Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Női EB: továbbjutott a magyar válogatott

Ezúttal nem indult olyan jól magyar szempontból a mérkőzés, mint az első napon a fehéroroszok ellen.

Magyarország - Ausztria: 34 (17) - 29 (15)

Hétméteresek: 5/5
Kiállítások: 8 perc

Ezúttal közel sem indult olyan jól magyar szempontból a mérkőzés, mint az első napon a fehéroroszok ellen. Noha a csarnok ezúttal valóban megtelt, a hatalmas hangorkán mintha a mieinket bénította volna meg. A két gyors osztrák gólra csak a harmadik perc végén érkezett a válasz, vezetni azonban csak a 9. percben Kulcsár góljával tudott először a magyar csapat.

A folytatásban kiegyenlített volt a küzdelem, komolyabb lépéselőnyre a 21. percben tett szert Kiss Szilárd együttese. E

Nem kímélték az osztrákok a 13 gólos Radulovicsot
kkor megint Kulcsár volt eredményes, s máris 15–11-es magyar vezetést mutattak az eredményjelzők. Sokáig azonban nem tartott az öröm, mert az osztrákok innen felálltak, s nem egészen öt perc alatt zsinórban lőttek négy gólt, s egyenlítettek. Szerencsére a szünetig hátralévő idő elég volt a vezetés visszaszerzéséhez.

A második játékrész Sirináról, Kindlről és Radulovicsról szólt. A kapuban a Graboplast-ETO hálóőre bravúrok sorozatát mutatta be, míg az egykori győri átlövő, Kindl a játékrész első felében alaposan megszórta az osztrákokat. Hat gólt szerzett ebben az időszakban, s ennek eredményeképpen már hét gól volt a hazai együttesnek (28–21). Kissé megtorpant a magyar válogatott, de aztán a hajrában jött az addig leginkább csak a hetesek értékesítésében jeleskedő Radulovics, s végképp eldöntötte a találkozót.

Győzelmével a magyar válogatott biztosította helyét a középdöntőbe. A vasárnapi, franciák elleni találkozó (17 óra) tétje: hány ponttal utazhat Debrecenbe a csapat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO FC: kiegyensúlyozott szereplés, elfogadható helyezés

Elégedett az őszi helyezéssel és a megszerzett 24 ponttal a Győri ETO FC szakmai vezetése. Tovább olvasom