Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Koncert a Zene világnapja tiszteletére

„Ez életem egyik legboldogabb napja" – ezt mondta a hétfő esti hangversenyen Szokolay Sándor. A Kossuth-díjas zeneszerző művét játszotta a Győri Filharmonikus Zenekar, a szólista pedig a zeneszerző unokája: Sophia Anna Szokolay volt.

Megható pillanatoknak lehettek szemtanúi a Liszt Ferenc Hangversenybérlet nézői. Először Rossini: Olasz-nő Algírban című művét játszották a zenészek, majd Szokolay Sándor Hegedűversenyét adták elő.

A darab 1956-ban keletkezett, ezzel nyerte el a zeneszerzői diplomáját a soproni művész. A mostani verziót 2010-ben készítette a Budapesti Vonósok felkérésére, de tegnap egy egészen különleges előadást hallhattak a komolyzene szerelmesei.

Szokolay Sándor 17 éves unokája volt ugyanis a darab szólistája. Az előadás után Szokolay Sándor azt mondta, hogy élete egyik legboldogabb napja volt a tegnapi, Sophia Anna csodálatosan játszott, a zene összeköti a családjuk generációit.

A művészek a Hegedűverseny után Antonin Dvořak egy kevesebbet játszott, nehéznek számító szimfóniáját adták elő, nagy sikerrel. A karmester Berkes Kálmán volt.



A Liszt Ferenc Hangversenybérlet következő előadása:

Október 29., kedd 19.00 Liszt-központ

JANDÓ JENŐ Kossuth-díjas zongoraművész kamaraestje

a WESPA-VONÓSNÉGYESSEL

Műsor: Wolfgang Amadeus Mozart: g-moll zongoranégyes

Joseph Haydn: C-dúr vonósnégyes „Császárkvartett"

Robert Schumann: Esz-dúr zongoraötös

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már szedik a kékfrankost a soproni borvidéken

A soproni borvidék 1400 hektáros, de ebből 100-100 hektár a nem termő és az új telepítésű terület. Tovább olvasom