Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Új motor, régi célok a dakaron

Varga Ákos januárban nagy sikerrel szerepelt a Dakar-ralin. nem csoda, hogy felfigyeltek teljesítményére.

Varga Ákos januárban nagy sikerrel szerepelt a Dakar-ralin. nem csoda, hogy felfigyeltek teljesítményére. Jövőre már a Szalay Dakar Team tagjaként egy új motor nyergében vág neki a sivatagi viadalnak.

Januárban két győri fiatalember, Varga Ákos és Nagy Péter sporttörténelmet írt, miután a motorosok közül elsőként teljesítette a Dakar-rali távját. Közülük Varga szerepelt jobban, hiszen a 27. helyen ért célba. Ezenfelül az újoncok közt negyedik, saját kategóriájában tizedik, az amatőrök között pedig tizenkettedik lett.

Nem csoda, hogy többen is felfigyeltek a kiváló motorosra, aki december 31-én ott lesz a 28. sivatagi verseny lisszaboni rajtján. Ezúttal azonban nem amatőrként, hanem a Szalay Dakar Teamet képviseli a motorosok között.

„ Természetesen sokat jelent ez számomra, hiszen nem kevés terhet vesz le a vállamról a csapat. Tulajdonképpen általuk biztosított a nevezési díj, valamint a szervizelés. A többi költség viszont jórészt engem terhel, s az sem kevés" – mondta Varga Ákos.
Jelentős kiadásnak számít például, hogy a közelmúltban új motort vett a versenyző.

„ A régit az egyik csapattársamnak adtam el, legközelebb már egy új géppel vágok neki a távnak, mely a hírek szerint kissé módosul a tavalyihoz képest. Állítólag Dakar alá megy az útvonal, ahol már trópusi az éghajlat. Szóval ezúttal is alaposan fel kell készülni, ha helyt akarok állni a viadalon. A célom pedig most sem változik: lehetőleg érjem el a célt, aztán verseny közben kiderül, hogy helyezést tekintve mindez mire lesz elegendő. Számolgatni már csak azért sem érdemes, mert a három hét alatt rengeteg előre nem látható dolog történhet, ami keresztülhúzhatja a számításokat" – tette hozzá Varga Ákos.


A felkészülés egyébként jól halad, hiszen az elmúlt időszakban két nagy versenyen is részt vett a motoros. Először a Romániában a Red Bull Romaniacs elnevezésű viadalon, ahol az egyik szakaszt a Dakar-győztes francia Cyril Després előtt meg is nyerte a győri versenyző.
Legutóbb pedig Szlovákiában a hatnapos enduro-világbajnokságon indult Varga, ahol a legeredményesebb magyar lett.

„ Napi háromszáz kilométert kellett teljesíteni rendkívül nehéz terepen. Szerencsére jól ment a versenyzés, s a magyarok közül egyedüliként kaptam ezüstérmet" – folytatta a sportoló.

A verseny végén azok a motorosok, akik az első helyezett idejéhez képest tíz százalékon belül végeztek, arany-, akik húszon belül, ezüst-, akik pedig harmincon belül, bronzérmet kaptak.
Az utóbbi hetekben a Szalay Dakar Team is több versenyen elindult, ám Varga Ákos ezeket kihagyta. Mint mondta, a megállapodás elsősorban a Dakarra szól, a többi versenyen – így az Egyiptom-ralin – való induláshoz saját erőre lett volna szükség...

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Otthon kapott ki a West Brom

Előző fordulóbeli idegen pályán aratott győzelme után a Gera Zoltán nélkül pályára lépő Wast… Tovább olvasom