Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Szélesebbre nyitja kapuit a zsirai otthon

Zsira - A térségben lakó, értelmileg akadályozottakat is várja a zsirai értelmi fogyatékosok otthona. Egyelőre hetente egyszer tartanak foglalkozásokat az intézményen kívül élőknek.
Az országban másodikként – a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület támogatásával – nyitott kapus műhelyt valósítanak meg a zsirai értelmi fogyatékosok otthonában. Az intézményben fővárosiak élnek. A szakkörökön, művészeti foglalkozásokon eddig csak a bentlakók vehettek részt. Mindezt most kibővítik. Így a térségben élő, értelmileg akadályozottak számára is elérhetővé válnak a programok. Az intézményben elsősorban a felnőttekre számítanak.

Sodics Péter vezetésével már nemcsak az otthon lakói, hanem a környékbeliek is részt vehetnek a művészeti foglalkozásokon. Fotó: Magasi
Sodics Péter vezetésével már nemcsak az otthon lakói, hanem a környékbeliek is részt vehetnek a művészeti foglalkozásokon. Fotó: Magasi

– Egyelőre heti egy alkalommal a lövői mikrotérségből érkeznek a szakköreinkre – mondta el Hollósi Péter igazgató. – Ők kedvet éreznek a rajzolás, festés iránt, és szakember felügyelete mellett alkothatnak. Az egészségesek számára ezek a hétköznapi dolgok könnyen elérhetők, ezért gondoltuk úgy, hogy a sérülteknek is meg kell teremteni a lehetőséget az önkifejezésre. A Nyílt Műhely program célja az, hogy a családban élő értelmileg akadályozottak is érezzék: kibontakoztathatják tehetségüket. A műhelymunka keretében javulnak a részképességeik, az elkészült rajz, festmény pedig sikerélményt és önbizalmat ad. A társadalom szélén élők helyzete amúgy sem könnyű, mi megpróbáljuk változatosabbá tenni a hétköznapjaikat. A legjobb munkákat egyébként majd az interneten árverezzük el – zárta az igazgató.

A fővárosi fenntartású fogyatékosok otthonában jelenleg 186-an laknak. Az intézményben nyílt nap is volt, ennek keretében tájékoztatót tartottak a Nyílt Műhelyről is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hónap, három premier

Sopron - A Petőfi Színház újkori történetében még sosem fordult elő, hogy egy hónap során három… Tovább olvasom