Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

11 óra alatt mentették ki az egyetemistákat a Grand Canyonból

A húsztagú egyetemi túracsoportot mentőhelikopterrel kellett kimenteni a Grand Canyon északi pereméről. A túrázók közül senkinek nem esett baja.
A Coconino megyei seriff hivatalának tájékoztatása szerint a Northern Arizona Egyetem 16 hallgatóját, akiket két oktató és két segítő kísért el az útra, kedden hármasával szállították ötven mérfölddel arrébb, egy biztonságos helyre az arizonai Jacob-tóhoz a helikopterrel, a mentés 11 órán át tartott.

A húszfős csoport hatnapos hátizsákos túrára indult a Grand Canyon környékére az egyetem szervezésében. Az egyetem tájékoztatása szerint ezt a kurzust évek óta megrendezik, és mindig tapasztalt vezetők viszik a túrázókat, "akik nagyon jól értik a dolgukat".

A társaság hétfőn délután került bajba, mert járműveik a hóban ragadtak. Végül sikerült kiszabadítaniuk a kocsikat, de az utak a hó miatt járhatatlanná váltak, ezért segítséget kértek. A hatóságok arra utasították őket, hogy haladjanak minél keletebbre és éjszakára húzódjanak meg a járművekben.

A seriff szóvivője szerint a csoport higgadtan, szervezetten vészelte át a megpróbáltatást, jól felkészültek voltak, és műholdas telefont is vittek magukkal, így sikerült kapcsolatba lépniük a hatóságokkal és a szeretteikkel.

A túrázók közül senkinek nem esett baja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Luxusautói miatt jelentették fel Győzikét

Állítólag negyven négyzetméteres garázsában luxusautók sorakoznak, egymilliárd forint értékben.… Tovább olvasom