Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Lesz Sopron Kupa!

Mégis megrendezhetik a mozgássérült úszók országos Sopron Kupáját, mert a csütörtökön megjelent írásra reagálva többen ajánlottak fel segítséget.
Pénz hiányában veszélybe került a hagyományos Sopron Kupa megrendezése, amely a mozgássérült úszók rangos megmérettetése. Erről a tehetséges Kovács Ádám édesanyja tájékoztatta lapunkat. Az írás megjelenését követően először Hartmann István vállalkozó jelentkezett szerkesztőségükben, hogy barátaival együtt szeretnének segíteni. Tegnap délelőtt Kovács anyuka mondta el, hogy a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportegyesülete 200 ezer forintot ajánlott fel a verseny megrendezéséhez. Délután Walter Dezső polgármester telefonált és felhatalmazta a szerkesztőséget annak közlésére, hogy 500 ezer forintot biztosít a Sopron Kupára.

– Ismerem ezeket a fiatalokat, tudok eredményeikről, ezért amikor elolvastam, hogy pénz hiány miatt veszélybe kerül a verseny megrendezése, úgy döntöttem, mindenképpen segítek – mondotta a polgármester. – Pk igazán megérdemlik, hogy melléjük álljunk. Ha volt pénzünk a szépségversenyre, akkor még inkább kell, hogy legyen a mozgássérült sportolók támogatására. Pk nem csak magukért, értünk, soproniakért is úsznak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdődik az új szennyvíztisztító építése

Sopronban és környékén augusztustól szennyvíztisztító- és csatornaépítési munkák kezdődnek. A 4,5… Tovább olvasom