Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Lámpás lett az Árpád, megfordult a Torna utca

Sopron - Csütörtökön 10 órától "visszafordult" a Torna utca forgalma, az Árpád utcába egy új közlekedés lámpát szereltek fel. Innen már ki lehet hajtani a Várkerületre. Önnek tetszik az új forgalmi rend? Vagy tudna egy jobbat? Galéria!

Szorgos munkások szerelték le a közlekedés táblákat és helyezték ki az újakat csütörtökön reggel 10 órakor a Torna utcában. Az utca forgalma ismét a Várkerület felől a Paprét irányába lett egyirányú, miután befejeződött a Várkerület rekonstrukciója.

Mostantól innen is jöhetnek! Érdekli a többi kép? Mire vár?


Az átszervezés nem okozott komolyabb fennakadást a forgalomban, jóllehet reggel tízkor még nem volt éppen csúcsforgalom. A Torna utca tehát jól debütált, ugyanúgy mint az Árpád utca, ahová behajtva szintén érdemes szemfülesnek lenni. Ez az utca ugyanis kétirányú lett, az Ikva áruház felől érkezőknek egy újonnan felszerelt jelzőlámpát kell figyelniük ha nem akarnak koccanni.

Önnek tetszik az új közlekedési rend? Vagy lenne jobb ötlete? Elborul az agya, ha szóba kerül a Várkerület "visszaegyirányúsítása"? Vagy utálja hogy folyton szembejön valaki? Kommenteljen, ossza meg velünk véleményét és tapasztalatait!

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. 1 a sok közül 2008. szeptember 22. 22:50
    „Sopron a körforgalmak városa... miért nem lehet egy otvar körforgalmat telepiteni a Várker - Lackner - Ógabona keresztezödésbe? Nem telne kb 20 percbe átérni a Rendőrségtől a Kőszegi útig...
    A Torna utca pedig jo volt egyirányuan a várker felé... szerintem!”
  • 36. mindigatutit 2008. szeptember 11. 13:56
    „az kétirányúsítás végett ,ha a várkerre akar az ember menni a lackner kristóf utcából sokszor a spar után áll a sor.szerintem ez így qvára nem jó”
  • 35. Kovács ILDIKÓ 2008. szeptember 08. 20:54
    „Nem igazán jó igy.mert most az István biró utca levan terhelve .Életveszély az ovi megközelitése.”
  • 34. Rossz gyakorlat 2008. szeptember 08. 11:05
    „Kár áramaot pazarolni ezen a szakaszon. Majd egy év útán rá fogunk jönni és lecseréljük a lámpákat, falba verjük a fejünket,
    ahoyg korábban is etteük.”
  • 33. márkiné dö blablabla 2008. szeptember 06. 13:49
    „1.
    22. Genius Loci
    A városvezetés teljesítményét közlekedésszervezési szempontból szemlélve nem biztos, hogy ez volt a legszerencsétlenebb intézkedésük, majd meglátjuk, hogyan állja ki a gyakorlat próbáját. Nagy baklövésnek tartom pl., hogy a Győri úton az új áruházak előtt (az eredeti elképzelésekkel ellentétben?) lámpás kereszteződéseket alakítottak ki (alakíttattak ki) körforgalmak helyett, amit - bár ezt csak szóbeszéd szintjén hallottam - a jelenlegi városvezetés erőltetett, különösen pedig egyik alpolgármesterünk, aki Hermann Ottó óta az első magyar polihisztor. (Talán drágább egy körforgalom, de ez majdnem mindegy is lehet, mert ilyen projekteknél komoly részben az adott áruház vállalja magára a közlekedési csomópont kialakításának költségét.)
    Hogy a sok másik mellett csak egy neuralgikus pontot említsek a belváros közlekedésében: a Pócsi utca István bíró utca és Magyar utca közötti kétirányú szakasza, ami szervesen kapcsolódik a Várkerület-Torna utca-Árpád utca-stb. útvonalhoz. Meg kellene vizsgálni, hogyan hatna ki a belváros közlekedésére ennek a résznek az egyirányúsítása, mert a Pócsi-István bíró sarkon a két irányból érkező autók kb. úgy jutnak át, mint teve a tű fokán.
    2.
    Nem tartozik szorosan ide, de az útfelújítások teljesen eszetlen szervezése sajnos magyar betegség. Kíváncsi leszek a Kőszegi úti aluljáró építése alatt jó eséllyel kialakuló közlekedési káoszra. A rossz szervezés mellett a munka minőségre is sokszor katasztrofális. 2-3 év alatt mennek tönkre új útszakaszok (Ágfalvi út, stb), ha ugyan már nem szarok átadásuk pillanatában (Vadász utca pár évvel ezelőtti felújítása). Na persze ha nem csinálnak rendes útalapot/nem marják fel, akkor mit várunk. Ez egyrészt a munkamorál kérdése, másrészt politikai felelősséget is felvet (a munkások főnöke miért hagyja, hogy ilyen munkát végezzenek?; ha pedig hagyja, akkor a műszaki átvétel szűrőin miért megy át a szar munka?; ha pedig átmegy, mert rejtett a hiba, miért nem szankcionálják utólag komolyabban?). Példát lehet venni Nyugat-Európáról.
    3.
    15. Zotyó, 16. Amnézia, 17. Hát ezt nem értem, 19. kertvárosi lakos
    Teljesen egyetértek. Sopronban szinte nem érdemes autóval közlekedni, olyan kicsik a távolságok. Vannak az embernek persze olyan ügyei, amihez szükséges a kocsi, de a hétköznapokban nagyon sokszor nélkülözni lehetne. Bringával 10 percen, gyalog 25 percen belül majdnem minden elérhető. Igazán abszurd egy ilyen kisvárosban, de Sopronban a helyzet lassan érett lesz arra, hogy bizonyos napszakokban elgondolkozzunk a dugódíj bevezetésén.
    Félreértés ne essék, senkitől nem akarom elvitatni a jogát arra, hogy kedvére használja a 28-szor megadóztatott pénzén vett autóját, aminek használata során újra lenyúzzák róla a sokadik bőrt, de akkor ne sírjon a dugók miatt, illetve vegye ki a részét az általa az autóhasználattal okozott negatív externáliák költségeinek viseléséből.
    Sok szülőtől hallom, hogy azért viszik gyerekeiket autóval iskolába, mert olyan nagy a forgalom és ezért veszélyes a közlekedés. Ezzel persze máris egy öngerjesztő folyamat kellős közepén volnánk. Másrészt ez az érvelés sokat elmond a magyar közlekedési morálról és felvet népegészségügyi problémákat is, de ezeket itt nem tárgyaljuk. Megint csak példát vehetnénk Nyugat-Európáról. Sokkal gazdagabb országokban jelentősen nagyobb azok aránya, akik a munkába/iskolába járáshoz a kerékpárt választják.”
  • 32. soproni 2008. szeptember 06. 13:13
    „Azért a 140-150 kicsit túlzás :))) a 70-80 reális .Viszont amióta nem egyirányú a Várker,azóta csillapodtak a száguldozó,szlalomozó autósok és motorosok.”
  • 31. Boltos 2008. szeptember 06. 10:18
    „Stef!

