Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Tervmódosítás: fejlesztések indulhatnak Tómalmon

Sopron-Tómalom - Kemping létesítésére megfelelő terület kialakítását, valamint a tómalmi strand fejlesztésének lehetőségét tartalmazza a tómalmi településrész szabályozási tervének módosítása.
A Sopronkőhida, Tómalom, Kistómalom, Sand-dűlő településrész szabályozási tervének módosításáról is szavaznak a mai közgyűlésen. Évek óta igény, hogy az önkormányzat módosítsa a Sand-dűlő mezőgazdasági besorolását lakóterületi övezetté. Nos, a tulajdonosoknak erre még minden bizonnyal további éveket kell várniuk.

– A jogszabályok szerint új építési övezetek mindaddig nem létesíthetők, amíg a terület közelében még be nem épített telkek találhatók – világított rá a háttérre Kuslits Tibor főépítész. – A településrészen viszont vannak üres telkek. Az itt élők további jogos elvárása a közvilágítás és az aszfaltos út. A rendezési terv keretet ad a fejlesztéseknek, a szükséges anyagi forrás előteremtése már egy másik téma.

Az utak építése kötelező önkormányzati feladat, bár a költségek legfeljebb kilencven százalékát átháríthatja az érintettekre. Az önkormányzati tervek között egyébként szerepel a terület ilyen irányú fejlesztése. Tómalmon civil kezdeményezés indult, hogy megfelelő pályázati források esetén a helybéliek anyagilag is, tevőlegesen is hozzájárulnának a kivitelezéshez.

A rendezési terv módosításában szerepel még, hogy a Tómalom szomszédságában kempinglétesítésre alkalmas területet alakítanak ki. A táborozóhely működtetése vállalkozó feladata lenne, az önkormányzat a helyszínt biztosítja.

– A tó és környezetének korszerűsítése már sokáig nem halogatható – folytatta a főépítész. – A természetvédelmi hatóság előírása alapján korlátok között, de a tómalmi strand megújulásának keretei is kialakulnak.

Az elkövetkezendő időszakban tovább folytatódik a város, a vízmű, valamint a helyi civil szervezet között a tó és környezete szebbé tételéről az egyeztetés. További vizsgálat indul annak tisztázására is, hogy milyen beépíthetőség lehetséges a Tómalom és Sopronkőhida közti, jelenleg üres területen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fertődön jövőre a kisebb edényeket is kiürítik

Fertőd–Sopron - Fertődön jövőre – indokolt esetben – a 80 literes szemétgyűjtő… Tovább olvasom