Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Futsal: Döntetlennel kezdett az Arrabona

Futsal - Az Üllő ellen kezdte Ikrényben az élvonalbeli bajnokságot Győr egyetlen futsalcsapata, a Duna Takarék Arrabona FC. Molnár Attila csapata ikszelt az Üllő FC-vel.
Nehezen lendültek játékba a csapatok, az idő múlásával azonban a hazai gárda irányította a mérkőzést, de a végén nem tudták tartani az ellenfél játékos-edzőjét, Tóth Miklóst, aki egymaga négy gólt rúgott.

Duna Takarék AFC–Üllő FC Cső-Montage 5–5 (3–3)
Ikrény, futsalmérkőzés, 200 néző. V.: Dobó G., Mocsári T.

Duna Takarék AFC : Matkovics – Stemmer, Szabó P., Kertész, Krén. Csere: Takács (kapus), Czetti, Peczár, Dróth, Fürst, Gölesz, Varga I.
Edző: Molnár Attila.

Góllövők: Szabó P. (2), Krén, Dróth, Gölesz

Molnár Attila: – Úgy gondolom, végig kézben tartottuk a mérkőzést, de sok hibával játszottunk. Nagyon sajnálom, hogy a vége számunkra nem jól alakult.

Tóth Miklós: – Gyengén játszottunk, de örülök, hogy végül sikerült döntetlenre hozni a mérkőzést.


Korábban:

Molnár Attila, a győriek klubmenedzsere: – Egy vadonatúj csapattal vágunk neki a szezonnak, kicsit tartunk is a megmérettetéstől, főleg hogy a nyitómérkőzésen a Cső-Montagét fogadjuk. Szoros mérkőzésre számítok. Megerősödött a gárda, javult a teljesítmény, köszönhetően a volt győri
euro-mobilos játékosok érkezésének is. Remélem, hogy jó eredményt érünk el nemcsak a hétfői mérkőzésen, hanem a bajnokság során is.

Tóth Miklós, az Üllő FC Cső-Montage szakvezetője: – Nagyon jó felkészülés áll a hátunk mögött, mind a három edzőmérkőzésen jó teljesítményt nyújtottunk. Ebből kiindulva bizakodva várjuk a bajnoki rajtot, szeretnénk elhozni a három pontot a győriektől. Nagyon várom, hogy mire lesz képes újjáépített csapatom a szezon során, főként a fiatalok teljesítményére vagyok kíváncsi. Egy-két játékosom a tavalyi idény során nemigen jutott játéklehetőséghez, őket most mindenképp bevetjük, bizakodva várom az egész csapat szereplését is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vác-Audi ETO: Kiszenvedett győzelem a nyitányon

Kézilabda - A bajnokság első számú esélyeseként kezdte meg az idei szezont az Audi-ETO női csapata… Tovább olvasom