Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Doppingvita az Európai Parlamentben

Évente több millió amatőr vagy csak kedvtelésből sportoló fiatalember használ ajzószereket, és ennek veszélyessége sokkal nagyobb, mint az orvosi ellenőrzéseken rendszeresen részt vevő hivatásos sportolók esetében - mutattak rá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szakértői, vezető sportorvosok az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságában tartott meghallgatásuk során hétfőn Brüsszelben.
Hegyi Gyula (MSZP) EP-képviselő, a bizottság tagja az ülést követően az MTI-nek nyilatkozva megdöbbentőnek nevezte az e témában elhangzottakat. Míg a hivatásos sportolók orvosi felügyelet alatt szedik az erősítőket, a csupán kedvtelésből sportolók ilyesfajta kontroll nélkül használják ezeket - idézte a szakértőket. Kiskorú futballisták például világszerte különböző aszpirinszármazékokat szednek, olyan mennyiségben, amely 10-20 év múlva káros lehet a szervezetükre.

A szakértők megállapították: az a tény, hogy viszonylag sok sportoló bukott le az athéni olimpián doppingvétség miatt, azt mutatja, hogy az ellenőrzési mechanizmus jól működött. Az pedig, hogy aranyérmesek is voltak a lebukottak között, azt jelzi, hogy az ellenőrök elszántsága is kemény.

Hegyi Gyula a meghallgatáson felvetette, hogy a vizsgálatokon elsősorban a kevésbé gazdag országok sportolói buknak le, mert a leggazdagabb országokban olyan technikákat használnak, amelyeket a tesztek már nem tudnak kimutatni. A szakértők erre reagálva jelezték, hogy e probléma megoldása érdekében igyekeznek továbbfejleszteni a teszteket.

Felvetették a képviselők azt is, hogy miközben a kábítószerek esetében az előállítók és forgalmazók kapnak súlyosabb büntetést, a doppingnál a használót büntetik meg, azok viszont nem részesülnek szankcióban, akik előállítják, forgalmazzák és beadják a szert. A NOB képviselői egyetértésüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a doppingolást büntetőjogi eszközökkel kellene üldözni.

Elhangzott az is, hogy a doppingolás mögött nagy üzlet áll - mondta még el Hegyi Gyula. A sportolókat ugyanis nem egyszer az őket támogató nagy cégek késztetik arra, hogy doppingszereket használjanak. Ha viszont a sportoló lebukik, a szponzorok megvonják a támogatást az érintett sportágtól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ventwest-Foton - Zala Volán 71-62

A Foton az első negyedben Dénes és Horváth A. jóvoltából valóságos triplaesőt zúdított a vendégekre.… Tovább olvasom