Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Kockázat nélkül nincs siker

Bő egy hónappal a Dakar-rali rajtja előtt már „csak” a gyári motorra várnak az első győri motorosok.

Varga Ákos és Nagy Péter
Közülük Varga Ákos nemcsak a célba érésre koncentrál. Ha kell, akkor kockáztat is a sivatagban. Alig több mint egy hónap van hátra a Dakar-rali rajtjáig. Mint ismeretes, két győri motoros, Varga Ákos és Nagy Péter gondolta úgy néhány hónappal ezelőtt, hogy belevág a nagy kalandba. A felkészülés már a hajrájánál tart, s most már talán „csak" a motor hiányzik.

A győri Varga Ákos, a Pannon Endúró Klub versenyzője elmondta, remélhetőleg már erre sem kell sokat várni. „Úgy fest, december 10. körül mindkettőnk átveheti a KTM-gyár által a Dakar-ralira kifejlesztett motorját. Sok időnk nincs, hogy az ilyenkor szokásos ezer kilométeres bejáratáson túl még gyakoroljunk, ismerkedjünk a több mint hatmilliót érő motorral."

Jó esetben úgy két hetük lesz Vargáéknak arra, hogy kiismerjék a gép erényeit, hibáit. „December 26-án indulok útnak Barcelonába, ahonnan a mostani Dakar elindul. Rám vár az a feladat, hogy a helyszínre szállítsam a járműveket. Péter repülővel jön majd utánam."

Noha a motor még nincs náluk, ez nem jelenti azt, hogy ne készülnének az erőpróbára. Naponta egyórás spinningedzéssel és heti háromszori motorozással „hangolnak" a győriek a sivatagi show-ra.

Varga Ákos célja mindenképpen a célba érkezés, ám ez nem jelenti azt, hogy alkalomadtán ne kockáztatna. „Úgy gondolom, ez esetben is érvényes az a mondás, hogy aki nem kockáztat, az nem is ér el sikert. Természetesen szem előtt tartom azt, hogy jó lenne, ha a befutónál is ott lennék, de ez nem jelenti azt, hogy végig csak óvatosan motoroznék. Ebben az esetben ugyanis könnyen előfordulhat, hogy jóval később érek csak be a célba, kevesebb időm jut a szervizelésre, a pihenésre.

E nélkül pedig a korábbi években is sokan lemorzsolódtak a mezőnyből. Reálisan úgy napi tíz-tizenkét óra motorozásra és négy-öt óra alvásra készülök."

Varga hozzátette, a felkészülését nagyban megkönnyíti, hogy a Resurgam reklámcég a szervezésből jókora terhet vett le a motoros válláról, míg a szereléshez szükséges szerszámokat a Reka biztosítja. A Pannon Endúró Klub első vonalbeli versenyzői is segítik Varga ráhangolódását a január elsején induló nagy kalandra.

A csapatról egyébként az interneten keresztül is lehet olvasni. A www.dakarmotor.hu oldalon hamarosan a legfrissebb információkat lehet megtalálni Varga Ákosról és szűk csapatáról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érmek az emlékversenyről

Hétvégén 26. alkalommal rendezték meg a Dr. Csík Ferenc-emlékversenyt. Tovább olvasom