Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Idén az ötszázadik szülés

Sopron - Juhász Mária (25) óvodapedagógus idén ötszázadik édesanyaként adott életet kisfiának, Berki Dávidnak az Erzsébet oktató kórházban. Tavaly szeptember másodikáig 583 szülést regisztráltak.

Nagy örömöt hozott a soproni Juhász Máriának és Berki Norbert (30) mozdonyvezetőnek szeptember másodika: megszületett első gyermekük, Dávid.

– Már kiskorától kezdve sokat fogok énekelni Dávidnak, és rengeteg szép színes mesekönyve lesz – mosolygott az édesanya. – Társammal, Norberttel mindketten kétgyermekes családban nőttünk fel. Úgy gondoljuk, nekünk is minimum két, maximum négy gyerekünk lesz. Battonyán élő szüleim nagyon büszkék első unokájukra.

Juhász Mária ötszázadikként adott életet Berki Dávidnak. Mellette az édesapa, Berki Norbert.
Juhász Mária ötszázadikként adott életet Berki Dávidnak. Mellette az édesapa, Berki Norbert.

A fiatal édesanya elárulta: társával öt éve ismerik egymást, de csak három éve élnek együtt. Baráti körükben sok gyermek született az elmúlt időszakban, így felerősödött benne a vágy, hogy ő is saját bébit ölelhessen magához. Norbert is nagy izgalommal várta a gyermekáldást. Mária most gyermekgondozásin lesz, hogy minden percet a kisgyermekükkel tölthessen.

Az édesapa, Berki Norbert örömteli felelősségnek nevezte gyermekük megszületését. – Az én szüleimnek is Dávid az első unokájuk, pezsgőt bontottak erre az örömre – mondja lelkesen. – Mária vallásos lelkületű, jómagam kevésbé. Ezért úgy döntöttünk, Dávidot nem kereszteltetjük meg, majd ha felnő, maga döntsön arról, milyen világnézetet fog vallani. Mi mindenesetre megpróbáljuk úgy nevelni, hogy sokat lásson a világból, s fogékony legyen a jóra és a szépre. Igyekszünk mindennel megismertetni őt, ami kedvesebbé és boldogabbá teheti mindennapjait.


A soproni kórházban idén visszaesett a szülések száma: tavaly szeptember 2-ig 583 édesanya adott életet gyermekének, idén csak most zajlott le a félezredik szülés. Országosan az első félévben 47.110 gyermek született, 1,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Általános tapasztalat, hogy a tanulás és a karrier miatt kitolódott a gyermekvállalás ideje, a nők zömében harminc év közelében vagy azon túl szülnek.

Olvasóink írták

  • 9. plasztikhattyú 2009. szeptember 07. 22:29
    „7; az elsőnél nem adtam mert nem vetett fel a pénz.UGyanannál szültem és semmivel sem bánt velem máshogy mivel nem tudtam adni anno semennyit.Most 50 et adtam hozzáteszem bármi nyügöm van volt bármikor ,a kórházban fogad és nem a magánrendelőbe és persze nem fogad el semennyit. Jah és volt egy cisztaműtét plusz egy kisebb beavatkozás pár évvel ezelőtt.Nem tartotta a markát.Van ilyen is...”
  • 8. csigaZ 2009. szeptember 07. 20:41
    „Az egész kórház egy átjáró ház.
    Gyerekek rohangálnak, lifteznek,felügyelet nélkül.
    Valóban tömeges a látogatás, sokszor lakodalmas ételmennyiséget hoznak a beteg látogatók. Főleg a sötét bőrűek nem bírnak magukkal.Kegyetlen nagy jogot formáztak maguknak.
    Milyen baromság, hogy még késő este is látogatják az osztályokat.

    Nem ártana egy kis szabályozás látogatás terén sem.

