Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Diáksport - Hat héten át Győr is nagy lesz

Március 8-tól hat héten át minden vasárnap délelőtt Győrt ismerhetik meg a TV2 nézői a Nagy vagy! című vetélkedősorozat nézői.
Ezúttal középiskolások versenyeznek egymással, s a műsor először jelentkezik vidékről. Nem titkolt cél, hogy ezekkel az adásokkal a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiát (EYOF) szeretné reklámozni a csatorna és a város.

„Győrnek fontos minden olyan rendezvény, amely a mozgást, a sportolást helyezi középpontba. Adta magát az is, hogy mindezt az ifjúsági olimpiával összekapcsoljuk, a feladatok is kapcsolódnak azokhoz a sportágakhoz, melyek az ötkarikás játékok műsorán szerepelnek" – mondta Borkai Zsolt polgármester, hozzátéve, hogy az sem elhanyagolható, hogy a nézők megismerhetik az új uszodát és az Audi-arénát.

Kurucz Péter, a 2009-ben indult műsor producere azt emelte ki, hogy eddig csak általános iskolások vetélkedtek, de épp az EYOF miatt a középiskolák felé nyitottak.

„Ez azért lényeges, mert ezen korosztály is tudomást szerezhet a két év múlva esedékes ifjúsági olimpiáról" – fogalmazott Kurucz Péter, az egyik csapatkapitány, Vincze Ottó pedig arról beszélt, hogy éppen a középiskolás réteg az, mely a leginkább eltávolodott a sportolástól.

„Lépten-nyomon, ha találkozom ilyen korú gyerekekkel, megkérdezem ennek a miértjét, de konkrét választ nem tudnak mondani. Az viszont feltűnt, hogy szervezett formában ők is megmozdulnak, azért is jó egy ilyen vetélkedő. Én az egyik csapat kapitányaként azért is küzdök majd, hogy visszavágjak Katus Attilának, mert a legutóbbi két alkalommal rendre megelőzött bennünket" – mondta viccesen a Győri ETO és az FTC egykori válogatott labdarúgója.

Győrből három együttes vesz részt a viadalon. A 18 nevező iskola között ott van a Móra és a Krúdy, valamint a városi diákfórumnak köszönhetően lesz egy vegyes csapat is, melyben gyakorlatilag valamennyi győri középiskola képviselteti magát.

A műsor felvétele szombaton lesz, délelőtt az Aqua Sportközpontban, délután az Audi-arénában küzdenek a csapatok, a belépés mindkét helyen díjtalan.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karate - Aranyra hajt a világbajnok Zsebők Cintia

Tizenhárom évesen már világbajnok Zsebők Cintia. A soproni versenyző kitartóan küzd az álmaiért. Az… Tovább olvasom