Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Tanácstalan lelkek apja

Minden ember szereti az olyan bölcs, gondolkodó társaságát, aki
nem kioktat, hanem gondolatokat ébreszt.

Kornis Mihállyal beszélgetni inspiráló, hangja megnyugtató, keze erős és határozott mondatokkal indít utunkra tovább. Olyan, mint egy jó apa.

– Eredetileg úgy terveztem, hogy miközben interjút készítek, meglopom Kornis Mihályt. Szükség szerint egy-egy gondolattal, szóöszszetétellel,
tanáccsal. De aki elolvasta mondjuk a Vigasztalások könyvét, tudhatja, hogy ön adja ezeket kérés nélkül is bárkinek, és megoldja a
problémáinkat .

– Egyszerre több fronton támadok. Egyrészt megírtam a Vigasztalások könyvét, mert közvetlenül akartam szólni az olvasóhoz. Úgy gondolom, a világ nehéz állapotban van, a fikcióra igazából senki sem figyel. A fikció elönti az internetet és az újságokat, miközben az élet igazsága túl bonyolult ahhoz, hogy azt egy fikcióban elmondjam. Másfelől támadok szépirodalmi téren is, írom a Napkönyv folytatását. Ha addig el nem lopják, akkor Egycsecsemő emlékiratai lesz a címe, előzőleg Szerelmes
könyvnek hívták, de valaki kiadta az írásait ezzel a címmel. Szóval lopnak is. Látja, maga is lopni jött, de ez egy egészen szelíd dolog.

– Muszáj minket ennyire irányítani? Babusgatni?

– Elszabadult a világ. Éppezért megpróbálom értelmezni, legalábbis Magyarországon belül, hogymitől szabadult el. A most megjelenő,
Kádár János utolsó beszéde című könyvem egy hosszú tanulmányomat, a Kádárról írt két drámai monológom és a függelékben található izgalmas írást foglalja magába. Ebben az írásban Kádár Farkas Mihállyal vallatja
Rajkot. A titkos magnófelvétel írásos változata először jelenik meg könyv alakban. A nyilvánosság megismerheti Kádárnak egy ’49-es, senki által nem ismert arcát, amely szerintem alaposan át fogja alakítani a „Kádár-
képet" a közvéleményben. Megpróbálok rámutatni arra, hogy Kádár János szerintem, mint általában a történelmi személyiségek, csak részben érdekes. Az az izgalmas, hogy a kor és a kor igénye hogyan találkozott össze egy karakterrel. Hogy a magyarok miként hordozzák magukban a ki nem beszélt kádárizmust, ami lényegében a politikai párbeszédet
is tönkreteszi, mert az ország meghasonlásban van önmagával. Olyan, mint egy mentálisan súlyosan beteg ember. El kellene mondania a traumáit, sok mindenről kellene erőszakmentes párbeszédet folytatni.

" Jó lenne, ha tisztelnék egymást az emberek. Ha nem gondolnák,
hogy a másik kevesebbet ér, ha valamit másként gondol, mint ő, akkor bizony jóval békésebb világra ébrednénk. És ezt otthon kell elkezdeni. Az nem létezik, hogy egy apa hazajön és nem mond el semmit arról, hogy mi foglalkoztatja. Tőlem elvárták a szüleim, hogy amikor hazatérek, azonnal mondjam el, hogy mi történt velem. Az volt a céljuk, hogy kiadjam magamból a feszültségeket. "

– Gondolja, hogy ez a fő probléma? Nem hinném, hogy mindenkire ilyen mély hatással lenne a politika.

– Nem értek egyet önnel. Ma a világon mindenki életébe nagyon mélyen belemászik a politikai tehetetlenség. Sehol a glóbuszon nem tudja kezelni a politika például a környezetszennyezést vagy a megélhetést. Az amerikai elnökkel, a francia elnökkel vagy az angol kormányfővel majdnem annyira elégedetlenek hazájukban, mint ma a magyarral. Megítélésem szerint ennek nem ezek a személyek az okai, hanem a világhelyzet.

