Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Futballünnepre készül Sopron

A Matáv alaposan felkészült a Ferencvárosból. Az ellenfél vezetőedzőjeként tér vissza Sopronba a csapat korábbi trénere, Pintér Attila.

A két válogatott, Gera Zoltán és Pető Zoltán ezúttal egymás ellen harcol majd
Egy hét csúszással ugyan, de a Ferencváros vendégjátékával megkezdődik Sopronban a futballtavasz. A távközlésiek vasárnap 11.30 órától fogadják a zöld-fehéreket (v.: Kassai). A meccset az RTL Klub közvetíti, s érdekesség, hogy Lothar Matthäus szövetségi kapitány a helyszínen tekinti meg a találkozót. Dajka László a soproniak szakvezetője a sikeres debütálásban bízik.

– Mennyiben sikerült megvalósítani a felkészülés során az eredetileg eltervezett munkát?

– A nagy részét elvégeztük – válaszolta a Matáv edzője. – Ami nehezítette a munkát, az a csapaton belül jó három hete kezdődő, és jó pár játékost érintő betegséghullám volt. Enélkül bizony jobb állapotban lenne a társaság. Nem is bántam, hogy egy hetet csúszott a rajt. Mindenesetre az kiderült, hogy bár a keretet erősnek érzem, mint minden csapatnál, nálunk is van néhány olyan meghatározó futballista, akinek a kiesésével jelentősen csökken játékunk hatékonysága.

– Első meccsén rögtön a bajnoki cím egyik várományosa, a Ferencváros ellen kezd a csapat. Mennyire van képben a Fradit illetően?

– A mezőny egyik legerősebb játékosállományával rendelkező csapata látogat hozzánk. Nekünk céljaink eléréséhez hazai pályán pontokra van szükségünk, ezek megszerzéséért mindent el is követünk.

– Kik azok a futballisták, akikre nem számíthat a tavaszi nyitányon?

– Sifter húzódása szépen javul, de fizikálisan még nem érte teljesen utol magát. Horváth bokasérüléssel bajlódik, Bagoly három sárga lapja miatt
nem játszhat.

Hajdu Attila éppen nevelőegyesülete ellen mutatkozik be tétmérkőzésen a Matávban: „Azóta, hogy elkerültem a Fraditól több alkalommal is védtem volt csapatom ellen, így pontosan tudom: ez a különös állapot gyakorlatilag a kezdő sípszóig tart. Utána 90 percre elfelejti az ember az érzelmeit, csak a játékra koncentrál, és próbál mindent megtenni a győzelem érdekében. Nagyon remélem, a soproni szurkolók segítségével sikerül jó rajtot vennünk."

Pintér ellenfélként tér vissza

A vasárnapi találkozó pikantériája, hogy a Fradi edzője, Pintér Attila a télen éppen Sopronból került a Ferencvároshoz: „A ferencvárosi szívem csücske egy picikét mindig a soproniaké lesz. Tisztában vagyok vele, hogy Sopronban imádják a futballt. Számukra ünnep lesz a meccs és biztosan remek hangulatot varázsolnak a lelátóra. Profi edzőnek tartom magam, ezért különösebb érzelmi viharok nélkül ülök majd a padon az egykori csapatom elleni mérkőzésen."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmincöt éves történetek

Orosz László talált először a kapuba 1969-ben. Rába ETO néven az első bajnoki mérkőzésen győzelem… Tovább olvasom