    Hálapénz? Szakállas téma. Piszok nagy pénzeket tesznek el illetékesek.
    Na és? Ez jár!.”
  • 7. Intel 2009. szeptember 07. 18:13
    „6. Mennyibe került FT-osan???”
  • 6. plasztikhattyú 2009. szeptember 07. 12:31
    „Szerintem az emberek fujják ennyire fel a dolgot.Biztosan van akivel nem ugy bánnak ahogy szeretné, de ez nem Sopron miatt van.Nincs olyan orvos,ápolónő, de még fodrász illetve pedagógus sem aki mindenkinek megfelelne és szimpatikus lenne, és mindenki megbizna benne.MÉg Budapesten sem....ez egy enyhe flanc hogy csak ott van jó orvos és pestre megyek szülni. ÉN 2 gyermeket szültem itt, egyiket 13 éve a másikat 8 hónapja. MINDEN nővér ,csecsemősnővér kedves , segítőkész volt.AZ orvossal is maximálisan meg voltam elégedve,pedig nem voltam senkinek az ismerőse meg rokona és nem tejeltem le senkinek....és2 x tartózkódtam terhesség alatt is kórházban.VOlt orvos aki nem tartozott a "kedvenceim " közé,de arrogánsnak és nemtörődömnek mégsem mondanám.Egyedül az nem tetszett, hogy miért kell beengedni a szülészetre bárkit is.EZt megszüntetném,néhányan kisbusszal jönnek köhögve, betegen kisbabát nézni.”
  • 5. Guci01 2009. szeptember 06. 21:54
    „Én nem Sopronban szültem, így az ottani körülményekről nem tudok írni. A hálapénzről annyit, hogy én az ügyeletes orvosnál szültem, akinek egy kézfogással köszöntem meg a munkáját.Gondoljatok bele: kutya kötelessége egy orvosnak ellátni a szülő nőt és gyermekét! Nemde? Hát nem erre tette le az esküjét? Az meg a másik: ha Te elvégzed a munkádat, mikor kapsz érte hálapénzt? Bárhol is dolgozzál, nem adnak külön (tíz)ezreket azért, mert dolgozol. Esetleg vállveregetést. Esetleg....”
  • 4. Samsung 2009. szeptember 05. 12:20
    „Biztos én és a kisbabám is beletartoztunk volna az 500-ba, de jól meggondoltam a dolgot és inkább kihagytam. Én Sopronból mentem Budapestre szülni és nem én voltam az egyedüli, sok ismerősöm tett így és érthető okokból. A Soproni Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya enyhén szólva hagy kívánni valót maga után. Az a mérhetetlen közöny, arrogancia, nemtörődömség Budapesten nem jellemző. Lehet hogy nem egy csilli- villi kórházban szültem, de biztonságban tudtam a babám és magam is, nekem megérte. Rengeteg rosszat hallottam róluk, sok rosszat magam is átéltem ott. Nem megyek többet a közelébe sem. Lehet másnak nem ez a véleménye, örülök neki... Szerencséje volt...”
  • 3. Intel 2009. szeptember 04. 22:18
    „Szegény kisgyerek a világra sem érkezik, már a korrupcióval szembesül, mert ha a szülők nem fizetnek, akkor lehet még az élete is veszélyben lenne.
    Ez a kiszolgáltatottság...
    Több 100ezer fekete pénzről szól az egész, mikor egyre nehezebb a gyerek vállalás...

    Kedves Dr Úrak, Hölgyek, miért nem szólalnak meg???”
  • 2. Akata 2009. szeptember 04. 22:13
    „Újra megírom, hátha most sikerül a véleményemet megjeleníttetni:)
    Idén az ötszázadik baba.... Majd a bevezetőben: "idén ötszázadik édesanyaként adott életet..."
    Hát, ha idén nem születtek ikrek.... akkor a számok majdnem rendben vannak.
    Most akkor ötszázadik baba vagy félezredik szülés? Nem mindegy.

    A családnak viszont szívből gratulálok és sok boldogságot kívánok!!!!!”
  • 1. Intel 2009. szeptember 04. 16:46
    „Hát ez az esemény hatalmas dolog egy család életében!
    Viszont! Mint én, aki kimeri mondani az igazságot, és aki politikai színezett nélkül sürgeti a rendszer váltást, a rend rakást, nem tudok elfogadni tényeket!

    Első miért kell feketén az orvosoknak 60-100 ezer Ft-okat adni???
    Szeretném ha többen írnák le mennyit fizettek a szülésekért!!!

    Hogyan van az, hogy több kora szülött gyereket Győrbe kell vinni, mert Sopronban elég sokat hibáznak???
    Erről is tudnák példákat mondani!
    Na és kedves orvosok, most meglehet szólalni!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb ötmilliárd az egyetemnek

Az öt városban tíz kart működtető Nyugat-magyarországi Egyetem ünnepélyes tanévnyitóinak sora csütörtökön kezdődött. Tovább olvasom