Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Százötvenezer eurót ''bukott'' a soproni gárda

Az FC Sopron csapata elveszítette az esélyét arra, hogy megkapja a kupagyőzelemért járó prémiumot.

Az Európai Cselgáncs Szövetség budapesti irodájába rendelte az FC Sopron csapatának szakmai stábját és vezetőségét Vízer László Máriusz, a soproni klub többségi tulajdonosa.

A többórás, estébe nyúló megbeszéléssel kapcsolatban a tulajdonos – aki egyébként a Győri ETO múlt hét végi legyőzését követően is a Magyar Kupa-kiesés miatt bosszankodott, a következőket mondta a megbeszéléssel kapcsolatban:

„ Alaposan körbejártuk, elemeztük a kialakult helyzetet. A megbeszélésen természetesen érintettük, s értékeltük a Magyra Kupából való fájdalmas búcsút, és volt szó a csapat bajnoki szerepléséről is. Emellett beszéltünk a közeli, s a távolabbi jövőről, a feladatokról".

Dióhéjban így foglalta össze azt, amiről a hosszú fővárosi megbeszélésen szó esett. Arra a kérdésre, hogy a Magyar Kupából való kiesés kapcsán történt-e személyi felelősségre vonás, esetleg valamilyen változás, illetve, hogy emiatt sújtja-e valamilyen büntetéssel a csapatot, a következőket felelte a tulajdonos: „Nem lesznek személyi konzekvenciái a kiesésnek, tehát nem változtatunk. Ami pedig a büntetést illeti, azt pluszban nem kap a csapat. Azt gondolom, elég nagy büntetés az, hogy a Magyar Kupából történt kieséssel elveszítette az esélyét arra, hogy megkapja a kupagyőzelemért járó prémiumot, ami azt gondolom, tisztes összeg, százötvenezer euró lett volna..."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kijelölték a keretet

Bozsik Péter szövetségi kapitány kijelölte a jövõ szerdai Ausztria ellen… Tovább olvasom