Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

Öt százalékkal drágulhat a lakbér Sopronban

Amennyiben a közgyűlés elfogadja, akkor Sopronban, az önkormányzati lakbér díja 200-3000 forint közötti összeggel lesz drágább. A plusz pénzt felújításra fordítják.

A soproni képviselő-testület december 20-án tartja a rendes közgyűlését. Az egyik napirendi pont az önkormányzati lakások bérleti díjának emeléséről szól.

Az előterjesztésben szerepel, hogy a gazdasági és piaci változások miatt időszakosan felül kell vizsgálni a város díjrendeleteit. Ennek értelmében az inflációval, valamint az önkormányzat díjkoncepciójával összhangban öt százalékos emelést javasolnak.

Az új árak jövő év január 1-jén lépnek életbe.

A régi és a tervezett új árak.
A régi és a tervezett új árak.


Az emelés, a számítások szerint a lakás nagyságának, komfortfokozatának függvényében 200-3000 forintot jelent.

Az előterjesztésben azt is megjegyzik, hogy ezzel nem nő jelentősen az önkormányzati lakásokban élők terhei.

Amennyiben a képviselők megszavazzák az előterjesztést, akkor az önkormányzatnak havonta, mintegy egymillió forint plusz bevétele keletkezik. Ezt az összeget a lakások felújítására fordítanák. Az előterjesztés néhány ponton módosítja kiutalási feltételeket is.

Sopronban közel 1200 bérlakás van, közülük mintegy háromszázban szociális rászorultságuk miatt kerülnek a lakók. Pályázniuk kell, és ha megfelelnek a feltételeknek, otthonhoz jutnak. Városszerte a lakbérek díjai nagy eltérést mutatnak.

Jelenleg, az egyik legolcsóbb az Agyag utcai, egy szobás 29 négyzetméteres, komfort nélküli laksásért 5535 forintot kell fizetni. Az új díj 5812 forint lesz. A legdrágább lakás a Széchenyi téren van. Itt a három szobás, 106 négyzetméteres, összkomfortos lakás 58460 forintba kerül, az emelés után a lakóknak pedig 61383 forintot kell fizetniük havonta.

S nézzünk egy átlagosnak mondhatót is: a Faraktár utcában egy 2,5 szobás, 64 négyzetméteres, összkomfortos lakás bérleti díja 39830 forint, az új ár 41812 forint lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fergeteges buli lesz Sopron Fő terén

A Hűség napján, december 14-én hivatalosan is átadják a soproniaknak a megújult Tűztornyot. S nem is akárhogyan: lesz fény- és hangjáték, fellép Geszti Péter és a Gringo Sztár. Tovább olvasom