Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Elhunyt a főtitkár

Életének 63. évében elhunyt Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára.

A korábbi 28-szoros magyar bajnok atlétát, egykori népszerű televízióst monte-carlói lakásán, álmában érte a halál.

A család hétfőn közleményben tudatta, hogy Gyulai István, aki 15  éve töltött be vezető pozíciót a nemzetközi atlétikai életben, kimerültségre hivatkozva határozatlan időre visszavonul, azaz  szünetelteti tevékenységét a sportág nemzetközi szövetségének  főtitkáraként.

„Azon túlmenően, hogy ezen szomorú pillanatokban osztozunk e kiváló, nagyra becsült család gyászában, valójában még fel sem  tudjuk talán mérni, milyen óriási veszteség érte a magyar sportot, a  magyar olimpiai mozgalmat azzal, hogy István ilyen fiatalon távozott  közülünk – mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

– Tudtuk, hogy beteg, de bíztunk a felépülésében, abban, hogy edzett  szervezete erősebb lesz. Sajnos nem így történt. István nemcsak nagyszerű atléta volt, sportújságíróként is rendkívül sokat tett a  magyar olimpiai mozgalomért."

Gyulai Istvánt a Magyar Televízió, a Magyar Atlétikai Szövetség  és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.  Temetéséről később intézkednek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hosszabbításban győzött a Chelsea

Reménytelen helyzetbe került a Sunderland csapata, miután otthon kapott ki a Wigan Athletic-től a… Tovább olvasom