Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

SKC: az NB I/B-ben edződhetnek

Az U23-as gárda a korosztályos bajnokság mellett az NB I/B-ben is elindul, a tervek szerint SKC-Sportiskola néven.

Sajtótájékoztatót tartott a Sopron KC férficsapatának vezetősége. Ezen érintőlegesen a felnőttcsapatnál történt változásokról, elsődlegesen pedig az új utánpótlás-koncepcióról számoltak be.

Pojbics Szabolcs, a Sopron KC ügyvezetője kifejtette: nagyjából az előző évihez hasonló büdzséből gazdálkodhat, ennek megfelelően kezdte kialakítani a következő szezon csapatát.

Köszönhetően az önkormányzat, a Soproni Sportiskola és a többi szponzor támogatásának a szakmai stáb kialakítása után sikerült néhány kiszemelt játékossal – Dénes, Ruják, Trepák – megegyezni, ráadásul Takács, Thomas és Tóth is maradt. Elárulta: a szakmai stábbal egyetértésben a klub a montenegrói centert, Filip Barovicot is szeretné megtartani. Vele jelenleg is tárgyalnak.

Az utánpótlás terén a legnagyobb változás az lesz, hogy az U23-as gárda a korosztályos bajnokság mellett az NB I/B-ben is elindul, a tervek szerint SKC-Sportiskola néven. Ennek az együttesnek a szakvezetője a korábbi szövetségi kapitány, Patonay Imre lesz, aki kiemelte: a legfontosabb a minél több játéklehetőség, a sok meccs, amelyeken rengeteg tapasztalatot szerezhetnek a fiatalok.

Dr. Szekeres Csaba, a Soproni Sportiskola elnöke elmondta, az egyesület első, az utánpótláskorból kiöregedő évfolyama játékosainak ez a lépés óriási lehetőség, hogy fejlődjenek, erre garancia Patonay Imre személye, szaktudása.

Szekeres három szép reményű kosarast is bemutatott a sajtó képviselőinek: a mindössze 17 éves Rátvay Tamás már az előző szezonban is húzóembere volt az U23-as csapatnak, Rostás Imre és Török Balázs esetében pedig Szekeres külön köszönetet mondott a SMAFC-nak, mely az előző szezonban a felnőtt NB I/B-s együttesében foglalkoztatta őket. Mindhárman az SKC bővebb felnőttkeretének is tagjai lesznek, de az U23-as gárda edzésein is részt vesznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sorozatban ötödször bajnok a Győrszemere

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is kimagaslott a mezőnyből a Győrszemere, s magabiztosan lett… Tovább olvasom