Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Kultúrmisszió rockbandák otthonában

Sopron - Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő-írót hívták díszvendégül a Hangárba, amely dübörgő együttesek fellépőhelyszíneként ismert.

Ezúttal színházi előadásnak adott otthont.

– Baráti szálak fűznek az ELTE Egyetemi Színpadához, a Radikális Szabadidő Színházhoz, hiszen korábban magam is szerepeltem a társulatban – mondta az előzményekről Szűcs-Szabó Máté soproni fiatal kultúrmisszionárius, az est főszervezője. – Ezért is gondoltam arra, hogy a helyi ifjúság egyik kedvenc helyén kellene fellépniük. A Hangárban most játszott, s az elmúlt években több díjjal is kitüntetett Zsiráfivóhely című előadásuk gerincét a Sopronban élő Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas írónő versei adták. Formanek Csaba rendező kiváló példát adott arról, hogyan lehet a XXI. századi fiataloknak élményteli, alternatív színházat csinálni. Ősszel szeretném folytatni ilyen vonatkozású szervezőmunkámat. Célom, hogy a soproni ifjúság előtt még nagyobb teret kapjon ez az izgalmas műfaj.

A budapesti társulat Rakovszky-versek ihlette – s Formanek Csaba rendezte – előadásának egy jelenete. Fotó: Magasi
A budapesti társulat Rakovszky-versek ihlette – s Formanek Csaba rendezte – előadásának egy jelenete. Fotó: Magasi

– Nagyon örültem a meghívásnak. Annak is, hogy minden ülőhely foglalt volt a Hangárban, ahol még, bevallom, sosem jártam –nyilatkozta portálunknak Rakovszky Zsuzsa. – Azt hittem, versmondó est lesz, ezért meglepett, hogy mennyire fiatalos, lendületes, igazi színházi előadásnak lehettem részese. Boldog voltam, hogy a verseim inspirálta mesés történet keretében fiatalok adták elő műveimet az ugyancsak fiatalokból álló közönségnek, s mindez lelkes fogadtatásban részesült. Az előadást sok más vidéki helyszínen is bemutatták. Műsoruk után jóízű beszélgetés során ismerhettem meg a budapesti egyetemi társulat törekvéseit, munkásságát – zárta Rakovszky Zsuzsa, aki lassan befejezi legújabb regényét, s Tallér Zsófia zeneszerző leendő operájához ír librettót. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Szülőszoba, tessék belépni!˝ - II. Baba-mama hét Sopronban

˝Nyitott szülőszoba˝, felkészítő tanfolyam és 24 órás baba-mama szobák állnak a soproni… Tovább olvasom