Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Budapest Wolves II-Győr Sharks 26-41

Megkezdődött a III. Hungarian Bowl. A nyitómérkőzést rögtön csapatunk, a Győr Sharks vívta Magyarország legpatinásabb múltú egyesülete a Budapest Wolves II-es csapata ellen.
A csapatokat kiváló szervezés és ragyogó napsütés fogadta a hazai amerikai futball Mekkájában, a BVSC stadionban. A győrieknek szép emlékei lehetnek erről a stadionról, hiszen tavaly júniusban éppen itt nyerték meg a Magyar Bajnoki címet.

A találkozó elején hamar kiderült mély vízbe kerültek a Farkasok, ahol a Cápák láthatóan jobban érezték magukat. Magabiztosan haladtak végig a pályán váltogatva a futó- és passzjátékokat. Győri oldalról a pontgyártást Schwarz Ferenc (#42) futójátékos kezdi meg, a jutalom rúgás kimaradt, így 6-0-ás előnynél adták át a labdát a Cápák. A Wolves II is tetszetős driveba kezdtett, néhány incomplete passz mellett, 3-4.-re több alkalommal sikerült megszerezniük a first downt. Aztán mikor már redzoneban voltak villant a Sharks védelem, az offense játékosból nemrég védővé avanzsált Nagy Roland interceptionje akadályozta meg a Farkasokat az eredmény egalizálásában.

Ismét lendületbe jött a Sharks futóhenger. A Farkasok végigkóstolhatták a repertoárt. Volt szélső futás Kohut Dávidtól (#22), belül próbálkozott Schwarz Ferenc (#42) és Horváth Norbert (#38), illetve Szentmihályi Ádám (#89) egy reverse futással is sokat tett a második TD elérése érdekében. Az i-re a pontot ismét a biztoskezű Schwarz tette fel egy rövid erőfutással, az extrapont ezúttal sikeres volt, az eredmény 13-0-ra alakult. Talán a Cápák történelmének leghosszabb, sikeres támadása vot, hiszen 11 play alatt 95 yardot (!) tettek meg.

A második negyedben a Wolves II még mindig téliálmát aludhatta, hiszen folytatták a sikertelen passzok gyártását, előrejutást egyedül irányítójuk futásaiból láthattak. 4. kísérlet megpróbálására adták a fejüket, de ez sikertelen volt, így újfent a Cápák jöhettek. A Sharks kihasználta a jó field positiont, passzokkal is próbálkoztak, de yardjaik nagy részét ismét biztos futásokkal hozták. A Wolves II huszasán elakadtak, field goal próbálkozásra álltak fel. A snap magasra sikeredett, a holder nem tudta elkapni azt.

A győriek rúgója, Benke Márk (#8) jó helyzetfelismerésének köszönhetően felszedte a messze guruló labdát és futva a Wolves II védői elől pontos passzal találta meg Becs Lászlót (#81), aki meg sem állt az edzoneig. FG helyett újabb TD-nek örülhetett a Cápák maroknyi, de annál lelkesebb szurkolótábora. A Farkasok mielőbb pontot kellett volna szerezniuk ahhoz, hogy ne ússzon el végleg számukra a találkozó. Irányítójuk rögtön az első playból eladta a labdát, az interception jegyzője a fiatal cornerback, Tolnai Zsolt (#28). Jött a negyedik késdöfés, Grátz Vilmos offense koordinátor elővette a playbook passzjátékokról szóló részét és Szabó Gábor (#7) több tetszetős átadást címzett elkapóihoz.

A drive végén Szentmihályi Ádám (#89) örülhetett a Wolves II célterületén. A következő támadássorozatban látszott először, kezdenek fáradni a Cápa védők. A Farkasok ezúttal a futójátékra fektettek nagyobb hangsúlyt, aminek meg is lett az eredménye, szép drive végén kozmetikáztak az eredményen, 27-6. Nagy örömükre jött a hidegzuhany, a kickoffot Rácz Balázs (#88) mezszámához hasonlóan 88 yardon keresztül hordta vissza a Wolves II endzonejáig, ekkor az eredményjelző 34-6-ot jelzett. Az első félidő végén a Farkasok mindent megtettek a felkapaszkodás érdekében, aminek meg is lett az eredménye. Irányítójuk majd 40 yardos passzal szolgálta ki társát, amire a Sharks védői nem tudtak reagálni. 34-12-es eredménnyel vonulhattak öltözőbe a küzdőfelek.

A második játékrészre látszott, mindkét csapatot megviselte a hajtós első félidő és a már-már nyarat idéző időjárás. A Wolves II kezdett és fél negyedet átölelő driveba kezdtek. A támadást passzolt TD-vel fejezték be és a két pontos próbálkozásuk is sikeres volt, felzárkóztak két TD távolságra, 34-20. A válasz ismét következett, ekkor a Sharks már szinte csak futott a kisebb rizikó és az óra futtatása érdekében. A fiatal Wolves II-es védők nem vehették fel a versenyt a Sharks erős futóbrigádja ellen, a redzoneban Schwarz Ferenc (#42) harmadszor szaladt be a Wolves II endzonejába, ismét tetemesre duzzadt az előny, 41-20.

Az utolsó negyedben folytatódott a hosszú driveok tendenciája, mindkét csapat inkább futásokkal próbálkozott, így gyorsan közeledett a találkozónak végetvető sípszó. A fekete-vörös budapestiek utolsó rohamba kezdtek, sikeres passzokkkal és tetszetős futásokkal haladtak előre. A drive végén mozgékony irányítójuk jutott be a Sharks endzonejába. A találkozó hátralévő 7 percében semmi említésre méltó nem történt, a győriek belső futásokkal újabb és újabb first downokat értek el. Így ki is alakult a végeredmény 41-26.

A találkozó végig nagyon sportszerűen zajlott, azonban mindkét oldalról több játékos is megsérült. Ezúton kívánunk nekik mielőbbi felépülést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Euro 2012: nem kaptunk esélyt

Elbukott a magyar-horvát közös pályázat a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezéséért kiírt versenyen. Michel Platini szerdán 11 óra 40 perckor Cardiffban bejelentette: Ukrajna és Lengyelország rendezheti a rangos kontinentális sportviadalt. Tovább olvasom