Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Világbajnoki rajtkő a győri uszodába

Egyetlen magyar uszodának sincsenek még olyan rajtkövei, amiket a kazanyi vb-n alkalmazni fognak. Biztonságot és tizedek lefaragását jelentheti a hátúszók számára.
Jelenleg még egyetlen hazai uszoda sem rendelkezik olyan új és elsősorban a hátúszók dolgát megkönnyítő rajtkövekkel, amelyeket tesztelés céljával a tavalyi dohai rövid pályás világbajnokságon mutattak be, az idén augusztusi kazanyi nagymedencés vb-n viszont már a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) hivatalos versenygarnitúrájának részeként állnak a sportolók rendelkezésére.

„A FINA jó döntést hozott, a találmány pedig egészen kiváló, sőt, az is kimondható, hogy megjelenésének köszönhetően az eredmények javulása is megjósolható. A nemzetközi szövetség két beszállítója, az Omega és a Myrtha Pools együttműködve olyan berendezéssel jelent meg a sportpiacon, amelyet máris áldanak a hátúszók. Ők azok, akik egyre gyakrabban panaszkodtak arra, hogy az olykor kegyetlenül csúszós medencefal miatt lecsúszik a talpuk a támaszkodás pontjáról, így képtelenek jól elrugaszkodni. Ezzel pedig tetemes hátrányba lehet kerülni és időt is veszíteni" – ezzel kezdett az újítás leírásába Kiss László szövetségi kapitány.

Ez még a régi rajtkő
Ez még a régi rajtkő...


A berendezést nagy vonalakban a vágtázók rajtgépéhez lehet hasonlítani, amelynek két támaszát és azok dőlésszögét igény szerint lehet állítani.
„Az uszodai megoldás ennél egyszerűbb, de éppen az egyszerűségében és a könnyen kezelhetőségében rejlik az előnye. Az új rajtkövekhez egy négyállású, hevederrel leereszthető és felhúzható, könnyedén állítható %BBgrádics%AB kapcsolódik, amely biztos támaszt és energikus elrugaszkodást tesz lehetővé. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy öt-hat tizedmásodperc lefaragását jelentheti a hátúszók számára, és persze azoknak is, akik a vegyes váltók tagjaként a hátúszás feladatát teljesítik."

A gyártók és a forgalmazók egyelőre nehezen kezelik a megrendelők rohamát, pedig minden nemzeti szövetség, illetve jelentősebb úszólétesítmény mielőbb szeretne hozzájutni az új rajtkövekhez. Több gyártó is akad, de a Myrtha Pools kiegészítője csak az Omega rajtkövével kompatibilis...

Ilyen lesz
... és ilyen lesz


„Az új győri uszoda és az úszószövetség gyorsan eljuttatta a megrendelését az illetékesekhez, eddig viszont még egy modernizált rajtkő sem érkezett Magyarországra. Így a jövő heti Budapest Open bajnokságot és kvalifikációs versenyt is a „régi" rajtköveket felhasználva rendezzük meg a Komjádiban" – hangsúlyozta Kiss László.

A rendszer fel- és leszerelhető, tehát több uszodában is alkalmazható mobil berendezései egységenként 600 ezer forintba kerülnek. A Magyar Úszó Szövetség egyelőre tízet rendelt meg ezekből.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női labdarúgás - Nyolc gólt szerzett a DAC

Tovább olvasom