Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Bogdanovic inkább Győrött maradna

Labdarúgás - December végén eldőlhet, hogy visszatér-e Debrecenbe Igor Bogdanovic. A Győri ETO FC szerb csatára szívesen maradna a zöld-fehéreknél. Kérvényezte a magyar állampolgárságot. Igor Bogdanovic, a Győri ETO szerb válogatott támadója nyáron, a Debrecen kölcsönjátékosaként egy évre érkezett a Rába-partjára.
A csatár remek szezont zárt, hiszen öt bajnoki gólja mellett a Ligakupában is többször eredményes volt valamint gólpasszokkal is segítette a csapatot. A napokban felröppent a hír, hogy a debreceniek – ahol Miroslav Beráneket Herczeg András váltotta a kispadon – két támadójukat, Ibrahima Sidibét és Aco Sztojkovot is külföldre adnák el, így pedig elképzelhető, hogy Bogdanovicnak is vissza kell térnie a hajdúsági együtteshez.

Igor Bogdanovic (balra) a tavaszi szezonban is ETO-mezben harcolna a REAC-ban futballozó Kapcsos Vince ellen. Fotó: Kisalföld-archívum

„Szívesen maradnék inkább Győrött – mondta érdeklődésünkre a csatár. – Úgy gondolom, hogy Debrecenben nem lennék meghatározó játékos, nem számolnának komolyan velem, pedig én két-három évet még szeretnék futballozni. A kölcsönszerződésemben viszont van egy olyan pont, hogy most végleg megveheti a játékjogomat az ETO.

A két klub vezetőjén múlik már a sorsom és nyilván a menedzseremmel, Filipovics Vladannal is beszélni kell majd. Bízom benne, hogy olyan megoldás születik, ami mindenkinek megfelelő lesz. Jelenleg több esélyt látok arra, hogy az ETO-nál maradok és kitöltöm a szerződésemet. Jól érzem magam Győrött, minden rendben van. December végén remélhetőleg minden eldől. Az alapozást ugyanis már ott akarom elkezdeni, ahol a tavaszi szezonban játsszom."

A csatár szerint összességében jólsikerült félévet zárt. Igaz, hiányérzete azért maradt az őszi szezonnal kapcsolatban.

„Nagyon sajnálom a Paks és a Honvéd ellen elvesztegetett pontokat – folytatta Bogdanovic. – Igaz, az elmúlt idényhez képest azért sokkal jobban szerepelt az ETO és szerintem tavasszal még jobbak lehetünk. Ami a saját teljesítményemet illeti, úgy érzem, hogy néhány rosszabbul sikerült meccsen kívül jól futballoztam, különösen az utolsó négy-öt mérkőzésen jött ki a lépés."

A magyarul remekül beszélő támadó egyébként már a negyedik szezonját kezdte el a hazai bajnokságban és saját bevallása szerint nagyon megszerette az országot. Jól jelzi ezt, hogy kérvényezte a magyar állampolgárságot. Ha megkapja, akkor már egy klubnál sem számít majd külföldi játékosnak.

Pályafutása mellett a magánélete is remekül alakul, hiszen párjával, korábban a Debrecenben kézilabdázó Orbán Annamáriával június végére várják a közös gyermeküket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra magyar rangadót rendeznek a Közép-európai Ligában

Röplabda - A női Közép-európai Liga alapszakaszának 10. fordulójában ismét összecsap egymással a… Tovább olvasom