- A vonat már kezdett lassítani Újkér előtt, amikor egy puffanás hallatszott. A szerelvény kettőt rándult, azt hittük, hogy a szokásosnál kicsit keményebben fékez a Szombathelyről Sopronba tartó vonat - idézte fel a történteket az egyik utas. - A következő pillanatban kavics darabok repkedtek a levegőben. Ekkor éreztük, nagy a baj. A kocsi ablakából kinézve megdöbbenve láttuk, hogy a peron és mozdony közé egy fehér személyautó szorult be.
Négy halálos baleset idén
A GYSEV Zrt. vasútvonalain idén hétfőig négy balesetben heten veszítették életüket. A fő ok az autóvezetők figyelmetlensége, illetve a KRESZ szabályainak megsértése volt. |
Hozzátette: a vonat, mivel Újkéren is van megállója, már lassított, amikor a település felől érkező autó fékezés nélkül a mozdony elé hajtott. A sofőrnek sajnos esélye sem volt a túlélésre. A megállóban többen várakoztak. Nekik hatalmas szerencséjük volt, hogy a szétszóródott darabok nem találták el.
A baleset helyszínére perceken belül megérkeztek a lövői és a büki mentők. Sajnos, nekik már nem akadt dolguk. A szerelvényen több GYSEV-es alkalmazott is utazott. Mint az egyikük megjegyezte, több évtizede dolgozik jegyvizsgálóként. Eddig egyetlen egy balesete sem volt, most reggel pedig halálos. Szomorú, ami történt - mondta maga elé nézve. A szerelvényen utazókat vízzel látták el, majd a 39 utast mentesítő autóbuszokkal szállították be Sopronba, értintve a vasúti megállókat is.
Az időjárás miatt fáradékonyabbak vagyunk A mostani kánikula megviseli az emberi szervezetet. Ilyenkor fáradékonyabbak vagyunk, és csökken figyelem. A rendőrség azt tanácsolja, hogy útközben többször álljunk meg, sétáljunk egyet, mozgassuk meg végtagjainkat. Igyunk megfelelő mennyiségű folyadékot, lehetőleg ásványvizet.
|
- A baleset helyszínére a soproni tűzoltóság két járművel és nyolc fővel érkezett ki - tájékoztatta lapunkat a helyszínen Gyenge Koppány tűzoltó százados, a soproni tűzoltó-parancsokság parancsnoka. - A jármű roncsolódása miatt először nem lehetett megállapítani, hogy hányan utaztak az autóban. A sérült mozdonyt egy Szombathelyről érkezett másik mozdony vontatta le. A személyautó két nagyobb darabra szakadt, többszöri nekifutással sikerült levontatni. A személyt a soproni tűzoltók vágták ki az autóból.
A megállapítások szerint a vasúti átjáróban működött a fénysorompó, a korszerű LED-es optikával ellátott berendezés az ütközéskor pirosan villogott. A baleset okának megállapítására vizsgálat indult. Információnk szerint a balesetben elhunyt újkéri férfi jól ismerte az átjárót, naponta többször is járt erre.
A mentés ideje alatt teljes vágányzár volt, az utasokat Lövő és Bük között vonatpótló autóbuszok szállították. A pálya délben szabadult fel, és ekkor indulhatott meg a vasúti forgalom. Ám délután 20-30 perces késések előfordultak. A sérült mozdonyt Bükre vontatták, a gépkocsi roncsait pedig. Az anyagi kár több százezer forint.
12 óra: A műszaki mentés befejeződött, a vonatforgalom 11.42-kor megindult. A Sopron-Szombathely szakaszon várhatóan a kora délutáni órákig 15-30 perces késésekre kell számítani. Az utasokat Lövő és Bük között vonatpótló autóbuszok szállították.
10 óra 30 perc: Úgy tudjuk az autóban egy ember utazott, egyedül ő vesztette életét a balesetben.
A mentéshez Szombathelyről érkezett egy villanymozdony. Ennek segítségével húzták le a peron és a szerelvény közé beékelődött személyautót. A darura ekkor nem volt szükség.
10 óra 5 perc: Úgy tudjuk, nagy szerencse hogy a peronon várakozók közül senki sem sérült meg, hisz az autó egyes részei közel a peronhoz vágódtak.
9 óra 30 perc: A GYSEV Zrt. közleménye: A vizsgálatok szerint a gépkocsi vezetője a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre. Az ütközés következtében a férfi a helyszínen életét veszítette. A vonat utasai közül senki sem sérült meg. Az utasokat autóbusszal szállították tovább.
A mozdony teljesen maga alá gyűrte a személyautót, ezért várhatóan a műszaki mentés a kora délutáni órákig is eltarthat. A sérült mozdonyt Bükre vontatják, a személyautó roncsait pedig a Szombathelyi Tűzoltóság 21 tonnás daruja tudja csak leemelni a sínekről. A mentés ideje alatt vágányzár van érvényben, az utasokat Lövő és Bük között vonatpótló autóbuszok szállítják.
 |
| Fotónk illusztráció. |
8 óra 50 perc: A vonaton senki sem sérült meg, a leállt közlekedés miatt utasait autóbusszal szállították el a helyszínről. A helyszínelés információnk szerint sokáig el fog tartani. Tudomásunk szerint Szombathelyről érkezik egy mozdony, amivel elhúzzák a szerelvényt, és daruval emelik ki az autót. Úgy tudjuk a balesetnek biztosan van egy halottja.
8 óra 10 perc: Két mentőautó érkezett a helyszínre. A szemtanuk elmondták, már éppen fékezett a vonat mikor a Ford Fiesta eléje hajtott.
Információnk szerint az autó éppen a vasútállomásra beérkező vonat elé hajtott, vezetője nem élte túl a balesetet. Részletek később.