Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Telekvita késszúrással

Túl van az életveszélyen M. Cs. óhermesi lakos, akit hétfőn szomszédasszonya, Gy. I. kétszer, életveszélyesen megszúrt. A sértett felesége, Éva asszony még most sem tudja, hogy pontosan mi történt.

Brennberg-Óhermes: a táj hihetetlenül idilli. Madárcsicsergés, harsogóan zöld alpesi rétek, fákkal borított hegyoldalak. Ezt a szinte soha véget nem érő csendet szakították félbe hétfőn délután a rendőr- és mentőautók vijjogó szirénái.
Az egykori kis bányásztelepülésen talán, ha tizenegy család lakik.

A 3-as számú házban, ahol több lakás is van, élnek M.-ék, három kiskorú gyermekükkel. Óhermesen többen is tudni vélik, hogy M. Cs. és Gy. I. között már nem a hétfői volt az első vita a korábban közösen használt udvarról. Most azonban majdnem jóvátehetetlen tragédiával végződött a szóváltás.

Csak a férjére gondol

A csengetésre a szerencsétlenül járt M. Cs. felesége, Éva asszony bújik ki a kis lakásból és kapaszkodik fel az útra.
– Ne is kérdezze, nem tudom, mi történt pontosan! – mondja önmagától, kisírt szemekkel. – Mi hét éve lakunk itt, de soha, senkivel sem volt problémánk, kivéve a szomszédasszonyt. Korábban csak egy lejárat volt a házhoz. Amióta eladták a lakásokat, azóta tart a vita. A férjem elkerítette az udvart, sőt – láthatja –, külön bejáratot is készítettünk, itt a domboldalon. Három gyermekünk van, szeretnénk nyugodtan élni, de nem lehet. El sem tudom képzelni, mi lesz most velünk. Egyelőre minden percben csak a férjemre gondolok, akit magam előtt látok, amint betámolygott véresen a konyhába. „Majdnem megölt" – hörögte, majd összeesett. Mielőtt a szomszédasszony kétszer megszúrta volna, már egyszer összevesztek. Kihívtuk a rendőrséget. Arra gondoltunk, talán békén hagy minket. Nem így történt...
Miközben hallgatom a halk szavú és végtelenül szomorú Évát, egy másik szomszédasszonya érkezik, felajánlva segítségét a családnak.
– Nemcsak itt Óhermesen, de egész Brennbergben viták forrása a korábbi osztatlan közös telkek használata – mondja felém fordulva. – Korábbi jó szomszédok vesznek össze életre-halára. Érthetetlen, hogy az önkormányzat miért nem intézkedik végre, hiszen a lakások és a hozzátartozó telkek árát már régen kifizettük, de a telekkönyvekben még nincs nyomuk. Addig pedig nem lehet pontosan kiméretni, hogy melyik terület kinek a tulajdona.
Horváth Géza és felesége, Kati néni is hallott a borzalmas esetről.

Senki sem hitte volna

– Az egész településen erről beszélnek az emberek. Az autóbuszon is ez volt a téma. Arról korábban is hallottunk, hogy nincs minden rendben közöttük, de azt senki sem gondolta, hogy gyilkossági kísérlet lesz a vége.
– Nem is értem, hogyan történhetett – veti közbe Géza bácsi –, hiszen Gy. I. vékony kis asszonyka. Amikor még itt dolgozott a Soproni Ruhagyár varrodájában, mindenki csak Egérkének szólította. Egyelőre csak találgatnak az emberek.


 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mese az erdőről

A napokban látott napvilágot Povics Noémi okleveles erdőmérnök „Mese az erdőről” című… Tovább olvasom