Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Brazil válogatott játékost igazolt az ETO FC!

Junior Felicio Marques személyében 23 éves, brazil utánpótlás válogatott irányítót igazolt a Győri ETO. A pályán a Ji-Paraná néven szereplő futballista legutóbb a GR Barueri együttesében játszott.
Marques korábban olyan csapatokban is megfordult, mint a Corinthians és az Internacional. A brazil U20-as válogatott csapatkapitányaként mind a négy mérkőzésen kezdő volt a 2007-es U20-as világbajnokságon, ahol olyan játékosokkal játszott egy csapatban, mint a ma a Milant erősítő Alexandre Pato, a Manchester City alkalmazásában álló Jo, a leverkusenes Renato Augusto, a Real Madridban játszó Marcelo, vagy épp a Benficában futballozó David Luiz.

"A győri csapatból sem ismerek senkit, de mivel honfitársam Nicolas Ceolin is itt él, sokkal könnyebb dolgom lesz. Bajnok szeretnék lenni a csapattal, nevet szerezni a klubnak nemcsak az országban, hanem a lehető legszélesebb körben" - mondta el terveiről Ji-Paraná

„Ismerem a magyar viszonyokat, hiszen 1999 és 2002 között három évig én is Magyarországon, Tatabányán és Kispesten középpályásként fociztam. Barátom Henrique Junior keresett meg azzal, hogy a győri csapat keres fiatal tehetségeket, így jött szóba Ji-Paraná, aki Brazíliában csak nagy csapatoknál játszott és már most jó neve van az országban. Bízom benne, hogy a győri klub jó ugródeszka lesz a játékos számára." - nyilatkozta a játékos ügynöke, Fabricio Goncalves

Olvasóink írták

  • 6. zeta62 2010. július 26. 09:20
    „Nem tisztem védeni az érkezőt, de már csak a mennyiség miatt sem akárki lehet válogatott Brazíliában, bármely szinten sem, hisz ott nem ugyanaz a felhozatal, mint itt.”
  • 5. Lehel54 2010. július 18. 11:38
    „az utánpótlás szó mint olyan elmaradt a címböl,mert nem fért volna ki...
    Legközelebb brazil óvodás válogatott helyett...”
  • 4. dr73 2010. július 18. 11:32
    „Ilyen gagyi focira még vannak kíváncsi emberek?
    Ez egy vicc,és a magyar futball is.”
  • 3. Igazamvan 2010. július 17. 23:11
    „Nektek nem mindegy?
    Úgyis csak otthon hegyezitek a cerkát...”
  • 2. BandiÚr 2010. július 17. 16:35
    „még egy külföldi. lassan nem is lesz más....”
  • 1. Zotya13 2010. július 17. 11:23
    „Milyen cím!
    Csak egy szót felejtett ki a cikk írója!
    UTÁNPOTLÁS!
    Annyi pénze nincs egy magyar klubnak, hogy menő játékost fizessen meg!
    Feltörekvő, vagy kiöregedett külföldiekre van csak pénz.
    Pedig hazai játékosok közt is találnának olyanokat mint egy-két külföldi.
    De aki valamit is ér, azt elszívja a külföldi klub.
    Tisztelt cikkíró!
    UTÁNPÓTLÁS !
    Javítaná?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa Liga: Kazahsztánban nyert az ETO!

Remek eredménnyel zárult a Győr kazahsztáni kalandja: Pintér Attila együttese 2–0-s győzelmet… Tovább olvasom