Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Három pont - Győri ETO-Siófok 1-0 - Galéria

Aleksidze 69. percben szerzett fejesével megszerezte a vezetést és a győzelmet az ETO a Siófok ellen a Soproni Liga második fordulójában.


Az Európa Liga selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójába jutott Győri ETO hazai pályán egy góllal nyert a meccset kilenc emberrel befejező Siófok ellen a labdarúgó Soproni Liga 2. fordulójában.

Az állás
1. MTK Budapest 6 pont
2. Ferencváros 6 pont
3. Videoton 4 pont
4. DVSC 4 pont
5. Győri ETO 4 pont
6. Újpest 4 pont
Az első félidőben a lelkes Siófok jól védekezett, az ETO előtt kevés gólszerzési lehetőség adódott. A második játékrész közepén felpörögtek az események, az első siófoki kiállítás után megszerezte a vezetést a Győr, amelyet kettős létszámfölényben játszva meg is őrzött a hármas sípszóig.


Online közvetítés itt >>

Győri ETO–FC Siófok 1-0 (0-0)
Soproni Liga-mérkőzés, Győr, vasárnap, 20 ó. V.: Oláh (Butkai, Márton).
3000 néző, V: Oláh gólszerző: Aleksidze (68.)

ETO: Stevanovic Sasa, Stanisic Lazar, Dinjar Marko (Cetkovic, 62.), Fehér Zoltán, Pilibaitis Linas, Völgyi Dániel, Bouguerra Fouad, Nicorec (Aleksidze, 56.), Onisor-Mihai, Tokody Tibor, Djordjevic Vladimir, Koltai Tamás  (Sharashenidze, 46.)

Siófok: Molnár Péter, Mogyorósi József, Tusori Richárd, Ribeiro, Da Silva Thiago, Kecskés Tamás (Délczeg, 79.), Ludánszki István (Kocsis, 64.), Piller József, Sowunmi Thomas Csermelyi, 82.), Márton Dávid, Graszl Károly, Novák Alexisz

sárga lap: Sharasenidze (55.), Stevanovic (78.), Tokody (88.), ill. Mogyorósi (62.)
piros lap: Mogyorósi (68.), Piller (75.)

Pintér Attila: – Jól kezdtük a találkozót, hiszen már a harmadik percben gólt rúghattunk volna, de az ellenfél kapusa bravúrral hárított. Ha ez nincs, talán könnyebb dolgunk lett volna a mérkőzésen. A Siófok fegyelmezett, szervezett csapat, ám úgy gondolom, ha kapusa nem véd ilyen bravúrosan, már korábban megszerezhettük volna a vezetést. A mérkőzés folyamán folyamatosan őröltük fel a Siófok erejét, ezt jelzi a két kiállítás és a gól is.

Ifj. Mihalecz István: – Kétszeresen is gratulálok az ETO-nak. Először a kupadiadalhoz, amely a magyar foci tekintetében is nagy jelentőségű győzelem volt, másodsorban pedig azért, mert ezt a mérkőzést is megnyerte. Úgy érzem, a kiállításig egyenrangú ellenfelek voltunk, pont a kiállításból fakadó figyelmetlenségből kaptuk a gólt. Ha ez nincs, talán döntetlent érünk el, és ezt meg is érdemeltük volna.


69. percben szerzett vezetést az ETO: a beívelt szabadrúgást Aleksidze 10 méterről a kapu jobb felső sarkába fejelte. 1-0

Az ETO kezdeményezett az első félidőben, de csak helyzetekig jutott.

A 44. percben Dinjar vette célba a bal felsőt, a labda gyönyörűen kanyarodott, de Molnár - hatalmasat vetődve - odaért.   

A 43. percben Koltai küldte el remek csellel védőjét, majd 18 méterről lőhetett, de kapu fölé ment.

A 12. percben Bugerra adta be jobbról laposan a labdát, amelyre Koltai érkezett az 5-ös rövid sarkánál, s egy védő szorításában a kapu bal oldala mellé pörgetett.


Győri ETO-Siófok Fotók: H.Baranyai Edina


Döntetlent játszott Pakson a Debrecen

A címvédő Debrecen több mint hetven percig emberhátrányban játszva sokáig vezetett, ám végül 2-2-es döntetlent ért el a Paks vendégeként
Paksi FC-Debreceni VSC-TEVA 2-2 (1-2)
Gsz.: Montvai (5.), Heffler (84., 11-esből), ill. Kabát (4.), Simac (39.)



