Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Egyetlen győzelem

Az Euroleasing-Orsi női együttese mentette meg a hűség városa kosarasainak becsületét. Natalia Hejková csapata Szolnokon aratott bravúrgyőzelmet. Az Ászok-SMAFC férfigárdája hazai pályán szenvedett kínos vereséget a Falco gárdájától. A Röhnisch-Foton sorsdöntő csatát bukott el Szegeden.

A védekezés döntött

Natalia Hejková a szolnoki diadal után egy kis pihenőt adott lányainak, akik rá is szolgáltak erre. Az edzőnő a szolnoki siker kapcsán elmondta, a csapat jó védekezésének köszönhette a bravúros idegenbeli győzelmet. – A támadójáték még messze volt a tökéletestől, de jó védekezésünkkel megleptük a szolnokiakat – mondta.

– Döntő volt, hogy hatékony védekezésünk miatt két kisemberük, Englert és Delmis sem a játék szervezésében, sem pedig pontszerzésben nem tudott túl sokat hozzátenni a Szolnok játékához. A mi játékunkban a harmadik negyedben ugyan volt egy hullámvölgy, ám a kiélezett helyzetekben Vajda és Kovacevic vezérletével felül tudtunk kerekedni.
A szusszanásnyi szünet után a csapat újult erővel veti majd magát a munkába, és elkezdi a felkészülést – többek között a hétvégi Pécs elleni rangadóra...

Szankciók sem kizártak

Nem túlzás azt állítani: valósággal villámlott a tekintete az Ászok-SMAFC férfiegyüttese egyik ügyvezetőjének, az alapvetően békés, nyugodt természetű Bokor Ákosnak. A látottak alapján nem véletlen a sportvezető reakciója. – Ugyanott tartunk, ahol tavaly novemberben, Szalai János edzősége alatt, amikor egyre-másra kaptuk a pofonokat – dohogott a sportvezető. – Hoztunk újabb légióst, majd edzőt cseréltünk, még sincs előrelépés. A három külföldi játékossal felálló csapatunkat a Körmend, és most a Falco is magabiztosan, fölényesen verte, egyetlen idegenlégióssal felállva.

Lehet, kénytelenek leszünk, néhány más csapathoz hasonlóan, szankciókat hozni a továbbiakban, ugyanis néhány játékos által felvett pénz messze nincs arányban az illetők teljesítményével. Meg aztán talán itt lenne annak is az ideje, hogy saját nevelésű fiataljaink is megmutathassák az A csoportban, mit tudnak. Utolsóknál rosszabbak velük sem lennénk, de ez jóval kevesebbe kerülne, ráadásul valószínűleg lelkesebb csapatot látnának a szurkolók...

Nagy „lépés" lefelé

Jókorát „lépett" az alsóház irányába Szegeden a Röhnisch-Foton női együttese. A soproniak ugyanis nagyobb különbséggel maradtak alul a Szeviép otthonában, mint amennyivel itthon megverték a szegedieket, tehát még pontegyenlőség esetén is a vendégek lesznek kedvezőbb helyzetben.

A Foton nem nagyon szokott hetven pontnál többet kapni, most ez is megesett Válé Flórián együttesével, míg támadásban a húsz pontig jutó Radnóty mellett nem volt más, aki igazán jelentős veszélyt jelentette volna a szegediek kosarára.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiütötte a Fotexet a Ciudad Real

Súlyos vereséget szenvedett a Fotex Veszprém (Westel Team) férfi kézilabda együttese a Bajnokok… Tovább olvasom