Kisalföld logö

2018. 11. 15. csütörtök - Albert, Lipót 2°C | 11°C Még több cikk.

Megyei foci - DAC: egy szinttel feljebb léphettek

A győri DAC együttese indulhat a megyei másodosztályban. Megújult a klub honlapja.
A DAC-Utánpótlás FC bár a második helyen végzett a csoportjában az elmúlt idényben, a megyei III. osztály két legjobb másodikjaként így is egyenes ágon szerzett jogot a megyei II. osztályú indulásra.

Az 1912-ben alapított kék-fehérek élnek is a lehetőséggel.

„Bízunk a fiataljainkban, bár régi játékosaink egy része visszatér, velük erősítünk" – mondja Arnold Csaba klubigazgató.

Anyagiakban továbbra sem dúskálnak a klubnál, ám a marcalvárosi stadionért szerencsére nem kell bérleti díjat fizetniük, csak a víz- és villanyhasználat kerül pénzbe.

„Télen megtartottuk a százöt éves klub hagyományos rendezvényét, a DAC-bált, ami nagyon sikeres lett – folytatja Arnold Csaba. – Telt ház volt, ami a bevétel szempontjából sem mindegy, másrészt sokan a bál kapcsán döbbentek rá, hogy ez a klub nem szűnt meg, ha szerény körülmények között is, de sok lelkes ember révén létezik. Sokat köszönhetünk egykori játékosunknak, Horváth Ferencnek, aki a cégén keresztül támogatja a DAC-ot. A Gyirmóttal egy időben a pályán nagy ellenfelek voltunk, így még sportszerűbb tőle ez a gesztus."

Farkasházy László vezetésével jól működik az utánpótlás, 120 gyerek futballozik a DAC-nál az U14-es korosztállyal bezárólag. Az U19-es csapatot most szervezik, a régi dacosokból sokan újra itt játszanak.

„Győr önkormányzatától megkaptuk az engedélyt a városi címer használatára, így az bekerült a klub logójába – említi végül Arnold Csaba. – Megújult a honlapunk, ami dac1912.oldalunk.hu néven érhető el és ott vagyunk a legnagyobb közösségi portálon is. Őrizzük a hagyományokat és fejlődünk, hiszen az ég is akkor a legszebb, ha kék-fehér."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Steven Gerrard Lipótra jön

Steven Gerrard Lipótra jön
Lipótra érkezik a korábbi 114-szeres angol válogatott labdarúgó. Tovább olvasom