Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Élsportolóink tetkói: bőrbe szúrkált babonák

Sportvilág - Van, aki meggyőződésből, van, aki babonából s akad, aki csak divatból „festeti" a bőrét, de tény: egyre több élsportolón látni érdekes tetoválást.
Nagy vihart kavart Győrben az a profi bokszoló, aki a világszerte hírhedt és keresett nemzetközi terrorista, Oszama bin Laden arcát tetováltatta a hátára. Kovács István a győri Kovács „Vipera" Attila ellenfele volt, s ha már teljesítményével nem tudta felhívni magára a figyelmet – a harmadik menetben kiszámolták –, a különös díszítéssel elérte, hogy róla beszéljenek többet.

A bokszoló egyébként azt mondta, nem azonosul a terrorista által hirdetett eszmékkel, csak korábban – amikor úgymond rossz társaságba keveredett – fogadásból csináltatta az arcképet a bal lapockájára.

Legalább ekkora meglepetést keltett egykori kiváló úszónk, Rózsa Norbert, amit tar koponyája hátsó felére tetováltatott.
Az 1996-ban olimpiai aranyat nyert sportoló sokáig depresszióval küzdött, úgy érzi, mára meggyógyult, s ezt egy tetoválással igyekezett megerősíteni. A mű egy nonfiguratív képet, valamint egy rovásírást ábrázol, aminek a jelentése: „a magyar föld fia".
– Ez nem politikai üzenet, sportolóként mindig az ország hírnevéért küzdöttem – említette Rózsa.

Stark Péter

Korábban a Győri ETO FC futballistájának, Stark Péternek is magyarázkodnia kellett a félig kész tetoválása miatt.
A védőre egy Vasas elleni meccsen figyeltek fel, nyakán egy SS-jelvényre hasonlító tetoválást lehetett látni. Mint később kiderült, egy punkzenekar félig elkészült felirata keltett megbotránkozást. A tetoválás azóta elkészült, s azért kellett darabokban „felrakni", mert fokozatosan lehetett a nyakon a bőrt megfesteni.

Nikolov Balázs

Stark csapattársa, Nikolov Balázs is jó néhány tetkó boldog tulajdonosa. Pontosan hét festés díszíti a bőrét. Azért pont ennyi, mert a hetes a szerencseszáma. A középpályás július negyedikén született, ezért egyik térdén kívül egy római hetes, belül egy római négyes található. A Kisalföld érdeklődésére készséggel elárulta – s meg is mutatta–, hogy az oldalára egy latin, sportolókra vonatkozó írást, a hátára egy keresztet rózsafüzérrel, csuklójára kígyót, bokájára kínai hetest, felkarjára szintén számot, hetest tetováltatott.

A játékos egyébként annyira a szám bűvöletében él, hogy a mezén is hetest viselne, ám amikor Győrbe érkezett, az már foglalt volt. Megoldásként a 25-öst választotta, azért, mert a két szám összege megegyezik a kedvenc számjegyével.

Ferenczi István

A győri származású Ferenczi István egyik tetoválása nemrég angliai klubja műsorújságába is bekerült. A Barnsley légiósát választották ugyanis az FA-kupa elődöntője legtetováltabb játékosának. A vallási üzenetet a meccs hivatalos kiadványában idézték, egyenesen a játékos hátáról.

Ha tetoválásról van szó, a labdarúgók közt mindenképp David Beckham viszi el a pálmát.

David Beckham

Nemrég készült el legújabb tetoválása. Az ábra a futballista felsőtestének bal oldalán látható, és egy kínai bölcseletet jelöl. A Los Angelesben légióskodó játékos már régóta számos tetkót visel, többek között a teljes bal karját is betakarja egy hatalmas ábra, „örökre veled" felirattal, amely feleségének, Victoriának szól.

Beckham köztudottan nagy rajongója a Szökés című sorozatnak, korábban jobb karjára a főszereplő tetoválásának egy részét is megcsináltatta magának. Ráadásul elrejtetett egy „titkos üzenetet" is a tetoválásában: a „Hadd utáljanak, amíg félnek tőlem" eredetileg egy római császár, Caligula mondása volt, de Beckham rosszakarói vagy aktuális ellenfelei is nyugodtan vonatkoztathatják magukra az üzenetet.
A futballista magára tetováltatta már kedvenc mezszámát is, a hátát fiai, Brooklyn, Romeo és Cruz neve díszíti. Tarkóján egy szárnyas kereszt, hátán többek közt egy hatalmas őrangyal díszeleg.

Olekszandra Gorbunova

Persze más sportágakban sincsenek híján a bőrfestésnek.
A soproni kosarashölgyek közül Olekszandra Gorbunova kettővel is dicsekedhet. Ennél többet azonban nem árult el a kiváló idegenlégiós. Ami látható, bal csuklóján vonalkódhoz hasonlító motívum található.
Nemrég új tetoválással lepte meg híveit Kimi Räikkönen, a Forma–1-es Ferrari finn pilótája. A „Jégembernek" becézett versenyző, aki tavaly pályafutása első világbajnokságát nyerte meg az autósport elit kategóriájában, az „Iceman" szót íratta az alkarjára.

Mike Tyson

Végül említést érdemel az ökölvívás talán legnagyobb fenegyereke, Mike Tyson. Az öklöző jobb karjáról Mao néz vissza, bal karjáról a teniszkirály, Arthur Ashe, hasán pedig Che Guevara díszeleg. A korábbi nehézsúlyú világbajnok az arcát is kitetováltatta, bal szeme körül egy nonfiguratív minta látható. Ez állítólag egy afrikai harci dísz, amivel a pályafutása vége felé járó Tyson nagyobb sikereket ért el az újságokban, mint a szorítókban.

Olvasóink írták

  • 3. Avatár 2008. április 20. 14:37
    „a tatooo ma olyan mint a gyűrű, a nyaklánc... érdekes módon azt senkisem szolja meg akin 100 meg 100 gyűrű és nyaklánc, vagy fülbevaló van. Mert azt megszoktuk, ezt is megkéne szokni! Ez ugyanolyan ékszer csak a bőrön, bőrben hordva...”
  • 2. Didi 2008. április 19. 08:48
    „Majd elfog jönni az az idö, mikor mindent megtennének azért, hogy tiszták legyenek!
    Mi idönkben, a börtön viselt ember jelképe volt. Ennyit változott a világ. Bélyeg egész életébe!”
  • 1. megmondó 2008. április 17. 09:40
    „és ez kit érdekel?? max. a 12 éves tinilányokat...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnokhoz méltó játékkal

Kosárlabda - Az idegborzoló egypontos zalaegerszegi siker után a BSE ellen friss kupagyőzteshez és… Tovább olvasom