– Vigasztalni azt kell, aki sajnálatra méltó helyzetbe került.

– Nemcsak vigasztalom az embereket, mint az előző könyvemben, hanem megpróbálok lehetőségeket adni. Rövidebb írásokkal arrapróbálok rámutatni, hogy a felmerülő problémákat, akadályokat hogyan lehet értékké átalakítani. Ezekből áll majd össze a Lehetőségek könyve. Alapeszméje, hogy nekem sajnos nincsen gyerekem, az olvasókat tekintem gyermekeimnek. Most kezdenek felnőttek lenni, és úgy látom, hogy sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint mi voltunk, öntudatos, magabiztos harcosok.

– Csak emiatt vállalta fel mindenki édesapjának a szerepét?

– Bizonyára szerepet játszik abban, hogy ilyen könyveket is írok, hogy annak idején édesanyám gyermekkoromban gyakran jött
rosszkedvűen haza, mert nagyon rossz munkahelyen dolgozott. Akkor találtam ki, hogymegpróbálom őt különböző módon felvidítani.
Utánoztam a rádióműsorokat, a tudósokat, akik erős tájszólással adták elő a tyúkok és a kakasok lelkivilágát. Anyámat sikerült elalvás előtt úgy megnevettetnem, hogy még a könnye is kijött. A másik meg az, hogy nekem nincs olyan sok barátom, mint képzeli. Mivel az írás rendkívül lefoglal és tulajdonképpen elszigetel, ha valaki felhív, megkérdezem, mi a
baja és megpróbálok segíteni. Bizonyos értelemben a Vigasztalások könyve is valahogy ígyszületett. Az akkori kiadóm tulajdonosa
gyakran panaszkodott nekem, mindig elmondtam a véleményem, aztán egyszer megkérdezte, hogy miért nem írok ilyen könyvet.

Hogy honnan kaptam az indíttatást? Nyilvánvalóan a szüleimtől, akik rendkívül beszédes emberek voltak, nem tudom, hogy mapéldául mennyit beszélgetnek a szülők a gyerekeikkel.

– Itt megint visszatértünk a párbeszéd fontosságára. Tudnak egyáltalán az emberek normálisan beszélgetni, érvelni, vitatkozni? Képesek
vagyunk gyerekeket eredményes kommunikációra nevelni, ha a felnőtt világ párbeszédkultúrája is hagy kívánnivalót maga után?

– Jó lenne, ha tisztelnék egymást az emberek. Ha nem gondolnák, hogya másik kevesebbet ér, ha valamit másként gondol, mint ő, akkor
bizony jóval békésebb világra ébrednénk. És ezt otthon kell elkezdeni. Az nem létezik, hogy egy apa hazajön és nem mond el semmit arról,
hogy mi foglalkoztatja. Tőlem elvárták a szüleim, hogy amikor hazatérek, azonnal mondjam el, hogy mi történt velem. Az volt a céljuk,
hogykiadjam magamból a feszültségeket. És ők is elmondták egymásnak a jelenlétemben, hogy mi történt velük. Emiatt ez nálam a mai napig így működik a feleségemmel is, amikor befejezem az írást. De például mi nem úgy csináljuk, hogymindent egymásra öntünk, hanem csak azt mondjuk el, ami fontos.

– Gyönyörű honlapja van, nagyon megkapó, tele van letölthető hanganyaggal és írásokkal. Nekem azonban egyrészt még mindig furcsa,
hogy valaki ingyenesen hozzáférhetővé teszi az írásait egy olyan világban, ahol mindenért fizetni kell, másrészt nehezen tudom elképzelni,
hogy a tóparti, ágybéli olvasásokat felváltsa a monitor bámulása.

– Nem az az igazság, amit most szajkóznak, hogy az irodalom átköltözik a könyvekből az internetre, hanem az történik, hogyaki jól használja az internetet, azt el fogják olvasni az ágyban is, könyvét kézben tartva. Aki viszont reklámfelületnek használja az oldalát, anélkül hogytudná, beáll a reklámozók sorába, csak vegyék meg a könyvét. Nem értik meg, hogy a
könyvet is csak akkor fogják megvenni, ha az interneten találnak belőle egy olyan passzust, amire úgy van szükségük, mint egy falat kenyérre,
azt akarják, hogy az nekik otthon meglegyen és időnként haraphassanak belőle.