TAPSOLJUK MEG ŐKET!

"Kevés szurkolónak állt módjában elkísérni a srácokat Montpellierbe, de tudtuk, és éreztük, hogy az egész város szurkol értük! A meccs lefújása óta egyfolytában érkeznek a gratulációk a lehetséges összes csatornán, csörögnek a telefonok, és nem győzzük olvasni az üzeneteket! A stadion fáradhatatlan „Q" szektora külön is kifejezte gratulációját, mindazoknak, akiknek részük volt a továbbjutás kiharcolásában; „elmondani sem lehet micsoda örömöt okozott a csapat csütörtök este, mindenki megőrült egy kicsit" erre tanúságul készült a „Thermontpellier-i csata hősei" című kép is. Hiszen „így látják ma őket a győri szurkolók, és nagyon remélik, hogy ez a tűz, ez az akarat nem huny ki senkiben, mert így legyőzhetetlenek maradnak!" - olvasható az ETO honlapján.

Fotó: eto.hu
Fotó: eto.hu


"A vasárnap esti Győri ETO FC – Siófok mérkőzés előtt köszöntsük hatalmas tapssal a srácokat, hogy ne csak távolról láthassák, hallhassák, hogy nagyon, de nagyon büszkék vagyunk rájuk!" - áll a közleményben.

Archív felvétel
Archív felvétel



Korábban

A hírek szerint sokan kimennek majd ünnepelni a zöld-fehér csapatot, hogy a kezdés előtt tapssal és hanggal is megköszönjék az izgalmas kupamérkőzésen kivívott továbbjutást.

Valentin Babic beírta magát az ETO történetébe.
Valentin Babic beírta magát az ETO történetébe.

Az ETO vezetőit foglalkoztatta a Siófok elleni mérkőzés elhalasztásának lehetősége. Végül a játék mellett döntöttek, de az újonc ellen valószínű, friss erők is szerepet kapnak az csapatban. A fárasztó nemzetközi kupamérkőzés után vasárnap estére gyorsan kell „megújulniuk" a zöld-fehéreknek, Pintér Attila együttese azonban már profibb annál, hogy a közönség segítségével ne tudja megoldani ezt a feladatot és valószínű, le is győzi a Videoton ellen jól rajtoló Siófokot.


Soproni liga

Kaposvár–Újpest 0–1 (0–0)
 
Szombaton: Bp. Honvéd–MTK  17.30 ó, v.: Iványi. Pápa–Szolnoki MÁV 19 ó, v.: Veizer. Haladás–ZTE 19 ó, v.: Alvaro Garcia Miquel. Kecskemét–Ferencváros 20 ó, v.: Bede.

Vasárnap: Paksi FC–DVSC-TEVA 17.30 ó, v.: Szilasi. Videoton–Vasas 20 ó, v.: Takács.

A bajnokság állása

 1.  Újpest             2   1   1   0   1  –   0  4
 2.  MTK                1   1   0   0   4  –   2  3
 3.  Debrecen        1   1   0   0   2  –   0  3
 4.  Kaposvár        2   1   0   1   5  –   4  3
 5.  Vasas             1   1   0   0   3  –   2  3
 6.  Ferencváros    1   1   0   0   2  –   1  3
 7.   BFC Siófok     1   0   1   0   1  –   1  1
 8.  Videoton         1   0   1   0   1  –   1  1
 9.   Győri ETO      1   0   1   0   0  –   0  1
 10.  Szolnok         0   0   0   0   0  –   0  0
 11. Szombathely   0   0   0   0   0  –   0  0
 12.  Bp. Honvéd    1   0   0   1   2  –   3  0
 13.  Paks              1   0   0   1   1  –   2  0
 14.  Zalaegerszeg  1   0   0   1   3  –   5  0
 15.  Kecskemét      1   0   0   1   2  –   4  0
 16.  Lombard Pápa  1   0   0   1   0  –   2  0

