Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Marad Sopronban a sörgyár

Sopronban makacsul tartja magát a hír, hogy a sörgyár termelését fokozatosan leépítik, majd áttelepítik Szlovákiába - a vezetők cáfolnak.

Szó sincs arról, hogy a soproni sörgyár termelését leépítik, illetve Szlovákiába helyezik át – értesült a Kisalföld. A Brau Union Hungária Sörgyárak Nyrt. – amely a Heineken-csoport tagja – további fejlesztéseket tervez.

Sopronban mégis makacsul tartja magát a hír, hogy a sörgyár termelését fokozatosan leépítik, majd áttelepítik Szlovákiába, ahol ugyancsak érdekelt a Heineken-csoport. A jól értesültek tudni vélik, hogy az új gyárat már építik északi szomszédunknál.

– A hír természetesen nem tőlünk származik, ezért elhatároljuk tőle magunkat, ugyanis szó sincs arról, hogy részben vagy egészében megszűnne a nagy hagyományokkal rendelkező soproni sörgyártás – tudtuk meg a cég kommunikációs menedzserétől, Krubl Yvette-től. – Kijelenthetem, szó sincs ilyesmiről, hiszen a gyár termékei magas minőségűek és kedveltek. Sopron város támogatása és a soproni szakképzett munkaerő mindig nagy vonzerőt jelentett az ide települő gyáraknak, cégeknek, így a Brau Unionnak is.

– A régióban Magyarországon a legélesebb a verseny a fogyasztók kegyeiért, amit valóban a Szlovákiából importált „olcsó" sörök is okoznak, de ezeket a Magyarországon működő hiperláncok gyártatják és forgalmazzák. Legfőbb termékünk a Soproni, amely nevéhez híven szorosan kötődik Sopron városához. Ami pedig a minőséget illeti, anyacégünk, a Heineken minden évben rangsorolja gyárait, s ebben a versenyben a soproni gyár az elmúlt évben is előkelő helyen végzett a világ 115 sörgyára között. Köszönhetően annak is, hogy az utóbbi években jelentős modernizáción esett át a soproni és a Brau Unionhoz tartozó martfűi gyár is. Sok milliárd forintot fordítottunk a gyártás és a csomagolás korszerűsítésére, a minőség fejlesztésére, melyet 2007-ben is folytatunk. A folyamatos beruházásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően a soproni gyár termelési mutatói folyamatosan javulnak, nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket. Ismételten csak megerősíteni tudom, hogy nincs veszélyben a soproni gyár, sőt, a soproni gyár termelésének egy része horvátországi exportra kerül.

Mint megtudtuk, a sörgyár 300 dolgozója között csupán két vezető beosztású szlovák állampolgár dolgozik, mindkettejük magyar származású. Ez csak azért lehet érdekes, mert ugyancsak elterjedt a városban, hogy lassan a szlovákok veszik át a gyár irányítását.

H. F.

GYÁRTÖRTÉNET RÖVIDEN

A soproni gyárat 1895-ben alapították Első Soproni Serfőzde és Malátagyár Rt. néven. 1992-ben lett többségi tulajdonosa az osztrák BBAG (Brau Union Göss-Reininghaus Österreichische Brau AG). 1998. január 1-jén az rt. a konszernhez tartozás jegyében nevét Brau Union Hungária Sörgyárak Részvénytársaságra változtatta. 2003. év végén az osztrák BBAG csoportot megvásárolta a Heineken és ezzel a magyar leányvállalat a világ egyik meghatározó és sikeres nemzetközi óriásának része lett.
A soproni gyár kommunikációs menedzsere cáfolta, hogy a termelést Szlovákiába helyeznék át. A „Sopronit" továbbra is Sopronban gyártják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hangyabolyok kakukkfiókái

A Fertőhomok és Hidegség között elterülő, mintegy harmincöt hektáros láprét számos védett rovarfaj otthona. Dr. Ambrus András zoológus évek óta kutatja az itt élő lepkék, szitakötők és egyéb ízeltlábúak állományait. Hangyaboglárkák és nagy tűzlepkék is élnek a két Fertő-parti település, Hidegség és Fertőhomok között elterülő lápréten. Ritka és értékes ez a 35 hektáros terület, az előbbi két lepkefajon kívül a többi itt megtalálható védett rovar miatt is. Tovább olvasom