Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Szájer József Sopronban: április hatodikán igent mondtak az Orbán-kormányra

Szájer József, a Fidesz-KDNP EP-képviselőjelöltje kifejtette: mind a jobb-, mind a baloldali szélsőséget elutasítják, és nem cél az unióból való kilépés.

Történelmi, a 2010-esnél is nagyobb győzelmet aratott az április eleji választáson a Fidesz-KDNP - mondta szombati soproni fórumán Szájer József, a pártszövetség EP-képviselőjelöltje.

Szavai szerint négy éve egy "szétvert, széthulló, korrupcióba fulladó, válságba éppen belekeveredett ország polgárai mondtak valamire nemet", míg másfél hónapja elsősorban igent mondtak az Orbán-kormány által elért, Európának is példát mutató sikerekre, és kifejezték, hogy ennek a politikának a folytatását kívánják.

Ennek elemeként említette a mintegy 250 fős hallgatósága előtt a gazdaság talpra állítását, a közteherviselés multinacionális vállalatokat is bevonó magyar modelljét, 300 ezer új munkahely létrehozását, a bérnövekedést, a Brüsszelben megvédendő rezsicsökkentést, valamint a családtámogatási rendszer megerősödését és az alaptörvény hatályba léptetését is.

Megjegyezte, hogy a magyar kormányt az alaptörvény, a média- és a választójogi szabályozás miatt ért támadások oka a különadók és a rezsicsökkentés bevezetése, illetve a külföldi cégek profitvesztesége volt.

Szájer József az eseményt megelőző sajtótájékoztatón kiemelte: lehet, hogy a magyarországi voksok döntik el, hogy a jobb- vagy a baloldal adja Brüsszelben a legnagyobb képviselőcsoportot. Kiemelte: a Fidesz-KDNP mind a jobb-, mind a baloldali szélsőséget elutasítja.

A baloldal kapcsán arról beszélt, azok "nem tisztelik a saját országukat" és folyton igazodni akarnak a velük szemben külföldről támasztott elvárásokhoz. A jobboldali szélsőségesekről szólva megjegyezte: az EU elhagyása súlyos károkat okozna, és nem szolgálja a magyar nemzet érdekét.

"A mi célunk nem az Európai Unióból való kilépés, hanem az egész nemzet bevitele Európai Unióba" - jelentette ki, emlékeztetve arra, hogy a kormánypártok közös listáján az unión kívüli államokban élő határon túli személyiségek is helyet kaptak.

Firtl Mátyás (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt: a pártszövetség jelöltjei "azok az emberek, akik meg tudják védeni Magyarországot" Brüsszelben.

A soproni származású Szájer Józsefről szólva kiemelte, hogy "olyan jelölt, aki közülünk való".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emberségükért kaptak kitüntetést

Europan 2014 díjjal tüntették ki Bella Árpád és Johann Göltl egykori határőrtiszteket a Páneurópai… Tovább olvasom