Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Széplaki Tamás: Megállj a Fidesz a populizmusának!

A nagycenki Széplaki Tamás személyében új elnöke lett a megyei MSZP-nek. A vezető szerint képesek lesznek a kormányváltásra.

- Elnök úr, meglehetősen nehéz időszakban lett a szocialista párt megyei vezetője. Melyek az ön előtt álló legfontosabb feladatok? - kérdeztük Széplaki Tamástól.

Széplaki Tamás.
Széplaki Tamás.
- Ma az MSZP-nek nagy felelőssége van, hiszen a legnagyobb demokratikus politikai erő Magyarországon. Az MSZP mindig is az európai értékek mentén politizáló párt volt. Úgy érezzük az elmúlt két évben rossz irányba mennek a dolgok. A nagy többség problémáival nem foglalkozik a kormányzó Fidesz-KDNP frakciószövetség. A baloldaliság eszméjének megfelelően felkaroljuk a kisembereket, ki kell állnunk az érdekeikért. Ki kell mondani: van egy jelentős társadalmi réteg, akiknek a kormány intézkedései miatt egyre nehezebben megy. Gondoljunk csak a magánnyugdíjpénztárak államosításra, valamint arra, hogy az árfolyamgát és az ezzel kapcsolatos intézkedések csupán a tehetőseken segített. Mi azt valljuk, hogy a sikeresnek pályát, a leszakadóknak pedig segítő kezet kell nyújtani.

- Egyes közvélemény kutatások szerint a Jobbikkal vannak versenyben a második helyért. Ledolgozható a hátrány?

- Bár a legutóbb több közvélemény kutató is az MSZP erősödését és a Jobbik gyengülését mérte, mi nem a közvélemény-kutatásokkal, hanem az emberekkel foglalkozunk. Választási győzelem nem lehet cél, csupán egy eszköz ahhoz, hogy a kormányzás adta felhatalmazással szolgáljuk az embereket. Az emberek igénylik a tiszta és világos beszédet. Úgy gondolom, az elmúlt tizenkét évben az emberek egyvalamit nagyon megtanultak. Nem szabad hinni a felelőtlen ígérgetésnek. Ha az valaki az orvoshoz megy ott is joggal várja el, hogy az igazat hallja a saját állapotáról. Mi nem ígérgetünk, viszont amit ígérünk azok mind vállalható és megvalósítható ígéretek lesznek.

- Annak idején Gyurcsány Ferenc is megyei elnökként kezdte és miniszterelnök lett. Gondolkozik azon, hogy részt vegyen az országos politizálásban?

- Helyben is van feladat bőven, hiszen az országos politikai kultúra a városokban, falvakban is érezteti hatását. A Fidesz nem jobboldali párt, hanem a hatalom megszerzésére és megtartására létrejött érdekszövetség, és azon értékeket, elveket használja éppen eszközként amelyek a hatalmuk megtartáshoz szükségesek. Vissza kell terelni a politikát az ész és ráció világába. Megálljt kell parancsolnunk populista szóhasználatnak, tetteknek. Az emberek igénylik a tiszta és világos beszédet. Ma a politikai törésvonalak nem jobb- és baloldal között vannak, hanem egy a múltba és magába forduló, balkanizálódó Magyarország, és egy új, modern, a jövőt építő, európai, nyitott, Magyarország között húzódnak. A jelenlegi kormány az előbbit, mi az utóbbit kínáljuk Magyarország polgárainak.

Olvasóink írták

57 hozzászólás
  • 57. abszurdisztán 2012. április 18. 07:18
    „Olvasom az SMS rovatban,hogy aratáskor a traktorok mindent az utolsó szemig visznek Ausztriába. Ha igaz ez,akkor vajon miért viszik????????????Miért, emberek ?”
  • 56. abszurdisztán 2012. április 17. 06:17
    „Mi köze az egészhez Gyurcsánynak.... itt és most Széplaki a főszereplő. akinek szociális érzékenysége mellbevágott...a gazdákkal szemben ez a szociális érzékenység eltűnik.. miért ?”
  • 55. ruig 2012. április 16. 22:18
    „54.SZILAJ 2012.04.16.19:59 Gyurcsány is szántott illetéktelenül? (na jó ez humor.)”
  • 54. SZILAJ 2012. április 16. 19:59
    „Gyurcsányt miért nem állítottátok meg ???? Jahh, az a mikyutyánk-kölyke volt ???? Az akkor más.....”
  • 53. abszurdisztán 2012. április 16. 12:23
    „Jaj,hát erről itt nem is volt szó... :))”
  • 52. abszurdisztán 2012. április 16. 11:14
    „Miről ? Zsebben lévő szerződésekről ???”
  • 51. reális 2012. április 16. 09:48
    „abszurdisztán az ovis gyermekek szintje is már sokkal magasabb, értelmes dolgokról beszélnek,vitatkoznak. Nem árulkodnak, Petike letépte a virágot......................................”
  • 50. abszurdisztán 2012. április 15. 18:57
    „Széplaki egyetlen dolgot tud vezetni : traktort... persze szigorúan meg kell mutatni,hogy hol szántson....ha elindul,megy, mint a tank.... legázol mindent.”
  • 49. iparos 2012. április 14. 08:44
    „józanparaszt 2012.04.13. 07:17