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. dudi1977 2010. augusztus 09. 21:57
    „És mivel egyikünk sem "gonosz": az igazi az lenne ha a 29.fordulóban Fehérváron nyithatnánk ki a bajnoki pezsgőt - az lenne az igazi fieszta, és szívből jövő ünnep”
  • 21. latakacs 2010. augusztus 09. 20:58
    „Vincent Hana! El lehet menni szurkolni oda, de addig tessék kimenni a hazai focimeccsekre és énekelni ezt az ETO indulót. Ezt neked is ismerned kellene, mert állításod szerint te is ebben a klubban fociztál. Vagy a budit pucoltad? Hidd el, fogja még minden győri szurkoló énekelni az ETO indulót, úgy mint a linkekben szereplő klubok szurkolói!”
  • 20. Vincent_Hana 2010. augusztus 09. 19:23
    „Hááááátttt. Azt kell mondjam..........ölég gagyi/dedós egy nóta.
    Bocsi, de ez nagyon kikívánkozott belőlem. :)

    Ha valami jó, akkor pl. ez az:
    http://www.youtube.com/watch?v=Y7xvegPH_Lw
    vagy ez:
    http://www.youtube.com/watch?v=pbCHblWfAj0
    Nem hiszem hogy végig lehet nézni anélkül hogy libabőrös ne lennél...”
  • 19. pusztaizoltán 2010. augusztus 09. 15:07
    „Egy csapat van
    csak nyugaton:
    a Győri ETO!
    Védelme sziklaszilárd,
    kapusa csuda jó.
    Csatársora,
    mint a villám:
    gyors és góllövő.
    Zöld-fehérben,
    győri színekben
    a győzelem kötelező!

    Egy csapat van
    csak nyugaton:
    a győri zöld-fehér!
    Babér csak
    nekünk teremhet,
    bárki is az ellenfél.
    Nem félünk mi senkitől,
    előttünk nincs akadály -
    Leeshet az ég is,
    győzni fog mégis
    a tizenegy győri király!

    Egy csapat van
    csak nyugaton,
    mindenki tudja rég.
    Voltunk és
    leszünk is újra
    bajnokok mi még !
    Bajnokok voltunk,
    bajnokok leszünk,
    győrinek lenni jó -
    Egy csapat van
    csak nyugaton:
    a Győri ETO!”
  • 18. nasi12 2010. augusztus 09. 14:45
    „Ifj. Mihalecz istván nyilatkozata szimpatikus volt, sajnos a Siófok durva játéka már nem.
    Szerintem Aleksidze-nek elég lenne minden mérkőzésen 10 percet játszani, hiszen most is beállt, és már az első villanásából kiállították róla a védőt, majd pedig a megérdemelt szabadrúgásból gólt fejelt.
    Bravó!”
  • 17. háté 2010. augusztus 08. 22:23
    „Hajrá Győr,-hajrá ETO!
    Egy csapat van csak nyugaton a Győri ETO.
    <moderálva>”
  • 16. poto 2010. augusztus 08. 21:54
    „ferike
    te valami gén sebész lehetsz.
    miért nem a saját csapatodat élteted?”
  • 15. Vincent_Hana 2010. augusztus 08. 21:39
    „Na tessék. És még engem szidtatok.
    Vannak itt nálam sokkal-sokkal-sokkal-*- nagyobb........
    Én szégyellem magamat, ha megengeditek.”
  • 14. Juveboy86 2010. augusztus 08. 20:06
    „Csak az Etooo!!!!”
  • 13. mauz 2010. augusztus 08. 18:40
    „Lehet, hogy Pintér szimpatikus edző lett végül, de a megjegyzése, hogy "Montpellier-ben 20 perc rossz játék után is szurkoltak a hazai szurkolók, míg Győrben ilyenkor a ´mi van, mi van?´ kezdődik", az egyáltalán nem volt szimpatikus.

    Pintér elégedett lenne, ha bajnokságot nyerne az ETO, és nem lenne néző a lelátón? Hányszor volt olyan hozzászólás itt a fórumon, hogy bár lennénk középcsapat, de látnánk játékot a pályán? Ez még most is áll!

