Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Szakácsokat, ápolókat csábítanak

Országjáró munkaerő-toborzást tartott az elmúlt tíz napban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat, vendéglátós szakembereket kerestek Németországba.

A foglalkoztatási szakemberek a Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet bonni központjával együttműködve bajor éttermekbe, hotelekbe kerestek vendéglátósokat. Korábban főleg építőipari szakmunkásokat próbáltak elcsábítani tőlünk, most őket nem hívják. A szakácsok és pincérek mellett még az egészségügyi dolgozóknak teremhet babér, derül ki a foglalkoztatási szolgálat adataiból.

Nyugat-Magyarországon indult a roadshow, Szombathelyen, Zalaegerszegen és Veszprémben tartottak tájékoztatót, ezekre helyszínenként általában 50–80 ember volt kíváncsi. Murai Adrienn Szombathelyen tájékoztatta az érdeklődőket.

– Az unióban alapelv, hogy lehetővé kell tenni a munkaerő szabad áramlását, ezért segítjük a bonni kollégákat. Ide most hatvanan jöttek el, a nyelvi szűrés után a második körre a jelentkezők fele maradt. Németországba 22 önéletrajz került ki, ami jó aránynak mondható.

A pályázók elmondták, itt kevés lehetőségük van a boldogulásra, és noha a leendő fizetésükről konkrétumokat nem tudtak meg, bíznak abban, jól keresnek majd külföldön – tette hozzá.

Gálos István a hazai vendéglátósok csapatát erősíti, jól érzi magát soproni munkahelyén. Fotó: Magasi
Gálos István a hazai vendéglátósok csapatát erősíti, jól érzi magát soproni munkahelyén. Fotó: Magasi

– Az európai uniós munkavállalási korlátok enyhülésével Németországban munkaerőhiány keletkezhetett, mert továbbállnak, másutt keresnek lehetőséget az olcsón alkalmazott külföldi munkavállalók. Talán ez az oka, hogy szervezett toborzásra szánták el magukat a németek. Az pedig, hogy nálunk keresnek dolgozókat, azért lehet, mert a magyar szakemberek nemcsak olcsók, hanem jók is – mondta el portálunknak Rakaczki Péter, a soproni Mediterrano étterem igazgatója. – Nálunk, határ menti város lévén, megszokott az ingázás. Ausztriától távolabbra nem biztos, hogy érdemes utazni, mert külföldön drága a megélhetés, így az ittenieknek inkább az a kifizetődő, ha a szomszédos országokban dolgoznak. Némi félelmem van attól, hogy elfogynak a hazai vendéglátós szakemberek, a mai fiatalok ugyanis nem kedvelik ezt a hivatást, inkább értelmiségi pályát választanak. Pedig itt biztos a megélhetés – tette hozzá.

Más vélemények szerint bár jók a szakembereink, a nyugati munkaadók számára nem a szakértelmen van a hangsúly, a pénz a döntő. Keresik a lengyeleket és a cseheket is. Volt, aki úgy fogalmazott, komoly szakmai kihívás ritkán várja a magyarokat külföldön, van olyan szakács, aki három éve krumplit süt egy londoni pubban.

Olvasóink írták

  • 2. Dörgés 2010. március 22. 23:18
    „Tűzoltót nem keresnek?”
  • 1. oaxacaca 2010. március 21. 12:54
    „Hajrá Pistu!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őstehetségként indult Komlós Katalin pályája

Széchenyi-díjjal tüntették ki a Parlamentben Komlós Katalin zenetörténész fortepianistát, a soproni… Tovább olvasom