Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Menyus hosszú napjai a börtönben

Sopronkőhida - Kitartással és reménykedéssel telnek Menyhárt Ernő napjai a sopronkőhidai fegyház és börtönben. Menyus azt mondja, talpra áll és újra futballozni fog.

A Győri Ítélőtábla 2006-ban jogerősen is kilenc év fegyházbüntetésre ítélte Menyhárt Ernőt. A soproni kollégiumi nevelőtanár előző év júniusban hét késszúrással életveszélyesen megsebesítette második feleségét. Nem rajta, csak a gondviselésen múlt, hogy az asszony életben maradt. Igenis lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni – ezt Menyhárt Ernő esete bizonyítja. A nevelő első felesége bántalmazása miatt 1994-ben ült egy év négy hónapot.

Menyhárt Ernő, vagy ismertebb nevén Menyus jelenleg fegyházbüntetését tölti. Igaz, minden esélye megvan arra, hogy a bíró börtön fokozattá enyhítse az ítéletet. Mindez azt jelentheti számára, hogy részt vehet foglalkozásokon és napközben is kevesebbet kell eltöltenie a cellájában. Ám a mindennapok a rács túloldalán így is lassan és egyhangúan telnek. Ha minden jól megy, két és fél év múlva szabadul. Menyus vállalta, hogy őszintén nyilatkozzon a Kisalföldnek.

– Persze, nem mondom azt, hogy nem hiányzik a finom étel vagy egy pohár sör – kezdi a beszélgetést az egykori első osztályú labdarúgó. – Ám mégsem ezek a legfontosabbak. A legjobban az fáj, hogy elveszítettem azt a nőt, akit szeretek. Amit tettem, azt nem lehet letagadni, én is tudom. Úgy érzem, az igazi büntetés számomra nem az, hogy börtönben vagyok, hanem hogy idebent úgy kell vagy kellene élni, hogy a múltat elfelejtse az ember. Ám ez nekem nem megy, minden reggel úgy ébredek, hogy bennem van a tudat: hatalmasat vétettem. De mindez talán még feldolgozható lenne, az azonban már kevésbé, hogy amikor a lányom bejön látogatásra, mindig a vállamon sír. A fiam leveleit pedig el sem olvasom. Nincs lelkierőm hozzá. Úgy érzem, az elítéltek számára a legfőbb bűnhődés, hogy nem lehetnek a szeretteikkel. Édesapám úgy halt meg, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle. Bevallom, és elhiszem, hogy a múltam nem lehet eltörölni, ezzel együtt kell élni. Aki erre képes, az kibírja az itteni éveket. Sokat segítenek a rabtársaim és a nevelők is. Ám az igazi harcot saját magamnak kell megvívnom.

˝Úgy érzem, az igazi büntetés számomra nem az, hogy börtönben vagyok. Idebent úgy kell vagy kellene élni, hogy a múltat elfelejti az ember˝ – véli Menyhárt Ernő. Fotó: Magasi Dávid
˝Úgy érzem, az igazi büntetés számomra nem az, hogy börtönben vagyok. Idebent úgy kell vagy kellene élni, hogy a múltat elfelejti az ember˝ – véli Menyhárt Ernő. Fotó: Magasi Dávid

Menyus aktív tagja a fegyház és börtön életének. Rendszeresen olvas sportújságokat, nézi a közvetítéseket. Legutóbb, amikor az MKB-Euroleasing női kosárlabdacsapat látogatott az intézménybe, elvállalta a műsorvezető szerepét.

– Most is érdekel a sport, aktív labdarúgóként átéltem, mit jelent a siker, a vereség, a katarzis – folytatja Menyus. – Idebent mi jelenti a katarzist? Talán az, hogy mindennap felkelünk és bizakodunk, hogy letöltjük a büntetésünket és talpra állunk. Hiszem, hogy képes vagyok erre. A legfőbb vágyam mégis az, hogy szabadulásom után legalább a megyei bajnokság negyedosztályának legutolsó helyezett labdarúgócsapatában játszhassak. Mindenem a futball. Tudom, odakint vannak, akik még bíznak bennem. Várnak rám a barátaim, az egykori csapattársak.

S ebben lehet valami. Az első kispályás bajnokság megalakításánál Menyhárt Ernő is bábáskodott. S amikor szóba került, hogy rendezzenek az akkori csapattársak a börtönválogatott ellen labdarúgó-mérkőzést, a Ferencváros egykori edzője és csapattárs, Varga Zoltán azonnal repülőre ült. Csak azért, hogy Menyus ellen játszhasson.

A beszélgetés közben két Coelho-könyv is előkerül. Amolyan végszóként. – A Zahír című írást a szabadulásom előtt röviddel fogom ismét elolvasni. Kell számomra az az útravaló, amiről a kötet szól – zárta Menyus.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leteszik az Áttörés alapkövét

Sopron - A Páneurópai Piknik helyszínén pénteken 17 órakor kezdődő Áttörés-emlékmű alapkőletételén… Tovább olvasom