Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

Kamber újabb győzelemre készül

A bosnyák–szerb Djordje Kamber többek között két góllal és egy majdnem gólpasszal vette ki a részét az ETO siófoki sikeréből. A középpályás a Kecskemét ellen is győzni szeretne.
A Győri ETO és a mezőny legjobb játékosa az egyszeres bosnyák válogatott Djordje Kamber volt, aki két nem hétköznapi gólja mellett egy majdnem gólpasszt is kiosztott.

A 28 éves középpályást eddig inkább megbízható védőmunkájáért, keménységéért szerették meg a győri szurkolók, Siófokon azonban az ETO mindhárom találatában szerepet vállalt.

Djordje Kamber (jobbról) gyorsan alapember lett a nemzetközi kupaszereplésért küzdő ETO-ban.
Djordje Kamber (jobbról) gyorsan alapember lett a nemzetközi kupaszereplésért küzdő ETO-ban.

„Örülök, hogy két gólt szereztem, de a győzelem a csapat érdeme. Az első gól előtt jobbról adtam be a labdát, Marek Strestik még belecsúsztatott, a hosszú oldalon érkező Varga Roli pedig szépen a kapuba fejelte azt. A második félidőben a szabadrúgásra jókor érkeztem és bal lábbal bele tudtam érni a labdába, ez elég volt, hogy becsapja a hazai kapust. Az utolsó percig nem adtuk fel a küzdelmet és ennek köszönhettük a harmadik gólunkat. Rok Kronaveter szöglete üresen talált a siófoki kapu előtt, valahogy sikerült beleérnem a labdába, amit már csak a gólvonalon túlról tudtak kirúgni. A Kecskemét ellen mindenképpen győzni akarunk és ebben számítunk a szurkolóink segítségére is" – fogalmazott Djordje Kamber.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötödik hely megyei lovassal

Nagyszerűen szerepeltek a magyarok – köztük a koroncói Hardi Luca – a múlt hétvégi… Tovább olvasom