Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 25°C Még több cikk.

Gyirmóton jókor jött a pofon?

Labdarúgás - Súlyos vereséget szenvedett hétvégén Pápán a Gyirmót. A klub elnöke, Horváth Ernő úgy látja, még mindig saját kezükben van a sorsuk.
A Gyirmót október óta tartó veretlenségi szériája Pápán szakadt meg, a tavasszal bombaformában futballozó hazai csapat 5 góllal állította meg Szabó Csabáékat. A Gyirmót a vereség ellenére is vezeti az NB II Nyugati csoportját, s akár bajnok is lehet.

Ezt maga a klubelnök, Horváth Ernő is megerősítette, aki így értékelte a hétvégi meccset:

„A mérkőzés háromesélyes volt, ám még rutintalan hátvédünk miatt nagyon gyorsan hátrányba kerültünk, amit gyorsan ki is használt a hazai csapat. Még ezután is lett volna lehetőségünk, de a második kiállítás végleg megpecsételte a sorsunkat. Elveszítettük a mérkőzést, ilyen egyébként előfordul, szerencsére velünk egyre ritkábban. Fel kell állni, játékosainknak most kell bebizonyítaniuk, mekkora sportemberek. Bízom benne, hogy a legjobbkor jött ez a pofon."

Hat fordulóval a pontvadászat vége előtt a bajnoki címért a Gyirmót és a Pécs mellett a Pápa is nagy versenyfutásban van.

„Izgalmasabb lett a bajnokság, de még mindig a saját kezünkben a sorsunk. Azt nem állítom, hogy könnyű mérkőzéseink vannak hátra, de a sorsolásunk kedvezőbb, mint a riválisainknak. Mi már mindegyikükkel játszottunk, míg a Pécsnek majd Pápán kell még futballoznia."

Korábban nem volt egyértelmű, elsőség esetén vállalná-e a Gyirmót az NB I-es szereplést.

„Beadtuk az élvonalhoz szükséges licenckérelmet, s nemrég pótoltuk az ezzel kapcsolatos hiányosságainkat is. Remélem, hamarosan pozitív választ kapunk, s akkor már csak a csapaton múlik, hogy él-e majd a lehetőséggel."

Pécsett egyébként szerződést bontottak Róth Antal vezetőedzővel, és helyette a győri kötődésű Botos Antalt nevezték ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal: ETO-bravúr a Ferencváros ellen

Futsal - Harmadik mérkőzésükön legyőzte a Ferencvárost a Duna Takarék ETO, ezzel a Gödöllő ellen,… Tovább olvasom