    Szóval ez a megjegyzés egy kicsit szíven ütött, amúgy szép volt a csütörtöki, és most pedig hajrá a Siófok ellen!”
  • 12. szokekapitany071 2010. augusztus 08. 15:36
    „javasolnek mindenkinek egy egyszeru megoldast,szurkolni,szurkolni es szurkolni.
    hajra eto, hajra gyor,hajra magyarorszag.”
  • 11. lacim6 2010. augusztus 08. 15:29
    „10. hozzászólás Dragó Nem így van.”
  • 10. Dragó 2010. augusztus 08. 13:20
    „Az a baj ez most fellángolás mert:ha ki esik a csapat nem fog menni a bajnokságba akkor ki lesz a hibás????PINTÉR...EZT NE FELEDJÉTEK MERT EZ IGY VAN.”
  • 9. fegyveres 2010. augusztus 08. 11:09
    „Én győriként és ETO szurkolóként nem örültem igazán amikor Pintér Attila lett az edző, mert elhittem azt a sok marhaságot amit mondtak róla. Utólag belátom tévedtem és nyilvánosan megkövetem. Bocs és köszönöm MESTER! HAJRÁ ETO!!!”
  • 8. dudi1977 2010. augusztus 08. 10:56
    „László8 hozzászólásához!

    Azt, hogy ki kinek szurkol, azt a szíve joga eldönteni. DE amikor egy magyar csapat külföldön a piros-fehér-zöld, MAGYAR színeket képviseli, illik szurkolni nekik klubhovatartozástól függetlenül - lászló8 hozzáállása ritka, de követendő

    Csütörtök este drámai küzdelemben "kiharcolt" továbbjutás után lehet h ma nehezebb dolog lesz. Mindenkit kérek, ha 5 perc után nem lesz 3-0, ne kezdjen el anyázni, hanem biztassa a csapatot, mert nagyon megérdemlik, SZERETNI VALÓ, CSODA DOLGOKAT MŰVELNI TUDÓ CSAPATUNK VAN - EGY IGAZI, A FOCIÉRT ÉLNI-HALNI TUDÓ PINTÉR ATTILÁVAL!

    Hajrá ETO!!!! Mindent bele”
  • 7. lászló8 2010. augusztus 08. 10:20
    „lali84 ....
    Hidd el nem én vagyok az egyetlen,csak én megírtam hogyan érzek!!!Ahhoz,hogy az ETO szerethető lett,szerintem nagyon kellett a Pintér Attila!Tudom sokan taplónak tartják,de aki az,az nem a kisfiával a
    nyakában ünnepli a harmadik helyet,és nem fut be az öltözöbe sírni,a francia meccs után,hanem büszkén ünnepelteti magát.Az én szemembe nagyot nőtt,bár én mindig szerettem,mivel nagyon jó játékos volt,szívvel-lélekkel küzdött!Emlékszem mikor 84-ben ifi EB-t nyertek,üvöltötte a döntőben"aki nem hajt,azt megfojtom"!
    Tehát ha őt igazán elfogadjátok,akkor garantáltan jó csapatotok lesz!!!”
  • 6. syncreon 2010. augusztus 08. 09:07
    „Így igaz! Szurkolni és éltetni ezt a csapatot, mert nagyon megérdemlik! Akik pedig szidják, ha éppen nem úgy megy nekik, azok inkább maradjanak a fotelban... :)”
  • 5. lali84 2010. augusztus 08. 08:16
    „László8....
    végre egy normális fradista....
    együtt kell sirni és nevetni,lehet kikapunk oda vissza horvátoktól de ott voltunk kivertünk egy nem rossz francia csapatott.sok sikert”
  • 4. nasi12 2010. augusztus 07. 21:01
    „Aki hős volt akkor, mikor szapulni kellett az ETO-t,
    az legyen bátor akkor is mikor harcolni kell érte.
    Én is ezt teszem!”
  • 3. lászló8 2010. augusztus 07. 15:51
    „Én sohasem szerettem az ETO-t mindig is Fradista voltam,és az sem hozott tűzbe,ha az ETO külföldi csapattal játszott,de most háromszor is megnéztem a meccset,és nagyon örülök,hogy továbbjutottatok!!!
    Jó volt nézni a csapatot,függetlenül attól,hogy sok a külföldi,és igazából egyik sem klasszis játékos,de látszott,hogy jobban magukénak érzik a csapatot,mint sok magyar"sztárocska".Szerintem ez a csapat
    sokkal több szurkolót érdemelne,fogadjátok el végre Pintér Attilát,mert az ő munkájának nagy része van ebben a bravúrban!!!Sok sikert a horvátok ellen!!!”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei foci: Végleges a csoportbeosztás

A megyei futballszövetségben elkészítették a következő megyei bajnokságok csoportbeosztásait. Tovább olvasom