Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Soproni a megyei szövetség alelnöke

Labdarúgás - Nemrég alelnököt választott a megyei labdarúgó-szövetség elnöksége. A tisztséget ezentúl Páder Vilmos tölti be, aki mint elnökségi tag eddig is aktívan kivette a részét a testület teendőiből.

Páder Vilmos tősgyökeres soproni, több évtizede dolgozik a megye labdarúgásáért. Huszonhat éven át játékvezetőként, majd később ellenőrként szolgálta a futballt. Egy ciklus erejéig a játékvezető-bizottság elnöke volt.

A megyei szövetség elnökségének tagja, emellett az NB III Bakony-csoport versenybizottságában is dolgozik.

A Soproni LC és a Matáv SC sajtóreferense is volt, 2002-ben megkapta a Megye Labdarúgásáért Díjat.

A testület legutóbbi elnökségi ülésén őt választották meg alelnöknek. Eddig ezt a funkciót senki nem töltötte be. Sopron és a régió megnövekedett feladatainak elvégzése, no meg az eddigi tevékenysége miatt lett ő az alelnök.

„Óriási megtiszteltetés, hogy betölthetem ezt a posztot – kezdte a sportvezető. – Hiszem és vallom, hogy nincs jövőkép múlt nélkül. Azt az eszmét, felfogást szeretném továbbvinni, amit korábbi nagyjaink hátrahagytak ebben a gyönyörű sportágban. Példaértékű számomra Palotai Károly és a jelenlegi elnök, Horváth Cs. Attila vezetési stílusa. Az évtizedek során nagyon sokat kaptam a labdarúgástól, szeretném mindezt most visszaadni. Szinte biztos vagyok a magyar futball felemelkedésében, ezen belül az amatőr labdarúgás további fejlődésében. Ezzel kapcsolatban ugyan nem szeretnék hazabeszélni, de mivel járom az országot, nemegyszer tapasztaltam, hogy a megyében elvégzett munkát példaként emlegetik a szövetségek előtt, tehát nagyon jó irányba haladunk. Az alelnök kitért a soproni labdarúgásra is. „Kicsit szomorú vagyok a mostani helyzet miatt, de bízom benne, hogy hamarosan ismét lesz profi együttese is a városnak. Sopron sportszerető közönsége ugyanis megérdemelné, hogy első, de legalább másodosztályú futballcsapat mérkőzéseire is kijárhasson" – tette hozzá Páder Vilmos.

Olvasóink írták

  • 1. soppet 2009. május 13. 14:50
    „Vili!
    Mindehhez kívánok sok erőt és nem utolsósorban egészséget.
    Egy támogató barátod.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lányainak szeretne példát mutatni

Szabadidősport - Május 30-án hatodik alkalommal ad otthont a Pesti rakpart a klasszikus tíz… Tovább olvasom