    De olyan is van, amely idővel kihal...”
  • 48. ruig 2012. április 13. 12:16
    „Lobbo71. Tisztelettel javaslom a You Tube : Mese az államadósságról Magyarország 2011.(7) c. videó megtekintését.A kölcsönadó pénzügyi világ valós célja van közérthetően feldolgozva.Az ott bemutatott számításokat ha nem fogadod el,javaslom,utána számolni.”
  • 47. abszurdisztán 2012. április 13. 11:39
    „Iyen gyenge, konkrétumok nélküli, már-már nevetséges blőd szöveget,nmint Széplakié, rég olvastam... szerencsére a hozzászólásokból világosan láthatjuk,hogy báró Széplaki - finoman fogalmazva - nem egy népszerű politikus... :)))”
  • 46. józanparaszt 2012. április 13. 07:17
    „ezek szerint van olyan faj, mely sohasem hal ki...”
  • 45. Lobbo71 2012. április 13. 06:19
    „40. ruig : a drága kormányod 10% kamatra veszi fel a hiteleket a piacról, ahelyett, hogy az imf-től venne fel 5% kamatra. Ja igen, az imf beleszólna a kormányzásba, de ugye mindenki látja, hogy ezeknek csak jót tenne, ha valaki végre elmagyarázná, mit csináljanak. Így csak kapkodnak összevissza és sorra találják ki a hülyeségeket.”
  • 44. Figyelő2012 2012. április 12. 22:50
    „Lehet Széplakit Tamást utálni, szidni, de kérdezem én, mostani kormány jó Nektek?
    Jól éltek?
    Van még hol laknotok?
    Van még mit ennetek?
    Szerintem nem ez a személy kérdése most a legfontosabb, hanem, hogy a következő évben az ország csődbe megy vagy sem???

    Lehet nem ők a váltó párt, de akkor el kell menni szavazni, és a kis pártokra kell adni a voksokat, mert amíg nem így lesz, addig nem változik meg semmi!”
  • 43. reális 2012. április 12. 22:17
    „39.AZ írás minősíti az író szellemiségét!Betanult szöveg miatt nem vagyok hajlandó új lapot nyitni!”
  • 42. BLA 2012. április 12. 18:46
    „41-es. Mindenhol van ez az ado!!!!!!!!!! Csak maskent talaljak!!!!!!!!!!!!!!! Van orszag, ahol egy valag penzt kell tartsal a szamladon kamat nelkul azert, hogy csinalhasd az atutalasokat. Miert kell karogni?”
  • 41. Losba 2012. április 12. 18:16
    „http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/lmp_szocialis_katasztrofat_okozhat_a_tranzakcios_ado/2274142/

    éjjen v.”
  • 40. ruig 2012. április 12. 17:39
    „17.Bali,18.Csetneky.39.Turabakancs. Nagyon jó gondolatok. Sok hozzászóló szomorú,mert ez a csúnya,populista Orbány azonnal nem vette fel az IMF hitelt legalább 42% kamattal.”
  • 39. Túrabakancs 2012. április 12. 17:16
    „reális! /29/
    Lehet hogy Széplaki úr kedves aranyos, okos és nem volt párttag, viszont aki ahhoz a
    bagázshoz adja nevét, és azokhoz akar tartozni akik tevőlegesen tönkretették vagyis
    eladósították az országunkat, ráadásul sokszor magyarellenes megnyilatkozásaik voltak-vannak,
    akkor nem tudok máshogy viszonyulni hozzá, mint a többi MSZP-s taghoz!
    embertelen!
    És kik jöjjenek helyettük? Én inkább szavazok a kisebbik rosszra, /Fidesz/ mint hogy az előzőek
    újra ámokfutásba kezdjenek az országunkban! A Jobbikot úgysem fogadná el az Eu, emiatt nincsen
    egyelőre más alternatíva mint a Fidesz, gondolom ezzel egyetértesz. Dehogy fogják azok elkergetni
    őket akik rájuk szavaztak, ne légy naiv!”
  • 38. skandi 2012. április 12. 16:43
    „Made in Széplaki:
    http://www.nol.hu/archivum/archiv-486410”
57 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Versmobot tartottak fiatalok a Költészet Napján Sopronban - képgaléria

Középiskolás diákok lepték el Sopron belvárosát, s verseket olvastak a járókelőknek a Költészet… Tovább olvasom