– A hangoskönyvek megjelenésével nem gondolja, hogy az emberek még kevesebbet fognak olvasni?

– Az utóbbi időben nem jelent meg olyan könyvem, amihez ne készült volna hangoskönyv. Kádár János utolsó beszédéhez is lesz hangfelvétel, méghozzá Kádár János eredeti beszéde, ami 1989. április 12-én, egytitkos ülésen hangzott el. Dekódolni kellett, hogy hallhatóvá váljék. Úgy gondolom, hogy a könyvhöz a hang és a kép is, tehát a multimédiás
feldolgozottság egyre inkább hozzátartozik. Az írók, akik jelen akarnak lenni a korukban és lépést akarnak tartani a ragadozó üzlettel, amelyek bulvárszeméttel öntik el az internetes oldalakat, meg kell hogy találják a
helyet, ahol a maga jobb kínálatát, kultúrát építő megnyilatkozásait megteheti. Az én ideám az lenne, ezen persze a magyarországi
kiadók még gondolkodnak, hogyminden könyvhöz járjon DVD. Sajnos attól tartok, ez is elsősorban majd a bulváríróknak adatik meg.

– Miért fontos ez ennyire, egyébként nem vennének könyveket?

– Ha kézbe veszi a Félelem dicsérete című, húsz évvel ezelőtti esszékötetemet, a nemzedékemhez van benne egy proklamáció, ami úgy
szól, hogy én nem akarok „szépirodalmista" lenni. Az olyan, mintha bélyeggyűjtő lennék. Nem akarok az elit kultúra részeként egy nagyon
szűk csoporthoz beszélni, de nem azért, mert annyira demokratikus lennék, hanem mert egyre inkább érzem, hogy egy írónak, művésznek
nem ez a feladata. A művésznek meg kell próbálni minél több embert minél személyesebben, a lelke közepén megszólítani. Minden
módon, ahogyan csak képes. Úgy gondolom, hogya modernizmusnak az a vonatkozása, hogyaz irodalom, tudomány is legyen. Azt tanítják, hogy az írás önmagába véve érték és tilos szubjektív mellékjelentéseket találni benne, mert akkor már nem lesz igazán értékes. Az ilyen kiagyalt dolog, úgy tűnik, nem működik. Van filozófia és van irodalom. Az irodalmat olvassák. És ha túl sok a szemét, akkor az olvasóhajlamos azt hinni, hogycsak Evelin Marsh vagy Leslie L. Lawrence ír regényeket.
Ha valaki megfigyeli az életművemet, láthatja, hogy ez egy lírai életmű, időnként prózai eszközökkel előadva. De valójában nem az élet leltárba
vételére, hanem inkább a magasságos ég megszólítására törekszik, mint általában minden költészet. A szívhez, a lélekhez akar szólni,
egy prózaírónak viszont horizontálisan, egy társadalom egészét kellene tárgyilagosan ábrázolnia tárgyról tárgyra. És ez roppantmód hiányzik.
Ezért is fordulok a multimédiás megközelítéshez, mert akkor inkább behozhatom azt, ami úgy látszik, behozhatatlan az irodalomba. Ez
pedig az élet tematikus gazdasága, hogyne csak a tömegkultúra vagy a konzervatív kultúra játszótere legyen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rebellis rábaköziek

Kapuváron november kilencedikéig, a Kádár-féle munkás- paraszt kormány megalakulásáig nem nagyon tértek vissza a tanácsokról elűzött korábbi vezetők. A munkástanácsok egész márciusig irányították a gyárakat. Az államigazgatás szervei február elejéig a helyükön maradtak, mert a régi elvtársak nem akartak visszatérni. A rebellis Rábaköz megregulázása nagy fejtörést okozott a párt számára. Tovább olvasom