Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Amber Holt, a munkamániás

Kosárlabda - Hazaérkezett bő kéthetes amerikai útjáról Török Zoltán, a bajnok és kupagyőztes MKB-Euroleasing Sopron női csapatának ügyvezetője. A soproni sportvezető útjának fő célja az volt, hogy személyesen is tapasztalatokat szerezzen a csapat új szerzeményéről, Amber Holtról.
A Kisalföld érdeklődésére Török Zoltán elmesélte, három alkalommal látta játszani Amber Holtot, s beszélt vele, valamint csapata, az amerikai profi bajnokságban (WNBA) szereplő Connecticut Sun edzőjével is. A játékossal történt beszélgetésekből a következő tanulságokat vonta le Török Zoltán: „Nagyon szerény, visszahúzódó, szinte félénk embert ismertem meg Amber Holtban, amikor beszélgettem vele. Ami nagyon fontos, bár az amerikai egyetemi bajnokság legjobb dobója volt, abszolút nincsenek sztárallűrjei, szerintem ezzel a mentalitással jól illeszkedhet majd fiatal csapatunkba."

Szerencsére a pályán már nem ilyen félénk az amerikai.
„Nyilván most olyan sztárok között, mint Lindsay Whalen vagy Tamika Whitmore, neki más a szerepe, mint egyetemi csapatában volt. Örömmel láttam, hogy így is feltalálja magát, meglepően jó a passzolási készsége, és aránylag alacsony termete ellenére keményen megy a lepattanókért és sok lecsorgó labdát meg is szerez. Ami a dobásokat illeti, így, hogy lényegesen kevesebbet vállal, mint tavaly egyetemi csapatában, azért e tekintetben még az önbizalmával gondok vannak. Igaz, a Detroit ellen, amikor tizenkilenc pontig jutott, öt triplából négyet bedobott. Védekezése is megfelelő, bár egy olyan világsztár megfogása, mint Diana Taurasi, még azért túl nagy feladat a számára" – tette hozzá a sportvezető, aki a játékos egyébként hallomásból már jól ismert emberi tulajdonságairól és kosaraskvalitásairól most személyesen is meggyőződhetett.

Török említette, beszélt Holtról a csapat szakvezetőjével, Mike Thibaulttal. Az amerikai szakember munkamániásnak minősítette a játékost, aki mindig, minden edzés után ott marad a teremben gyakorolni, hogy képezze magát, fejlessze tudását.

Ami némi gondot okozhat, az az, hogy az olimpia miatt idén várhatóan elhúzódik a WNBA. A Connecticut igen jól szerepel, szinte biztos, hogy bejut a rájátszásba, sőt, lehet, hogy döntőt játszik. Márpedig, tekintve, hogy az alapszakasz szeptember közepén fejeződik be, a bajnokság elhúzódhat októberig.

Ha a Connecticut a végsőkig menetel, akkor szinte biztos, hogy az október elején rajtoló magyar bajnokság első meccsein Székely Norbert még nem számíthat Holt játékára, hiszen a kosaras a WNBA után bő egy hét pihenőt kapott, melynek részleteiről is beszélt a soproni ügyvezető a kosarassal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajban Görbicz ujja

Kézilabda - Görbicz Anita, a magyar női válogatott irányítója kézsérülést szenvedett a tatai… Tovább olvasom