Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Kapitányhelyettessé és bűnügyi osztályvezetővé nevezték ki

Sopron és környéke - „Továbbra is számítunk a soproni és környékbeli lakosság jelzéseire, hogy a bűnügyi osztály a leghatékonyabban láthassa el feladatát" – fogalmazott Nagy Ernő (42 éves) alezredes, a bűnügyi osztály újonnan kinevezett vezetője.

Több mint fél évtized elteltével ismét helyi lakosú rendőrtiszt tölti be a Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetői posztját. Nagy Ernő alezredest november elsejével ezzel együtt a rendőrkapitány helyettesévé is kinevezték.

– Nyomozóként 1990-ben kezdtem a rendőrségnél. Három év múltán már a kiemelt jelentőségű bűncselekmények felderítésére specializálódott operatív alosztálynál dolgoztam, amelynek 1995-ben lettem a vezetője – részletezte Nagy Ernő alezredes. – A bűnügyi osztály éléről elődömet, dr. Reinhoffer Csaba alezredest tavaly ősszel a győri kapitányságra vezényelték, a megüresedő posztra pedig pályázatot írtak ki. Idén januártól már megbízott vezetője voltam a bűnügyi osztálynak, kinevezésemmel most véglegesítették ezt a helyzetet.

Nagy Ernő alezredes személyében új kinevezett bűnügyi osztályvezető és rendőrkapitány-helyettes dolgozik Sopronban. Fotó: Magasi Dávid


– A korkedvezményes nyugdíjba vonuló, illetve egészségügyi okok miatt leszerelő rendőrtisztek a bűnügyi osztály állományát is jelentősen érintették, érintik, jelenleg 23 százalékos a létszámhiányunk a gyakorlati munkák terén – folytatta Nagy Ernő.

– A kollégák komoly leterheltség mellett látják el feladatukat. Reményeink szerint január elsejétől a határőrséggel való integráció ezt a problémát enyhíteni fogja: egyrészt a bűnmegelőzés érdekében több járőr lesz kinn a közterületeken, másrészt a megfelelő átképzések után a nyomozói létszám emelését is várjuk. A legfontosabb számunkra, hogy a soproni és a környékbeli lakosság biztonságérzete ne romoljon. Illetékességi területünkön a vagyon elleni bűncselekmények teszik ki a bűnesetek hatvan százalékát. A megelőzés, illetve a felderítés a fő célunk. Ismételten felhívjuk a lakosság figyelmét arra, vigyázzanak jobban értékeikre, például zárják be a bejárati ajtókat és ha van, kapcsolják be a riasztókat. Az autókban látható helyen ne hagyjanak értékeket, és különösen vigyázzanak a lakásokba bekéredzkedő trükkös tolvajokra. Nagyobb óvatossággal és körültekintéssel rengeteg bűncselekményt lehetne kivédeni. Az osztály munkájának hatékonyságnövelése érdekében továbbra is számítunk minden olyan gyanús körülményre vonatkozó lakossági jelzésre, amely egy-egy bűncselekmény megelőzését vagy éppen a nyomozást könnyíti meg.

Katonai főiskolán is diplomázott

Nagy Ernő Sopronban született 1965-ben, általános iskoláját a Halász utcai intézményben végezte. Távközlés-technikai szakon érettségizett, majd a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán vezetésirányítási szakon 1987-ben, ezt követően a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett diplomát. Az USA-ban 2001-ben részt vett az FBI által szervezett nemzetközi rendőri stratégiák elnevezésű továbbképzésen.

Olvasóink írták

  • 1. 24022001 2009. február 19. 12:00
    „A Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának kinevezett Nagy Ernő alezredesnek minden további jót kívánok a respektábilis elért munkaköréhez és hozzá tartozó eredményének.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elnökké választották dr. Brenner Kolomant

Sopron–Knivsberg - A dél-dániai Knivsbergben tartotta 17. ülését az Európai Népcsoportok… Tovább olvasom