Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

A sárral is dacoltak a versenyzők

Tömegsport - A megyei szabadidősport-szövetség a hétvégén tizenharmadik alkalommal rendezte meg a hagyományos győrújbaráti krosszfutóversenyt a gyermektábor területén. Az amatőr sportolók összesen négy táv – 1,3 km, 4 km, 7 km, 14 km – közül választhattak.
Molnár Z. Csabáné, a megyei szabadidősport-szövetség elnöke: „Nagyon jól sikerült a rendezvényünk, több mint kétszázan neveztek a versenyre. Külön örömömre szolgál, hogy sok gyerek vett részt a viadalon, többen a győrújbaráti általános iskolából érkeztek. Az időjárásra sem lehetett panaszunk, a reggeli eső miatt ugyan kicsit sárosak voltak a pályák, ám a gyönyörű napsütés mindenkit kárpótolt."

A legrövidebb, 1,3 kilométeres távon abszolútban Weisz Adrienn (Győr, időeredménye: 4 perc 12 másodperc) bizonyult a legjobbnak Fábián József (Naszály, 4:13) és Schopf Barnabás (Mosonmagyaróvár, 4:22) előtt. Négy kilométeren Kószás Kriszta (Győrújbarát, 20:25) lett az első. Szohalics Edina (Győrújbarát, 20:31) második, míg ifj. Mentes Péter (Győr-Ménfőcsanak, 21:35) harmadik helyen ért célba.

Sok gyerek vett részt a hagyományos győrújbaráti viadalon. Fotó: Krizsán Csaba
Sok gyerek vett részt a hagyományos győrújbaráti viadalon. Fotó: Krizsán Csaba

A 7 kilométeres távon a győri Gőrözdi Máté (31:07) megelőzte Földingné Nagy Juditot (Győrújbarát, 32:16). Árpás Milán (Győr, 32:27) a harmadik helyen végzett. A leghosszabb, 14 kilométeres távon Zatykó Miklós (Győr, 56:41) mindenkit maga mögé utasított. Kovács Balázs (Győr, 60:25) második, Gerlei Tamás (Dad, 61:03) harmadik lett.

Olvasóink írták

  • 2. Kolláth Gábor 2008. április 02. 22:03
    „Ha az 1000 ft-os nevezési díjból ezt ki tudod hozni,mondd el,hogy hogyan?Előre is kösz:Gábor”
  • 1. mirror 2008. április 02. 10:50
    „Gratula minden résztvevőnek! ha jól olvastam nem járt semmi a nevezési díjért? mondjuk egy poló azért legalább a 14km-nek beleférhetett volna... :((”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több ezer szurkolót várnak a DAC-pályára

Labdarúgás - Szerdán a döntőbe jutásért játszik a Magyar Kupában az Integrál-DAC. Győrben több ezer… Tovább olvasom