Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

˝Mindent átsző a politika és a korrupció˝

Brüsszelnek kell megoldania a koszovói problémát, méghozzá minél előbb. Csak célzott fejlesztésekkel és támogatásokkal lehet megállítani az elvándorlást, s mindezt ellenőrizve, szoros kontroll alatt. Münchenben élő koszovóiak gondolják így, akik szerint Európa elfelejtette hazájukat.
A Budapest–München között közlekedő vonat egészen a német határig olyan, mint bármelyik szerelvény, az utasok szunyókálnak vagy olvasnak, miután a kalauz kezét széttárva közli az érdeklődőkkel: wifi kaput – azaz nincs internet-hozzáférés. Két szürke zakós férfi ugyan többször el-vissza sétál az utasok között, de senkihez sem szólnak. Salzburgnál, azaz a német határon azonban állig fegyverzett katonák lépnek a vonatra néhány civil ruhással együtt és mindenkit igazoltatnak. A magyar útlevél láttán mosolyognak, aki viszont nem tudja igazolni magát, azt az utolsó vagonba kísérik. Így jár a szomszéd ülésen utazó fiatalember is, akinél egyetlen sporthátizsák van, inkább néz ki hazafelé tartó egyetemistának, mint menekültnek.

Galéria! Fotók: Nagy Márta

– Ma csak hét ilyen utas volt a vonaton, ennél sokkal több szokott lenni – árulja el a nyomozó a magyar újságírónak. Előző szombaton egyetlen szerelvényről negyvenhat migránst gyűjtöttek be. – Az semmi. Győrben több mint kétszáz koszovóit szedtek le magyar kollégái a vonatról aznap, amikor Angela Merkel Budapestre látogatott – világosítjuk fel.

– Jól ki van ez találva – bólogat a német rendőr. – Két hete biztonsági konferencia volt Münchenben, aznap közel ezer embert gyűjtöttek be a kollégáim. Nem is értem, hogy jutnak el idáig… Mit csinálnak az én magyar és osztrák kollégáim? – kérdez vissza. Szerencsére nem gondolja komolyan, hogy választ is kaphat…

Galéria kép


A vonat Rosenheim állomásra ér, a rendőrök közrefogják a hét begyűjtöttet, mindnyájan fiatal férfiak. Az ismerős fiatalember vidáman integet vissza, érthetetlen, minek örül ennyire… München erre is magyarázatot ad.

München, a toleráns város



Úristen! Élnek még itt németek? – ez a kérdés fogalmazódik meg az emberben a müncheni főpályaudvarról kilépve. Alig látni fehér bőrűt, s még kevesebb szőkét. A nagyváros ezer nyelven éli hétköznapjait, tapasztalhatóan nyugodtan.

Frau Karsbacher tősgyökeres müncheni, szerinte a lakosság 15 százaléka bevándorló. Csupán a tömegközlekedés során tapasztalja a zsúfoltságot, de ez sem zavarja különösebben.

– Amíg a németek változatlanul élhetnek, nem lesz gond – mondja széles mosollyal. Nem zavarja a sok migráns Franz Steint sem. A nyugdíjas férfi viszont már 25 százalékra becsüli a müncheni bevándorlókat.

– Én úgy tudom, hogy a gyerekeket is számolva München lakosságának már negyven százaléka nem született német – mondja Mislim Beri-
sha. A koszovói származású tanár húsz éve él Németországban, egy civil szervezetnél dolgozik, ahol az a feladata, hogy szakmailag segítse a menekülteket tanító pedagógusokat.

– Igen, egy újabb menekülthullám érte el Németországot, rengetegen próbálkoznak, pedig alig van esélyük. A szívem szakad meg értük, hiába mondom, hogy nem kaphatnak letelepedési engedélyt, mindig az a válasz; hiszen neked is sikerült. Csakhogy én a háború elől menekültem, még az előző században, azóta sokat változott a világ… – mondja szomorúan Mislim. Türelmesen magyarázza a dolgok menetét: a koszovóiakat vagy elkapják már a vonaton, vagy a nagyvárosba érkezve önként jelentkeznek, de mindnyájan a müncheni befogadóállomásra kerülnek. Orvosi vizsgálat vár rájuk, kitöltik a papírokat, kapnak szállást és elegendő ételt, a gyerekek oktatást. Itt maximum három hónapot tölthetnek, innen kerülnek át az ország valamelyik menekülttáborába, ahol akár másfél évig is kihúzhatják. Szabadon jönnek-mennek, kapnak egy kis zsebpénzt is, s a legtöbben abban bíznak, hogy közben szereznek valami munkát.

Galéria kép

– Pedig erre szinte semmi esélyük. Münchenben 3500 koszovói menekült van, tavaly 0,1 százalékuk kapott letelepedési engedélyt. Tegnap harminc koszovóit ültettek fel a Pristinába tartó repülőre, tizenöt hónapon át bíztak, de a kitoloncolás várt rájuk – sorolja az adatokat Mislim Berisha.

Biztos benne, Koszovóban mesterségesen gerjesztik ezt a kétségbeesett, tömeges menekülést, valaki biztos jól jár ezzel is. Az sem lehet véletlen, hogy szinte csak az északi városokból jönnek; Podujeva, Gjilan és Mitrovica térségéből.

