Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Kevés a parkoló Sopronban

Sopron - Sopronban közismerten nehéz parkolni, különösen akkor, ha valamilyen nagyrendezvény van a belvárosban. Ilyen lehet egy-egy Fő téri esemény vagy egy konferencia, mint amilyen szerdán kezdődik a Liszt-központban.
A közlekedési szakembereknek már régóta gondot okoz, hogy miképp oldják meg a parkolást, különösen a tágabb értelemben vett belvárosban. Úgy tűnik, már elfogytak a felszíni lehetséges parkolóhelyek, ugyanakkor egyre több lesz az autó, tulajdonosaik pedig nem változtatnak beidegződött szokásaikon, a belvárosban, ha csak néhány métert is, de gépkocsival tesznek meg. Az ma még csak álom Sopronban, hogy „parkoljunk és gyalogoljunk".

A városban kevés a parkolóhely, különösen egy-egy szabadtéri rendezvény vagy nagy létszámú konferencia esetén. Ilyenkor, más megoldás nem lévén, lezárják a fizetőparkolók egy részét a vendégek számára. Fotó: Magasi Dávid

Igaz, ehhez a város külső területein lenne szükség valamilyen parkolóhelyre és meg kellene teremteni hozzá a tömegközlekedés feltételeit is. Európa számos városában tilos a belvárosban parkolni, a turistabuszok is legfeljebb addig állhatnak meg, míg utasaik leszállnak. Ettől mi még nagyon messze vagyunk, mert nehéz összeegyeztetni a különböző – idegenforgalmi, kereskedelmi, szállítói és magán – érdekeket. Pedig előbb-utóbb lépni kell, mert egyszerűen megoldhatatlan lesz a parkolás. A problémán segít majd a Petőfi téri mélygarázs, de nem oldja meg. Újabb parkolóházakra lesz szükség. Sőt, már napjainkban is, mert egy-egy konferencia megoldhatatlan feladat elé állítja a szervezőket. Arról nem beszélve, ha valóban fejleszteni szeretnénk a konferenciaturizmust, akkor ennek az egyik alapvető feltétele – sok minden más mellett – a megfelelő számú parkolóhely kialakítása, úgy, hogy ne károsodjon a természeti és műemléki környezet. Addig, míg nem lesz megfelelő számú parkoló, maradnak a kényszermegoldások, a parkolók egy részének lezárása, és esetleg ideiglenesek kialakítása. Kimondhatjuk azt is, hogy csökken a parkolóhelyek száma, gondoljunk csak a Deák térre, vagy a Petőfi térre, ahol a felszínen megszűnt a parkolás lehetősége.


Türelmet kérnek

A Pro Kultúra Sopron Kht. tájékoztatja a soproniakat, hogy 2008. január 23. és 26. között a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban nagy létszámú kongresszusra kerül sor. Kérjük az esetlegesen előforduló közlekedési nehézségek miatt a Széchenyi téren és a környékén lakók türelmét és megértését.

Olvasóink írták

  • 7. mértgarázs 2008. január 23. 21:50
    „Jó lehet az a Petőfi téri mélygarázs . Valószínűleg pont olyan , minőségű lent , mint fent a tér . Akkor viszont életveszélyes lehet még gyalog is lemenni . Szerintem , az aki annyira akarja úgy , ahogy most van , le kellene engedni . Oszt jónapot !”
  • 6. hehe 2008. január 23. 21:24
    „... én csak arra vagyok kiváncsi, hogy amikor a város rendezvényt tart és lezárja a parkolókat akkor fizet-e parkolási díjat a holdingnak?????????

    Mert ha nem akkor én is lezárom előttem a parkolót mert a gyerekemnek szülinapi zsúrja lesz!!!!!

    Hát igen.... pl ott a jó kis Ikva áruház...... asszem már semmi nincs benne lassan..... csak néhány halódó cég......
    Biztos sokba kerülne átalakítani........(aztán lehet, akkor bocs, nem értek hozzá..... de mindenképpen halott területről beszélünk amit hasznosítani kellene...lehetne...)
    persze tudom, hogy a területet már kinézte magának valaki és már csak a tűzoltóság van neki útban.......

    Joccakát!”
  • 5. Parkoló 2008. január 23. 18:37
    „Mélygarázst a Soproniaknak!”
  • 4. k73 2008. január 23. 10:57
    „A Petőfi téri mélygarázs, meg hónapok óta nincs átvéve!!!!
    Nevetséges!”
  • 3. Cseter János 2008. január 23. 10:50
    „Kizárt dolog, hogy ne tudnák az illetékesek, hogy ha valamiből kevés van, akkor annak az árát fel szokták emelni! A hatása az, hogy akiknek nincs elég pénze az nem tud ott parkolni! A társaságnak akkor sem lesz kevesebb a bezsebelési jattja mert a parkolk így is megtelnek! Röhögni meg lehet, hisz nincs, aki a közútak használatáért a többszöröds díj bezsbelést megszüntesse! No meg ha a megállni tilos táblákat helyznék el akkor, ugrana a könnyen jött pénz a bitorlóinak!”
  • 2. FREDDY/S 2008. január 23. 09:21
    „Ha a Hátulsó utcában a bérlakás helyett parkolóházat építettek volna, nem lenne most probléma. Most a város közepén van a bérlakás, mely sokkal költségesebb, mint ha az Aranyhegyen épült volna, sőt a levegő minősége is jobb, mert a szél is segít ezen. A mélygarázs olyan értelmetlen, mint a Deák téren a beton beépítése volt. De "egyeseknek" ez tetszik, mint a Kossuth úton a dedós körforgalom. Egyszer már jó lenne, ha időben átgondolnának a fejleszéseket, mert az elmúlt 18 évben, úgy tűnik, hogy logikusam még nem sikerűlt. Előszőr a lehetőségeket kellene már felmérni, hogy dönteni lehessen, nemde..”
  • 1. lofata 2008. január 23. 08:05
    „Na itttvan az ujabb kérdés!van egy mélygarázsunk de nemadunkrá engedélyt,Ugyanakkor sirunk rivunk hogy nincs elég parkolo.Urak ot fenn kik álitolag azért vagytok hogy jobb legyen nemkénemár doolgozni is.Az ünnepek már régen elmultak!Vagy még biztos telik a magas fizetésekből.Majd ha 69000ft-t kerasnétekegy honapban már biztos dolgoznátok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mátét csak Amerikában lehetne gyógyítani

Sopron - Egy philadelphiai intézetben lehetne gyógyítani a hatéves Mátét, aki olyan neurológiai… Tovább olvasom