Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Nyolc táncosnak ajánlanak szerződést Sopronban

Castingot tartottak kedden a Soproni Petőfi Színházban. Az újonnan alakuló tánctagozat tagjainak kiválasztása mellett meghallgatták a színészeket és a színitanodába jelentkezőket is.

Tánclépések neszét, pattogó vezényszavakat hallhattunk tegnap a Petőfi Színházba lépve. A nagyszínpadon klasszikus tréninget tartottak többtucatnyi fiatalnak, akik közül a teátrum tánctagozatának tagjait választják ki.

Demcsák Ottó balettművész lesz a tánctagozat vezetője, tegnap modern variációkat vezetett a táncosoknak. Fotó: Magasi
Demcsák Ottó balettművész lesz a tánctagozat vezetője, tegnap modern variációkat vezetett a táncosoknak. Fotó: Magasi


– A mai válogatás nagy felelősséggel jár, mert egy új együttest alapítunk. A zenés színházi tánckar önálló produkciókat is bemutat majd – kezdte lapunknak a helyszínen Demcsák Ottó balettművész, a tagozat vezetője.

– Olyan táncosokat vártunk a castingra, akik fiatalok, tizennyolc-huszonnégy évesek, és még nincs szerződésük. A kiválasztott négy lánynak és négy fiúnak a klasszikus és modern táncokban is képzettnek kell lenniük, ilyen művészeket azonban nem könnyű találni – folytatta. Kérdésünkre azért mosolyogva elárulta, már látja azt a nyolc embert, akivel szeretne együtt dolgozni.

A nézőtéren ült Pataki András, a színház igazgató-főrendezője is.

Elmondta: meglepően sok tehetséget lát a pódiumon, a  kiválasztott táncosoknak ajánlatot tesznek, s ha elfogadják azt, leszerződtetik őket. – A mai napnak azonban két további fontos feladata is van, a színészek és a színitanodába jelentkezők meghallgatása – részletezte Pataki András. – Rengeteg színész jelentkező keresett meg, ha mindegyikkel leültem volna egy kávéra, már a kórházban lennék. Ezért jött az ötlet, hogy számukra is castingot tartsunk. Bár a szerepek döntő többsége már elkelt a következő évadra, vannak olyan pontok, karakterek, amikre most keressük a megoldásokat. Szeretnénk lehetőséget adni a hozzánk forduló művészeknek. A színészek válogatását Katona Imre, a teátrum rendezője koordinálja – fogalmazott az igazgató, aki a színitanodáról szólva elmondta, itt leginkább a színházi nevelésben rejlő lehetőségeket szeretnék kihasználni.

A színpadon pihenőt tartottak a táncosok a klasszikus tréning után, amikor a húszéves, budapesti Stana Alexandrát, a Magyar Táncművészeti Főiskola első évfolyamos növendékét kérdeztük. – Jól érzem magam a színpadon, nem méregetem az ellenfeleket. A modern tánc közelebb áll hozzám, így várom a következő „blokkot". Ha szerződést kapnék, biztosan leküzdeném a távolságot és az iskola miatti elfoglaltságot.


Korábban:

A színészeket Katona Imre, a táncosokat Demcsák Ottó válogatja.

Mindemellett a teátrum színitanodájába jelentkezőket is ekkor hallgatják meg. Ezt a castingot Ács Tamás, Molnár Anikó és Czár László vezetik, ők a most alakuló önálló társulat színészei lesznek ősztől és mindegyikük drámapedagógus is egyben.

Workshop és a casting július 3. és 5. között tart a soproni Petőfi-színházban.

Olvasóink írták

  • 4. orchis 2012. július 05. 22:23
    „állítólag a felvett táncosok egytől egyig a válogatást végző korábbi tanítványai...”
  • 3. zhall 2012. július 05. 16:34
    „A kifejezéseket értem:)Csak azt nem értem miért nem lehet magyar országon,a magyar sajtóban,magyar közönségnek MAGYARUL írni???”
  • 2. bali00004 2012. július 04. 20:25
    „mezei, válogató. a casting kifejezéssel előkelőbbnek tűnik talán:-( munkahely keresés.”
  • 1. zhall 2012. július 04. 06:46
    „Casting?Workshop?Miért nem lehet ezt magyarul írni?Ja mert shoppingolni olyan cool nem?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb lezárások a soproni Kőszegi útnál

Július 4-től lezárják a Kőszegi útnak a Harkai úti csomóponttól a Répcefői sorig terjedő szakaszát,… Tovább olvasom