Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Miniszteri börtönmustra

Petrétei József igazságügy- miniszter járt csütörtökön a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben.
Százharmincmillió forintos támogatást nyert együttműködő partnereivel a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön az unió Equal-forrásából, melyből az elítéltek munkaerő-piaci beilleszkedését segíti elő. Az összegből az intézmény kétéves képzést indít hetven fogvatartott számára hegesztő-, fémforgácsoló- és géplakatosszakmában. A „Visszatérés a társadalomba" program keretében a fogvatartottak az elméleti ismeretek elsajátítása után a szakmák gyakorlati fogásait az e célra kialakított műhelyben sajátítják el, majd munkaerő-piaci tréningen vesznek részt, és szabadulásuk utáni elhelyezkedésüket a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ segíti.

Jelenleg Magyarországon a mintegy 16 ezer fogvatartottból körülbelül 7–8 ezer fő dolgozik és 1900–2000 fő tanul.
Ez alkalomból, és mert a Magyar Jogászegylet vándorgyűlését Sopronban tartja, az intézménybe látogatott Petrétei József igazságügy-miniszter, aki értékelte Magyarország büntetés-végrehajtási intézeteit. Beszédében a miniszter kiemelte, a kormány fontos feladatának tekinti az ilyen jellegű intézmények fejlesztését és a zsúfoltság megszüntetését, ennek keretében két új intézmény építése kezdődik meg. Tavaly május óta a büntetés-végrehajtásra is vonatkozik az uniós felzárkózási kötelezettség, azóta kétmilliárd forintot költöttünk ennek a területnek a fejlesztésére – mondta el a miniszter, majd hozzátette: a sopronkőhidai intézményben lezajlott felújítást és a növekvő foglalkoztatást megfelelő lépéseknek tartja az uniós felzárkózás felé.

Beszédében Petrétei József sarkalatos pontnak nevezte a szabadulók segítését, és örömét fejezte ki, hogy a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön a „Határszél" projekttel 130 millió forintot nyert az esélyteremtésre. Mint mondta, ezáltal sok kikerülő kap lehetőséget a bűnöző életmód elkerülésére.

Az Equal-pályázat feltétele a nemzetközi kapcsolatok építése, ezért a sopronkőhidai intézet együttműködési megállapodást kötött holland, angol és német partnerintézményekkel, amelyek ugyancsak a pályázat nyertesei.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egyetem kaphatja az erdőgazdaságot

Januártól az egyetem gyakorolhatja a Tanulmányi Erdőgazdaság Rt. feletti tulajdonosi jogokat. Tovább olvasom