– Megoldást kellene találni. Ha politikai menedékjogot nem kaphatnak, hát adjanak nekik humanitárius alapon. Otthon nincsenek lehetőségek, ezért indulnak el a semmibe, főleg a fiatalok és a gyerekesek. Nekik még az az egyszázad százalék is nagyobb remény annál, mint amiben otthon bízhatnak. Azt szoktam nekik mondani, tanuljanak meg minél gyorsabban németül, s ha van egy jó szakmájuk, talán esélyük is lesz. Én magam nem nagyon bízom ebben, de nincs szívem elvenni tőlük a reményt…

„Egyedül nekünk nincs esélyünk!"


– Európa elfelejtette Koszovót és a koszovóiakat! Egyedül nekünk nincs esélyünk, sem jogunk, sem lehetőségünk! – mondja szikrázó szemmel, indulatosan és albánul kiabálva Bairam. Társa, Arben, akivel a menekülttáborból jött ki a beszélgetésre, tolmácsol és próbálja csitítani Bairamot, de dől belőle a panasz. Néhány perc és kiderül, miért is vállalta a beszélgetést…

– Egy hónapja jöttem ki Magyarországon keresztül három gyerekkel és az asszonnyal. A fiam még otthon maradt, de majd jön utánunk. Otthon építőipari anyagokkal kereskedtem, de nincs építkezés, már nem tudom eltartani a családomat – meséli az őszes férfi kicsit higgadtabban. A szokásos utat járták be, busszal utaztak, aztán Szerbiából gyalog vágtak neki a határnak. Elkapták őket a magyar határőrök…

– A szegedi táborban úgy bántak velünk, mintha nem is emberek volnánk. Háromszázan voltunk egy hodályban, az ételt úgy dobták nekünk. Azt akarom, ezt írja le! A vonatról leszedtek bennünket Budapesten, de a csúszópénzzel megvásárolt jegyünket nem váltották vissza a pénztárban, később újra meg kellett vennünk. Sokan jól járnak a menekülthullámmal, túl sokan… Szinte minden pénzünk elfogyott, mire kiértünk a vonattal Münchenbe, de közben jó pár embert jóllakattunk. Ötven euró zsebbe, mindenütt ez a tarifa. Ötven euró és akkor láthatatlanná válunk... Fuvart is lehet szerezni: Pestről Münchenbe ötezer euró egy kocsi négy embernek. Na, miért nem írja?! – kiabál Bairam, kezében remeg a kávéscsésze a visszafojtott indulattól.

– Tényleg kihasználnak bennünket és a koszovóiakat senki sem védi meg – mondja csendesebben, de ugyanolyan kétségbeesetten Arben. Nyolc éven át vendégmunkásként dolgozott Németországban, de a háború után hazament. Most pedig menekült. – A gyerekeim miatt jöttem, otthon nincs perspektíva, nincs semmi. Csak korrupt rendszer és beváltatlan ígéretek. Akinek nincs politikai kapcsolata, az nem is létezik. Ennél az a tizenöt hónap, amit itt tölthetünk a menekülttáborban, több esélyt ad. Talán sikerül munkát kapnunk egy építkezésen vagy valamelyikünk gyerekében felfedezik a tehetséges futballistát. Ki tudja? Németországban emberként kezelnek bennünket és mi tulajdonképpen ezt akarjuk. Hogy vegyenek bennünket emberszámba…

– Hálásak vagyunk a németeknek – folytatja Arben. – Asztalnál adnak enni, szobákban alszunk, ágyban, ha várni kell valahol, azt mondják, foglaljunk helyet. Ez itt Európa, s mi európaiak szeretnénk lenni – néz fel fátyolos szemmel a férfi.

Galéria kép

A megoldás pénz és kontroll


– Brüsszelnek kell megoldania a koszovói problémát, másképp nem tudom, mi lesz itt és mi lesz Koszovóban – mondja egy másik kávézóban (elképesztő, mennyi koffeint bírnak!) Fatil. A német közigazgatásban dolgozik, az irodájából kitessékel, a sarki bisztróban viszont szívesen beszélget – szigorúan magánemberként. Második generációs koszovói Münchenben, jól ismeri a két országot és a menekültproblémát.

– Koszovóban mindent átsző a politika és a korrupció. Hiába adnának pénzt a felzárkóztatásra, a milliárdok eltűnnének három hónap alatt. Csak célzott, kidolgozott programokkal lehetne segíteni, szoros, nagyon szoros kontroll alatt. De minél előbb, mert Koszovó kiürül, ha ez így megy tovább – vélekedik Fatil.

– München teherbíró képességével kapcsolatban is szorít az idő. Egyelőre toleránsak a németek, és a szélsőjobbos hangokat ma még elnyomja a józan ész és az európai gondolkodás. De azért már szlogen az is, hogy Bajorország nem válhat a Balkán és a világ szociális hivatalává... – idézi a sajtóban olvasottakat Fatil.

Münchent ma még nem zavarja a rengeteg menekült. Talán az olcsó munkaerőt látják a jövevényekben, talán tényleg ilyen az unió, a nyitott Európa. Arabok, fejkendős afrikaiak, törökök, albánok és persze magyarok is szép számmal jól megférnek a müncheni ég alatt és a németek többségét tényleg nem zavarja, ha a pontos idő után érdeklődve több embert kell megszólítaniuk, mire egy válaszolni is tud. Ha viszont folytatódik a menekültáradat, Münchenre ki lehet tenni a megtelt táblát. És akkor az nem csak a németek drámája lesz.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatásos eszköz az ingóság lefoglalása

Az elmúlt tíz évben az adósok egyre kevésbé hajlandók rendezni adósságaikat. A bírósági végrehajtók… Tovább olvasom