Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Égő lesz az Izzó

Ha lenne listája a kihaló technológiáknak, akkor a villanykörte, azaz a hagyományos izzó lenne a soron következő „faj", az uniós tervek szerint ugyanis már jövőre megkezdődik kivonásuk a piacról. A klímavédelmi szempontokon alapuló döntéssel az Európai Unió annyi energiát takaríthat meg, mint a paksi atomerőmű éves termelésének háromszorosa.
A tagországok szakértői december 8-án szavaztak a bizottság javaslatáról, amikor is arról döntöttek, hogy csak a hagyományos izzóknak kell-e menniük, vagy más, kevésbé energiatakarékos világítótesteknek is. Az uniós javaslat különböző lehetőségeket kínált: a legszigorúbb forgatókönyv értelmében csak a leghatékonyabb kompakt fénycsövek (köznapi nevükön energiatakarékos égők) maradhattak volna a piacon. A többi opció eltérő mértékben bár, de a kompakt fénycsövek mellett megengedte a halogén lámpák bizonyos fajtáit is. A tagországok képviseletében szavazó szakértők végül úgy döntöttek, hogy a halogének egy szélesebb köre maradhasson a piacon, a hagyományos villanykörték azonban bizonyosan eltűnnek a boltok polcairól. Az elfogadott javaslat szerint már 2009 szeptemberében megkezdődik az izzók fokozatos kivonása, 2012-re pedig az összes hagyományos izzótípus gyártása, illetve forgalmazása is befejeződik. Ekkortól tehát kizárólag kompakt fénycsöveket és halogén égőket vásárolhatunk majd az Európai Unió piacán. A szabályozás kapcsán hangsúlyozni kell, hogy nem a technológia betiltásáról van szó, hanem olyan minimumkövetelmények felállításáról, amelyet minden általános világításban használt égőnek teljesítenie kell. A hagyományos izzók és a hasonlóan pazarló technológiák ezeket a minimumszinteket nem érik el. Bár az Energia Klub környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe véve az izzók mellett a halogének legkevésbé hatékony típusainak megszüntetését is kívánatosnak tartotta, jelentős előrelépésként értékeli, hogy a közeljövőben megszabadulunk a leginkább energiapazarló és környezetszennyező világítótestektől. A szabályozás célja és sikeres bevezetése érdekében azonban elengedhetetlen, hogy egy széles körű tájékoztató kampány informálja és támogassa a fogyasztókat a megmaradó égőtípusok közötti eligazodásban, illetve teremtse meg a jogszabály társadalmi elfogadottságát. A szabályozással szemben természetesen ki-ki megfogalmazta a maga kritikáját. Ilyen sokat hangoztatott felvetés többek között az Ázsiából érkező, gyenge minőségű áruk esetleges áradata, a fogyasztók számára okozott magasabb költségek, az esetlegesen megszűnő munkahelyek, illetve az egészségügyi hatások kérdése. Az ezekről szóló részletes összefoglaló a http://www.energiaklub.hu/dl/kiadvanyok/osszefoglalo_vilagitas.pdf címen olvasható.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az vagyok, akinek látni akarsz

Egy hazudozó szélhámos, kinek mániája a csúnyácska nők behálózása, és még meg is csapolja… Tovább olvasom