    A potenciális gyilkos nem az, aki megszokásbol vezet, hanem az, aki 140-150-el közlekedik a Várkerületen.Ezeket a vezetöket, nem lehet ugy kiszürni, hogy a kirakatba áll a rendörauto. Én kölcsön adom a teraszom trafipax mérésre! Azt hiszem, a rendörkapitány ur is el lenne csodálkozva!”
  • 30. osveny 2008. szeptember 05. 18:51
    „Mikor fogják a belvároshoz tartozó FÖLDUTAT leaszfaltozni?
    A Patak utca felújítása hónapokig tartott. A teljes forgalom az ÖSVÉNY utcára terelődött. Az amúgy is rossz állapotó földút mégjobban megrongálódott.”
  • 29. soproni 2008. szeptember 05. 14:46
    „27.-nek. Mi a belvárosban lakunk és a bérletem a Városház utcai parkolóba szól . A gyakori rendezvények miatt sokszor előfordult már,hogy nem engedtek be a parkolóba. Érdeklődtem,hogy nincs-e valami megoldás a gyakori lezárások miatt és a A Holding-nál azt a választ kaptam,hogy akkor menjek le és adnak engedélyt más,közeli parkoló használatára.Talán az Árpád utcában megszüntetett parkolók helyett is adnának az ott lakóknak engedélyt,hogy máshol ,de a közelben parkolhassanak,természetesen úgy,hogy a már megváltott éves bérlet oda is érvényes legyen. Próbálják meg,remélem eredményes lesz a kérelmük.Egyébként mi belvárosiak most is szenvedünk 3 napig,mert már a kapunk bejáratát is eltorlaszolták a sátrakkal és lehetetlen a hazajutás.”
  • 28. csilike 2008. szeptember 05. 13:56
    „Ha a mentőállomás helyére nem társasházat építenének, hanem az egész placc parkoló lenne, nem lenne gond a parkolás. Parkoló nincs,
    az új lakásokat meg úgysem tudják eladni.”
  • 27. arpad utcai lako 2008. szeptember 05. 12:27
    „Szerintem ez nem lenne rossz ötlet, ha megoldott lenne a parkolás az utcánkban. Sajnos eddig is ritka volt, hogy a saját házunk előtt álljunk meg, mostantól kezdve pedig kizárt. Perzse ha nem tudunk megállni ott, akkor évente legalább néhány utunk volt a büntetés miatt a tisztelt hivatalba. Kérdem: ezután hetente járhatunk majd oda kuncsorogni?”
  • 26. stef 2008. szeptember 05. 11:15
    „naplopo! aki megszokásból vezet, közveszélyes potenciális gyilkos!többet ne üljön volán mögé!”
  • 25. naplopo 2008. szeptember 05. 10:20
    „Ha már a felújításoknál tartunk, a Hét pecsét park, (Béke park) Udvarnoki utca felőli része is (kb 50 méter) felveszi a versenyt az Ady Endre utcával, arra is ráférne, akár csak a folyékony betonnal való felújítás is.”
  • 24. naplopo 2008. szeptember 05. 10:16
    „Megszámolni sem tudom, hogy hányadszor változott a közlekedés az utóbbi 3 évben. Balesetveszélyes, mert soha nem lehet szokásból menni, minden nap figyelni kell minden útkereszteződésben, már nem tudni, h mikor hol ér meglepetés. Nagyon rossz így közlekedni ebben a városban! Kezdem lassan nem otthon érezni magamat Sopronban....”
  • 23. Hanna07 2008. szeptember 05. 10:04
    „és az Ady Endre utca fel lesz újítva végrevalahára?”
  • 22. Genus loci 2008. szeptember 05. 09:31
    „Ez is a városvezetés egyik legszerencsétlenebb intézkedése. Be voltak rúgava, amikor így döntöttek. Balesetveszély!!!!!!!!!!!!”
  • 21. ötvös utcai 2008. szeptember 05. 09:11
    „km!
    Hozzászólásod minősít!
    Nagyképű senkiházi vagy!!!!!

