Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Nem tört meg a szerb átok: vízipólósaink kiestek a vb-n

Vízilabda - Továbbra sem tört meg a szerb átok. A magyar férfi vízilabda-válogatott a római világbajnokság negyeddöntőjében hosszabbítás után 10-9-re kikapott Szerbiától, amelyet 2004 óta nem tudott legyőzni.
A Rómában zajló világbajnokságon előrehozott finálét rendeztek a negyeddöntőben. A legjobb nyolc között a magyar férfi vízilabda-válogatott azzal a Szerbiával találkozott, amelyet a 2004-es athéni olimpiai bajnoki döntőben tudott utoljára legyőzni, azóta nyolc vereség és egy döntetlen volt a mérlege a nagy mumus ellen. A szerbek az első két negyedben meg is mutatták, hogy miért alakulhatott így az elmúlt öt évben a két nemzet párharca, hiszen a nagyszünetben 5-2-re vezettek. Ekkor azonban Kemény Dénes szövetségi kapitány alaposan helyre tette fiait, a kapuban Gergely István helyére Nagy Viktor állt be, aki remekül kezdett el védeni, csapatunk pedig fantasztikusan védekezett és támadott is. Mindezeknek köszönhetően a mieink sorozatban öt gólt lőttek, és 7-5-re fordítottak.

Természetesen a szerbek is tudtak váltani, és egyenlítettek, így rendkívül szoros végjáték következett. Sokáig 8-8-as mutatott az eredményjelző, amikor 8 másodperccel a vége előtt emberhátrányba kerültünk, ám a szerbek a kapufára bombázták a labdát, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadás első félidejében egy-egy gól született mindkét oldalon, a majd a szerbek ismét betaláltak, így 10-9-re vezettek. Az utolsó másodpercekben megkaptuk az esélyt az egyenlítésre, hiszen emberelőnybe kerültünk, de nem sikerült értékesíteni a helyzetet, így Szerbia jutott be a legjobb négy közé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ibrahimovic öt évre aláírt a Barcelonához

Labdarúgás - Zlatan Ibrahimovic öt évre aláírt hétfőn a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona… Tovább olvasom