Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 22°C

Sopron a nagyvilágban és a Világűrben

Az, hogy van-e élet a Földön kívül, már régóta foglalkoztatja az emberiséget. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy hány Sopron van a világban.


Az talán közismert, hogy Horvátországban található egy Sopron nevű település.

Akár történelminek is nevezhető az a kapcsolatfelvétel, ami a napokban jött létre a megyei soproniak és a horvátországi ąoproniak között. Soprontól ©opronig valamivel több mint három óráig tartott az út. A Sopronban élő Krizanits István és Ragats Róbert civil kezdeményezésként a horvátországi ©opronban élők felkeresésére indult. A két Sopron között ez volt az első kapcsolatfelvétel - számoltunk be 2005-ben.

Lakói mezőgazdaságból tartják fenn magukat: tehenet tartanak, disznót hizlalnak, szőlőt termesztenek. Nincs se iskolájuk, se templomuk, se kocsmájuk. A falu a hat-hét kilométerre fekvő Kalnik városka vonzáskörzetébe tartozik, ott tanulnak a ąoproni fiatalok is. A városka hegyén múzeum nélküli, pusztulófélben lévő várrom idézi a XIII. századot. Azon is meglepődtünk, hogy a ąoproniak előtt jóllehet ismerős volt a magyar történelem XIII. százada, az 1222-es Aranybulla, a tatárjárás, IV. Béla király, viszont a magyarországi Sopronról még nem hallottak. Ránk, „nagyobb testvérekre" hárult a feladat, hogy megtaláljuk őket - írtuk meg akkor.

Az interneten böngészve egy másik, Sopron nevű falura is bukkantunk. Vagyis, egykoron nevezték így a romániai Arad melletti települést.

A wikipedia szerint 1446-ban Keeth Sopron néven említették, a középkorban ugyanis két egymás mellett fekvő Sopron nevű falu is állt itt, melyeket 1596-ban a tatárok pusztítottak el. Területe a trianoni békeszerződésig Arad vármegye Aradi járásához tartozott. A mai Sofronyát már a román uralom alatt telepítették. Sofronya Aradtól kilométerre fekszik, a kastély a Purgly családé volt 1889-ben, nagy park veszi körül, ahol egy termálfürdő is működik (30 Celzius fokos vizzel). A család legismertebb tagja, Purgly Magdolna Horthy Miklós felesége volt.


S ha már a bevezetőben a Földön kívüli életet említettük, akkor nem feledkezhetünk meg az 157141 Sopron nevű kisbolygóról, melyet Sárneczky Krisztián és Szalai Tamás fedezett fel 2004. augusztus 6-án, a piszkéstetői obszervatóriumban.

A kisbolygót Sopronról, Szalai Tamás szülővárosáról nevezték el. Az elnevezést 2008. május 21-én hagyta jóvá Nemzetközi Csillagászati Unió apró égitestek elnevezésével foglalkozó bizottsága.

Olvasóink írták

  • 2. orion1 2012. február 23. 10:12
    „Ha már Sopron a világűrben résznél tartunk, a Google térkép még mindig homályos utcaszinten. Nem lehetne megrendelni a Google-től a frissítést? Tudom ez pénzbe kerül, de biztos akadna valami soproni milkós, akinek ez fontos! :D Burgenlandot frissítették, és nagy gondossággal kivágták belőle az Ausztriába benyúló soproni csücsköt :(”
  • 1. intar 2012. február 22. 20:12
    „"melyeket 1596-ban a tatárok pusztítottak el" Nemá!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ilyen is ritkán van: A Fertő tó lesz a díszvendég

A 21. Nemzetközi hajókiállítás 2012. március 1-4. között jelentkezik a Hungexpo-n. Ebben az évben a… Tovább olvasom