Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Vita a burgenlandi magyar iskolások körül

A vitát az váltotta ki, hogy az elmúlt időben egyre több polgármester került bíróság elé magyar tanulók álbejelentése miatt.

Franz Steindl a Tartományi Iskolatanács 2009-es rendeletében látja a jelenlegi helyzet kiváltó okát, miszerint „egy tanulónak bejelentett lakcímmel kell rendelkeznie ahhoz, hogy az adott község illetve körzet iskoláját látogathassa“. Ez vezet most a hamis bejelentésekhez és a kriminalizálódáshoz, tette hozzá Steindl.

Gerhard Resch, a Tartományi Iskolatanács elnöke szerint ez a rendelet nem oldható fel. Resch országos törvényelőírásra hivatkozik, mely az iskolaigazgatók jogait védi.

Franz Steindl nem látja be, miért ne lehetne változtatni egykori döntéseken és a főiskola példáját hozza összehasonlításként: a burgenlandi szakfőiskolákon több, mint 1.300 hallgató végzi tanulmányait, közülük talán 300 burgenlandi. „Ezt is mi finanszírozzuk“, így Steindl.

„A főiskolákat nem lehet összehasonlítani az általános iskolákkal“, véli Resch. „A legnagyobb különbséget az jelenti, hogy egészen más alapon működik a támogatás az intézményeknél. Először is szövetségi szinten kellene megváltoztatni a kötelező iskolai intézmények fenntartásának alapszabályozását“, argumentál az Iskolatanács elnöke.

Robert Hergovich, tartományi SPÖ ügyvezető úgy látja, Steindl javaslata elbizonytalanítja a burgenlandi iskolaigazgatókat és községi tanácsokat. A 2009-es rendelet módosítása a költségek robbanásszerű növekedését jelentené a burgenlandi adófizetők számára, így Hergovich.

Forrás: burgenland.orf.at.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Posztumusz elismerést kapott az üzemi sztrájkok egykori szervezője Sopronban - fotók

- Nincsenek erős közösségek közös ünnepek nélkül - mondta a soproni ünnepségen Gulyás Gergely. Tovább olvasom