    Igen, jó lenne, ha a belváros csak gyalogos lenne, de akkor biztos, hogy az összes bolt végleg bezárhatna......
    Az okát nem tudom, mert mondjuk Eisenstadt-ban a sétálóutcai boltok is simán megélnek.... biztos van valamilyen oka......

    A másik baj tényleg az, hogy senki nem tud megmozdulni autó nélkül.....”
  • 20. joco 2008. szeptember 05. 05:27
    „Sok reagálo javaslata, miszerint legyen "gyalogos" legyen a "belváros" ,nagyon jó ötlet.Szerintem a belvárosba csak a buszokat és az áruszálitó gk-t szabadna"beengedni".És tényleg csak ENGEDÉLLYEL rendelkezö áruszállitokat.”
  • 19. Kertvárosi lakos 2008. szeptember 04. 22:04
    „Maradok én is ezek után a gyalogos megoldás mellett.A tömegközlekedés nem rossz,de egyrészt az ember úgy érzi magát a buszon,mint a heringek a konzervdobozban,másrészt valóban sokáig tart az odaút,ha közben a jármü állandóan dugóba kerül.Kerékpárt meg inkább túrára használom,mint városi közlekedésre.(egyet meg már elloptak,-lehet,le kellett volna betonoznom-nincs kedvem évente újat venni)”
  • 18. autózó 2008. szeptember 04. 21:22
    „Ezt már rég meg kellet volna lépni! A Pap-rétről közvetlenül ki lehet menni a Várkerületre úgy, hogy ott jobbra és balra is tudok fordulni. Ezzel a megoldással csökken az István biró u. elviselhetetlen forgalma. A két áruház alatti parkoló eddig kihasználatlan volt most ott fognak parkolni. Gratulálok!”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghiúsulhat a sérültek fellépése a Ki mit tud-on

Sopron - A szerencsétlen véletlenek összejátszása miatt meghiúsulhat tizenhat soproni sérült… Tovább olvasom