Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

A Barátok közt vérbe borul

Két pártra szakítja a rajongókat a milliós nézettségű sorozatban dúló testvérháború.
Berényi Miklós és Berényi Attila tábora is képes lenne ölre menni kedvence győzelméért. Az erőszak átveszi uralmát a Mátyás király téren is, ahol folytatódnak a cselszövések.

Szőke Zoltán és Domokos László jó viszonyt ápol egymással. Első hallásra nincs is ebben semmi meglepő, hiszen a két színész jó ideje együtt dolgozik. Csakhogy amint a nézők nagy része megpillantja a névhez tartozó arcot, hitetlenkedve csóválja a fejét, mondván: ez nem lehet igaz, hisz ez a két ember gyűlöli egymást - írja a Bors.

Berényi Attila (Domokos László) és Berényi Miki (Szőke Zoltán) konfliktusa nem új keletű dolog. Miklós saját maga indult öccse megkeresésére, és amikor megtalálta, néhány percig úgy tűnt, jóban lesznek. Ám amikor Attila Nórának kezdte csapni a szelet, viszonyuk eldurvult. Főleg miután Berényi Miklós a milliókat tartalmazó pénzes kazetta reményében feldúlta édesapja sírját, és kiásta onnan féltestvére, Angelika hamvait.

Talán ez volt az a pont, amikor nézők százezrei végleg elfordultak Mikitől, és Attilának kezdtek drukkolni. Az estéről estére folytatódó sorozat hatására végül két tábor alakult ki az országban: az egyik Miklós felemelkedését várja, míg a másik Attilának szorít.

– A szappanoperák világa nagyon hasonlít a mindennapi élethez: a helyszínek berendezése, az emberek kinézete, foglalkozása, problémái pont olyanok, mint a nézők a mindennapi élete. Viszont a sztoriban mindig van egy-egy olyan érdekesség, humoros szál, ami odaülteti a nézőt a képernyő elé – vélekedett Csehák Hajnalka pszichológus a Borsnak.

Teljes cikk>>

Olvasóink írták

  • 13. maradando 2010. január 15. 15:15
    „"Még unokáink is látni fogják!" A III/III-as Szabó család után,feltámadt Drakulaként, mint Berényi Klán Zrt.”
  • 12. Truder 2010. január 15. 09:21
    „Én tényleg lemaradtam kb a 12, résznél.. :) és jól alszom enélkül is.”
  • 11. Imcsi 2010. január 15. 08:01
    „Én bevállalom, hogy nézem, már rég óta, de nem a kezdetektől!”
  • 10. AHA 2010. január 15. 07:14
    „Természetesen senki sem nézi,csak mindenki tudja pontosan miről szól.
    :-))))))”
  • 9. gamergabor 2010. január 15. 06:40
    „Szerintem Magdi anyus visszatér feltámad.
    Miklós fegyverkereskedő lesz így mindíg kéznél van valami.
    Magdi anyus kifigyeli elbeszéli majd kivégzi az összes embert a közelben.”
  • 8. napersze 2010. január 15. 02:23
    „sablonsorozat :-/”
  • 7. FB 2010. január 15. 01:55
    „"a helyszínek berendezése, az emberek kinézete, foglalkozása, problémái pont olyanok, mint a nézők a mindennapi élete."

    Sok embernek mindennapos problémája az elhunytak hamvainak kiásása:/”
  • 6. Mankapunka 2010. január 15. 00:19
    „Bemuratóban láttam,imkor ry Ikarust elloptak a nuggerekkel együtt.
    Legalább van mit a fiataloknak tanulni.

    Barátok Köztöt akkor nézném,ha kint lenne a 18-as karika a jobb alsó sarokban.Volna valami izgalom is.
    UHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH”
  • 5. rezi 2010. január 14. 22:34
    „Túrabakancs!

    Talán valakinek a valakije nem?”
  • 4. Túrabakancs 2010. január 14. 21:58
    „Aranyos csajszi a Zsolt "új" lánya, de mondja meg nekem valaki
    miért mosolyog állandóan? Ha örül és beszél mosolyog, ha bánata
    van és ideges, akkor is felfelé kanyarodik a szája. lyen arcmimi-
    kával nehét lesz a későbbiekben hiteles szerepet játszania.
    Valószínűleg "gyári" hiba a felfelé ívelő szájszéle. A valóságban
    nagyon is előnyös és ari´, de a filmben kicsit azért irritáló.”
  • 3. Gézu001 2010. január 14. 21:08
    „Aztán jön Armando fehér lovon,
    és megmenti szép szőke,kancsal(de mit számit mert vak)
    drága toloszékbe kényszerült szerelmének a hugát. :D”
  • 2. aerodragon 2010. január 14. 20:58
    „Meg valaki meg fog vakulni, aki aztán Isteni segítséggel később újra látni fog! VÍÍÍÍHHHHHÍÍÍÍÍ!!!!”
  • 1. macskaszem 2010. január 14. 17:20
    „Elég morbid már ez a történet meg egy kicsit nyakatekert is. Kezd már a brazil sorozatokhoz hasonlítani.
    Nemsokára előkerül egy eltitkolt gyerek is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kórházban felejtett babák

˝Újszülött kisfiút hagytak a fővárosi Bethesda kórház lépcsőjén˝ – folyt a hír szinte még a… Tovább olvasom